A sör, a citrom meg én



Senki sem vádolhat azzal, hogy jelentősebb bevételhez juttatnám a sörgyártókat. Valahogy ez a barna cucc, a savanyú-keserű íze meg én nem passzolunk egymáshoz. Az tény, hogy sütök-főzök néha sörrel, mert egy-egy kajában nagyon jól tud működni. Sörös-mustáros gombaleves meg sörben sült sertéskaraj. Szóval bejöhet ez nyugodtan a konyhámba, a drágámnak is megengedem, hogy néhány üveggel ideig-óráig a hűtőben tárolja a nedűt. Csak én valahogy nem fogyasztottam. Eddig.

Mert most kaptam egy üveggel ebből az érdekes képződményből, amit úgy hívnak, hogy Gösser Natur Zitrone 0,0%. És én lepődtem meg legjobban rajta, hogy ízlik. Pedig sör, sőt citromos, sőt még alkoholmentes is. Ezek a hozzávalók akár valami rémes szörnyszülöttet is összehozhattak volna, de sikerült egy egészen iható, az április eleji 24 fokban hűsítő kis itókát előállítani.

Talán nem véletlen, hogy megkapták az Év Terméke Díját élelmiszer kategóriában is a beletett innovációért. Tőlem mindenképpen.

1 megjegyzés:

Pötipite írta...

A sörrel pontosan így vagyok én is, és a citromos Gösser az egyetlen, amit élvezettel iszok, bár az alkoholos verziót. Nyáron, jéghidegen egyenesen életmentő! :)