Tényleg évek óta kerülgettük ezt a Kővirágot. Mint kiderült, nem is olyan könnyű se megtalálni, se helyet kapni. El is mentünk már mellette úgy, hogy észre se vettük, aztán meg be volt zárva (ebédidőben). Múlt héten végre sikerült minden akadályt legyőzni és megkóstolni magunknak ezt a gyöngyszemet a Balaton-felvidéken. Ha már ezzel van tele a gasztro-sajtó érdemesebbik fele (Népszabadság legjobb éttermei, meg Magyar konyha magazin).
Egy kis mellékutcát kell keresni, azon belül is egy kaput, ahol egy udvarba merészkedik be az ember. Olyan, mintha valakihez mennénk vendégségbe. Körbekerített, kaviccsal felszórt, bokrokkal övezett udvar. Az asztalok egy része meg egyenesen Singer varrógépekből lett eszkábálva. A hangulat adott: maga a tömény romantika. Remélem a többi vendég terveit nem borítottuk fel a magunkkal vitt négy darab gyeremek és az ő négy darab vizipuskájuk, illetve az ezzel előadott (lövöldözésmentes) katonai dísszemle, sőt titkos nyomozás performanszával. Valahogy úgy éreztük, hogy ez a hely alkalmas arra, hogy a gyerekek időnként körbenyargaljanak, elmenjenek hátra, a bokrok mögé, ahol játszótér-féleség bújt meg, aztán visszajöjjenek enni pár falatot.
Az étlapot alaposan végig is kóstoltuk, hiszen nem ketten ültünk az asztalnál. A kacsamáj krém nagyon finom volt, viszont a lilahagyma lekvár nekem túl édes ebben a szerepben. A padlizsánkrém is rendben volt, csak azt nem értettük, hogy fogyhattak ki a mellé adott kenyérből. Az ilyen előételeket mégsem kiskanállal eszi az ember, nem?
A főételek nagy része is igencsak rendben volt, de az adagok elég szerénynek minősültek, annak ellenére, hogy ez azért nem egy csúcsgasztronómiai villantós hely. Simán végig lehet enni a levest, főételt és még bőven marad hely a desszertnek is.
Az étlap kellemesen rövidke, de a táblákon kiegészül a krétával írt, folyamatosan változó, vagyis inkább fogyatkozó napi ajánlatokkal. Az én napi ajánlatom halszelet volt (talán harcsa?) fokhagymás mártással és spenótos gerslivel. Összességében jópofa ötlet, de valahogy az egész olyan jellegtelen. A fokhagyma íze például teljesen kimaradt, pedig azt én nagyon díjaztam volna.
A többiek is hasonlóan érezték: jó-jó, de azért semmi különös. Egy kicsit úgy éreztem, hogy felcsigázták az érdeklődésemet a jól hangzó, jól kitalált fogásokkal, aztán nem teljesítették.
Az est fénypontja egyérteműen a palacsinta formátumban tálalt, kissé megkapatott kukoricamálé volt. A közepére egy nagy adag házi szilvalekvárt kanalaztak, igazi finomság!
Szóval nem tudom. Egyszerűen nem tudom. Egyrészt folyamatosan az jár a fejemben, hogy nekem is KELL! egy ilyen hely, egy ilyen udvar, egy ilyen étterem. Másfelől egyáltalán nem sikerült engem elkápráztatni a főztjükkel. Beszéltünk is erről közben a többiekkel, hogy az ember azért megy étterembe, hogy olyasmit egyen, amit otthon nem áll neki megcsinálni. Legyen egy picit különleges vagy legalább tényleg nagyon finom. Vagy egyszerűen csak túl sok helyen ettem már?
9 megjegyzés:
Kétszer voltunk ott.Elsőre tetszett a hely,s ízlett az étel.Másodszor (bő egy év után)még inkább elvarázsolt a környezet s a berendezés.Csakhogy a levesnek többnapos hűtőíze volt(mintha gyümölcsök társaságában várt volna néhány napig ránk),a főétel pedig annyira kicsire sikerült,hogy erősen rácsodálkoztam.De elég is lett,merthogy meg lehetett enni,de ennyi.Különösebben nem villanyozott fel.
Szóval a kezdeti lelkesedésünk után akkorát csalódtunk,hogy sem azóta sem a továbbiakban nem megyünk a közelébe.
Mert hiába a bűbájos milliő,ha a tányéron olyan étel van ami nem éri meg az árát.
És abban teljesen egyezik a véleményünk,hogy étteremben azért járunk,hogy különleges,vagy egyszerű de annál finomabb ételeket együnk.
Jómagam legalábbis nem csak jóllakni megyek egy étterembe,hanem egyfajta gasztronómiai élvezetért.
És a Kővirágból szerintem ez sajnos hiányzik.
A Snidling meg azóta hogy ott voltatok, állítólag bezárt.
Szerintem igazad van. pláne, hogy nem két fillér étterembe járni. ha elmegyek, én sem rántott szeletért szeretek beülni.
Fontos a tisztaság, a szép izléses környezet, de egy étteremnél csakis a szakácson múlik, hogy visszamegyünk-e.
Akkor előfordulhat, hogy találkoztunk:) én a héten készülök egy kővirág élménybeszámolóval, nekem nagyon tetszett mind a miliő, mind az ételek. Különösen a kenyérlàngos paprikakrémmel...na erre nem elég a bejegyzés terjedelme...:)
Akkor előfordulhat, hogy találkoztunk:) én a héten készülök egy kővirág élménybeszámolóval, nekem nagyon tetszett mind a miliő, mind az ételek. Különösen a kenyérlàngos paprikakrémmel...na erre nem elég a bejegyzés terjedelme...:)
Tavalyelőtt jártunk ott, a gyömbéres narancslét azóta is őrzöm emlékeimben.
És igen, a Snidling valóban bezárt.
Sziasztok! Abszolút amatőr, tehetségtelen páros a mészáros gyurika-majtényi kata kettős - higyjétek el! Itt Szombathelyen soha előtte vendéglátással nem foglalkoztak! Legutolsó látogatásunkkor agyonmikrózott leves, flegma, unott felszolgáló, a korábbihoz képest majd felére zsugorodott adagok, s jócskán emelt árak vártak minket. Nem kis csalódással távoztunk egykori kedvenc helyünkről! Kedves Gyuri-Kata! Ez egy szakma, s mindenre egy kicsit születni kell, ezáltal nem árt némi tehetség is....viszont ilyen komoly JELLEMBÉLI hiányossággal már rég találkoztunk....nagyon sajnáljuk, hogy a kezdeti lelkesedés és színvonál már csak emlék!
Sajnos ez jellemzö a Balaton számos éttermére. Magas árak, minösithetetlen étel, amatör felszolgálás.Mit gondolnak ezek a pancserek? Ha egy étteremben a kaja csapnivaló akkor többet a lábamat be nem teszem oda és örülhetnek ha ennyivel megússzák.
Sziasztok!
Mi ugyanígy voltunk vele... Annyira nem jött be. Próbáljátok ki Szentantalfán (Zánkától 2 falu) a Zsóka fogadóját, imádtuk!! :)
Megjegyzés küldése