Oldalak

9 év - 9 ajándék

 
Megint eltelt egy év a blog életéből és a sajátomból is. :) Ti, akik velem vagytok már rég óta tudtok mindent, ami fontos. Ti, pedig akik most jöttök, üdv nektek!

Már hagyomány, hogy ezen a napon, amelyiken 9 évvel ez előtt tésztát főztem lazacos-tejszínes szósszal, hozok nektek néhány ajándékot. Az idén már 9 közül választhattok.

Ha nyerni szeretnél, nincs más dolgod, mint ide írni egy megjegyzést (kommentet). Főleg azt írd meg, hogy a lentiek közül mire vágysz legjobban! Mindenki csak 1, azaz egy dolgot választhat és nyerhet meg.

Ja igen, és a korábbi évek tapasztalatai alapján még egy kikötés: ha a nyertes nem jelentkezik egy hétig e-mailben nálam, akkor új nyertest sorsolok!

Sorsolni május 1-én reggel fogok, addig jöhetnek a megjegyzések.




1. Naturalmente fagyizó bábuska
Anikó mostanában főként filcből varrogatott bábuskákkal mosolyogtatja meg rajongótáborát a Naturalmente Facebook oldalán. Olyan édesek és kedvesek ezek a figurák, hogy már a látványuk is jobb kedvre derít, ha pedig a markodba fogsz egyet, garantált a jó érzés. Természetesen blogot is találunk a válogatott cukiságokkal itt: http://www.valoczianiko.blogspot.hu/
A nyeremény tehát ez a marokra fogható, édesen fagyizó bábuska!



2. Lecsó Főzőiskola utalvány
Mert főzni egyszerűen tudni kell! És a Lecsóban (ahol időről időre én is feltűnök) igazán meg lehet tanulni főzni. Akár az alapoktól kezdve, akár egy-egy tematikus főzőesten elsajátítva az izgalmas trükköket. Ha tehát szeretnél egy izgalmas estét, ahol sok-sok újdonságot tanulsz és vihetsz haza a saját konyhádba, válaszd a Lecsót, ahol részt vehetsz egy általad kiválasztott órán!




3. Antiklaedle gyönyörű csészéje
Nem tudok rá jobb jellemzőt kitalálni, ez a boltocska egy igazi ékszerdoboz. Csurig tömve gyönyörűbbnél gyönyörűbb tárgyakkal, kedves és segítőkész csapattal. Ha mindez még nem lenne elég isteni forrócsokival is várják az ember lányát. A bolt oldalát itt találod: http://www.antiklaedle.hu, de érdemes a Facebookon is a nyomukba szegődni, mert napról napra újabb szépségek kerülnek elő.
A képen látható 2 gyönyörű csésze és alj gazdája lehetsz és még egy habos kávéra is meghívnak Budaörsre, ha te nyersz!



4. Zitacsek fülbevalója
Ha Felvinczy Zita fülbevalóját (vagy más ékszereit) választod, tényleg olyan darabod lesz, mint senki másnak. Nem idomul a trendekhez, hanem alakítja azokat. Nem utánoz másokat, hanem lenyűgözően újat alkot. Ez az igazi varázslat! Nézz szét az oldalán: https://www.facebook.com/Felvinczy
A nyeremény ez a varázslatos kék fülbevaló, amivel bármely szettedet tökéletessé teheted idén nyáron!



5. Fromage reggeli bérlete
Amióta megnyílt a Pozsonyi út elején a Fromage, én elég fanatikus rajongójuk lettem. Magos kifliben kacsamájpástétomot, kecsesajtot, rukkolát és aszalt paradicsomot pakolni, majd ezt megreggelizni. Hmmm, van ennél jobb dolog a világon? És akkor még ott a forró csoki - téli napjaim megmentője, illetve az isteni kávé!
Ha a sajt, sonka, lekvár és egyéb nyalánkság választék további részleteire is kíváncsi vagy, érdemes ide kattintani: https://www.facebook.com/pages/Fromage/279270448849535 vagy elbattyogni a helyszínre.
A nyertes 2 alkalomra szóló reggeli menű fogyasztást kap 2 főre a Fromage-ba ( 2*2 db Lamborghini espresso vagy cappuccino  + 2 db tetszőlegesen választható igazi francia croissant a 13 féle közül.




6. Buttondoll telefontok
A Buttondoll cuccok közül először az egyedi babákat vettem észre, de igazán a táskákba és a telefontokokba szerettem bele. Már nekem is van egy fergeteges nyári táskám és nektek is szereztem egy csillogós anyagból varrt, hímzéssel izgalmassá varázsolt tokot, amely az átlagos okosteleonok méltó háza lehet!




7. A Syringa Növényáruház teleültetett cserepe
Ha zöldfűszert szeretnél, akkor a legzamatosabbat kapod. A muskátlik garantáltan virágozni fognak egész nyáron. A gyümölcsfák tényleg teremést hoznak és a tuják sem pusztulnak ki két hónap múlva, ha itt veszed meg őket. Mert itt egyszerűen értenek a növényekhez és szeretik őket, így biztos lehetsz benne, hogy a megfelelő földbe ültetik és a megfelelő tápanyaggal látják el a legkisebb sziklakerti növénykéket is.
A nyertes ellátogathat a halásztelki Syringa Növényáruházba és 5ezer forint értékig összeválogathatja a kedvenc növényeit, a hozzá illő földet és tápoldatot is!



8. Az 1001fonal kreatív csomagja
Bár a legtöbben az 1001fonalat a világ legszebb kézzel festett fonalaiért imádják, most megmutatnám egy másik oldalát is: a kreatív csomagba a legcukibb magazin, a Mollie Makes kerül, egy pöttyös ollóval, hogy öröm legyen a kézimunkázás és egy mókás formagomb-csomaggal. Hogy a fonalak se maradjanak ki teljes egészében, a nyertesnek én kötök egy kis nyári sálacskát is.



9. Szabadka-csomag könyvekkel
Természetesen nem maradhat ki az elmúlt évek megszokott nyereménye sem. Elmegyek majd Szabadkára és jól bevásárolok az ex-júgó finomságokból. A csomagba beleteszem három eddig megjelent könyvemet is, természetesen!

105 megjegyzés:

  1. A Syringa Növényáruház teleültetett cserepének nagyon örülnék! Felfrissíteném az erkélyt:)

    VálaszTörlés
  2. A szabadkás csomagnak örülnék a legjobban. (rizses csoki :-)

    VálaszTörlés
  3. Boldog 9. blogszülinapot :)

    A szabadkás csomagnak örülnék nagyon, na meg a többinek is de ez valahogy jobban vonz :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog Születésnapot! :) Én a 7-8-9 nagyon örülnék a többinek csak azért örülnék kevésbé, bár annak is, mert nehézkes lenne elmenni és kihasználni! :)

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot Ági! Még sokszor 9-et! :) A Lecsó Főzőiskola utalványát szeretném, nagyon, de nagyon! Még pedig azért, mert szeretném elkápráztatni a friss "lakótársamat", a Kedvesemet. :)

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot!
    Bár az ünnepeltnek illik ajándkot adni, azért én az 1001fonal kreatív csomagja mellett Ági kezemunkájának örülnék a legjobban.

    Üdv: Beugeot Becherovka

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszulinapot!

    Ennyi minden!
    De a 8asra szivesen jelentkezem!

    VálaszTörlés
  8. nagyon boldogat! én a könyveidre vágyom legjobban.

    VálaszTörlés
  9. Boldog blogszülinapot!
    A fülbevalót választanám:-)

    VálaszTörlés
  10. Isten éltessen a blogot és Téged! A Fromage reggeli bérletének örülnék a legjobban, imádok új helyekbe beleszeretni. üdv, Lilla

    VálaszTörlés
  11. Nekem még nincs meg egyetlen könyved sem, pedig tetszik a blogod. Azt választanám.

    VálaszTörlés
  12. Szia Ági! Boldog (blog) szülinapot! Azt hiszem más hasonló korú blogot nem is ismerek. Gratulálok és még sok-sok évig folytasd az írást! :)
    A Syringa Növényáruház teleültetett cserepét imádnám! Köszönöm a lehetőséget!
    Kellemes estét!
    Betti

    VálaszTörlés
  13. még sokszor kilencet a blogodnak! a fromage reggeliknek örülnék.

    VálaszTörlés
  14. Boldog szülinapot Ági! További szép emlékeket és napi mosolyokat!
    Én a főzőiskolát választanám. Elmennék egy órádra.

    VálaszTörlés
  15. Boldog szülinapot! A szabadkás csomagnak örülnék nagyon:)

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok a 9 évhez! Én a főzőiskolát választanám.

    VálaszTörlés
  17. Boldog blogszülinapot! :) Én az Antiklaedle csészéit választanám :)

    VálaszTörlés
  18. Lecsó főzőiskola legfinomabb sütijével megörvendeztetnék pár embert :)

    VálaszTörlés
  19. ...még jónéhányszor ennyit, kedves szomszéd :)
    én is a főzőiskolába szerettem bele a legjobban, a dolce vita tanfolyam nagyon nagyon jól hangzik!

    VálaszTörlés
  20. boldog kilencediket :)

    én a csészéket szeretném a habos kávéval :)

    VálaszTörlés
  21. 1001 fonal
    Boldog Blogszületésnapot kívánok. Olyan jó hogy vagy nekünk. És már 9 éve ... hihetetlen. Telnek az évek. Bár ha lehetne kívánsága egy olvasónak, én még több napi mosolyt kérnék. Imádom őket olvasni ... és persze mellé a recepteket is. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  22. Englerth Nóraáprilis 25, 2013

    a kilences a tuti. happy Birthday!

    VálaszTörlés
  23. Boldog blogszülinapot!
    Én a Balkán ízeire vágyom! :)

    VálaszTörlés
  24. Én a Fromage reggeli bérletét szeretném megnyerni :D És Boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  25. Én is Ági vagyok sajnos csak névtelenként tudok hozzászólni
    És nagyon szeretném a 9. sorszámút.
    A Szabadka csomag!!! Na meg a könyveket is nagyon szeretném forgatni.Hátha....

    VálaszTörlés
  26. boldog szülinapot Ági! És még jó sokat! Én a fülbevalóval szemezek erősen....

    VálaszTörlés

  27. 3. Antiklaedle gyönyörű csészéjének igazán örülnék.

    VálaszTörlés
  28. Boldog blogszülinapot!
    Természetesen a 9, mivel mind a finomságok, mind a könyveid érdekelnének.

    VálaszTörlés
  29. Még sok-sok 9 évet kívánok!
    Én nehezen tudnék választani a 8. és a 9. ajándék között.
    Ha esetleg én nyernék, sorsold ki nyugodtan, hogy melyik lehet a kettő közül az enyém.

    VálaszTörlés
  30. Boldog blogszülinapot kívánok! :) Nálam a Fromage reggeli bérlet illetve a telefontok lenne a nyerő!!

    VálaszTörlés
  31. Boldog blogszülinapot kívánok neked én is! Zitacsek fülbevalójának örülnék nagyon. Szép napot !

    VálaszTörlés
  32. Boldog blogszülinapot kívánok és további sok sikert! Nagyon tudnék örülni a szép csészének ha Fortuna is úgy akarja?:-)

    VálaszTörlés
  33. Gratulálok, boldog szülinapot! :) Én a csészét szeretném :)

    VálaszTörlés
  34. Még sok boldog blogszülinapot! Szuperek az ajándékok! Nekem az 1001 fonalas jönne most jól, mert a pocaklakóm kis kardiján imádnám ezeket a gombokat! Az általad kötött sálról nem is beszélve :)!
    Márti

    VálaszTörlés
  35. Boldog születésnapot! a legjobban a főzős utalványnak örülnék :) Lecsó :)

    VálaszTörlés
  36. Gratulálok ehhez a szép számhoz! :) 9. - az már valami. :)
    5. Fromage reggeli bérletének örülnék - a munkahelyemtől 1 percre van, és tényleg nagyon finom a kávé.

    VálaszTörlés
  37. Kedves Ági,

    Az elmúlt 9 év munkájához, kitartásához, sikereihez szívből gratulálok, és további sok boldog történést, finom kis pillanatokat kívánok Neked! Az ajándékok közül, ha én választhatnék a Lecsó főzőiskola utalványát szeretném, vagy a Te könyveidet!
    Szeretettel üdvözöl,
    Fülöp Anita

    VálaszTörlés
  38. Boldog blogszülinapot! A Lecsó Főzőiskola utalványát szeretném megnyerni..természetesen akkor, ha az időpont nekem is megfelelne..amikor mehetnék :)

    VálaszTörlés
  39. Boldog (blog)szülinapot! :) Én a Lecsó Főzőiskola utalványnak örülnék a legjobban, jó lenne új dolgokat tanulni!

    VálaszTörlés
  40. Boldog szülinapot!Én a lecsós utalványt választanám, de mind nagyon jók, nehéz választani:)

    VálaszTörlés
  41. Boldog szülinapot!
    A 8-as kreatív csomagnak nagyon tudnék örülni :)

    VálaszTörlés
  42. Boldogságos Blogszülinapot kívánok!!!
    a 8-as csomagnak örülnék, mert akkor lenne Tőled egy sk sálacskám, ha már eddig sosem sikerült a csere-berékben egymást "húzni". :)

    VálaszTörlés
  43. Először is gratulálok és sok-sok évfordulót kívánok még!Ami az ajándékválasztást illeti..nehéz dió,de végül a 8.ajándék lett a kedvenc.:)

    VálaszTörlés
  44. A reggelizős bérletet választanám. Boldog szülinapot Neked :)

    VálaszTörlés
  45. húú, de régóta szeretnék egy főzőtanfolyamon részt venni. én annak örülnék :)

    VálaszTörlés
  46. Kedves Ági! Gratulálok az évfordulóhoz! Egy főzőleckével a Lecsóban szívesen megünnepelném. :)

    VálaszTörlés
  47. Boldog Blogszülinapot!
    Antiklaedle gyönyörű csészéjét választanám. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  48. Szia! Én véletlenül/szerencsére kerültem az oldaladra. Nem oly' rég bújom a netet/blogokat/face-t - de mióta itthon vagyok Panka lányommal (aki iszonyat nyugodt, kiegensúlyozott babuci) így jut időm. S pont belecsöppentem a játékodba :-) Hát egy életem, egy halálom én most ezt itt kipróbálom :-) S a Szabadka-csomag a legelbűvölőbb lehetőség - így arra szavazok. :-) Most pedig megyek, és szétnézek jól az oldaladon. :-) További szép tavaszt :-) Mazsi

    VálaszTörlés
  49. szia,nekem Zitanak a fulbevaloi nagggyon bejonnek,szeretnek egy parat,koszi
    Marta, Kolozsvar

    VálaszTörlés
  50. Gratulálok! 9 év nagy idő!
    A játékon szívesen nyerném az 1001 fonal csomagját, vagy a Szabadka csomagot!

    VálaszTörlés
  51. Boldog blogszülit!
    Mindenképpen a Szabadka-csomagra szavazok:)

    VálaszTörlés
  52. Boldog Blog szülinapot. Most találtam rád, de nagyon örülök neked. Már 9 éve?! Te aztán tudhatsz valamit :)
    A nyeremények közül, nagyon örülnék 7. A Syringa Növényáruház teleültetett cserepének.
    Üdv: Zsuzsi

    VálaszTörlés
  53. Még sok ilyen boldog blogszülinapot kívánok! A sok fantasztikus nyeremény közül én az 1001 csomagot választanám! Oda vagyok a figurás gombokért! :-)))

    VálaszTörlés
  54. Englerth Nóraáprilis 28, 2013

    Szegény tellótok, nem vágyott rá még senki....én tudnék neki szerető otthont biztosítani.:)

    VálaszTörlés
  55. Boldog blogszülinapot! És még sokat!! :)
    Vicces, épp telefontokra vadászok...szóval én azt választanám. :) Persze a könyveidnek és a főzősulinak is örülnék, de majd jövőre és aztán azokra jelentkezem. ;) Emőke

    VálaszTörlés
  56. Hű, akkor ez már jövő ilyenkor 10? Aztaaaaa....
    Gratula, és még sok ilyent!

    Most nem is tudom, illendő-e jelentkeznem mint tavalyi egyik nyertes. De ha mégis, akkor a csészékért szállnék ringbe.

    Aki a könyvekre pályázik, azok közül a nyertes nagyon jól jár majd. Tanusítom ;-)

    Puszik

    VálaszTörlés
  57. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok! Én a Lecsó főzőiskola utalványnak örülnék a legjobban, és annak, ha találkoznánk :-)

    VálaszTörlés
  58. Szia Ági! Boldog blogszülinapot:)
    Az 1. ajándékot szeretném!
    Nagyon aranyos a kis babácska!

    VálaszTörlés
  59. Szívből gratulálok a 9.évhez és további sok-sok blogévet kívánok! A 8.-as 1001 fonal csomagot szeretném megnyerni.:)

    VálaszTörlés
  60. Boldog szülinapot, én egy Lecsóféle órára lennék kíváncsi :)

    VálaszTörlés
  61. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  62. A 7.csomagnak örülnék,a Syringa Növényáruház teleültetett cserepének!A kertben szépen mutatna :)

    VálaszTörlés
  63. Kedves Ági, nagyon sok szeretettel gratulálok a színvonalas bloghoz! 9 remek év... Ha választhatnék, a Szabadka csomag mellett tenném le a voksom :-)

    VálaszTörlés
  64. Boldog Születésnapot, Ági!:)
    A fagyizó bábuska nagyon helyes, őt szeretném. :)

    VálaszTörlés
  65. Boldog születésnapot! Nem is tudok választani, olyan sok remek ajándékot tálaltál nekünk! A Szabadka csomag természetesen befutó, de a bögrék, és a fülbevaló, jaj istenem, annyi szépség! Én inkább rád bízom, és a szerencsére magam:).

    VálaszTörlés
  66. Boldog blog-szülinapot! És még legalább ennyit :)

    Én az ötödikért, a reggeliért szállnék ringbe, nagyon jól hangzik :)

    VálaszTörlés
  67. 9 év? az már kiskamasz kor, gratulálok! maradj még sokszor 9 évig :)

    (ha véletlenül nyernék, én a Fromage reggelijét választanám, meglehetősen nagy örömmel) :)

    VálaszTörlés
  68. Gratulálok! És mennyi szuper dolgot szedtél össze. Én a Lecső Főzőiskola utalványának örülnék a legjobban, azt hiszem.

    VálaszTörlés
  69. Boldog szülinapot,az 1001 ajándékának örülnék.

    VálaszTörlés
  70. Boldog szülinapot Ági!
    Nem semmi ez a 9 év, és ez a 9 ajándék sem... :)

    Én a Syringa Növényáruház ajándékot választanám.

    VálaszTörlés
  71. Boldog szülinapot! A 9. csomagnak örülnék nagyon :)

    VálaszTörlés
  72. Boldog szülinapot és további nagyon jó erőt,egészséget a folytatáshoz.
    Ha nyernék, a Buttondoll telefontoknak nagyon örülnék.

    VálaszTörlés
  73. Boldog szülinapot és a továbbiakhoz nagyon jó erőt,egészséget kívánok.
    A Buttondoll telefontoknak nagyon örülnék.

    VálaszTörlés
  74. Szia! Boldog blogszülinapot! 9 év, nem semmi!
    Én a Lecsó Főzőiskola utalványnak örülnék a legjobban.

    VálaszTörlés
  75. Szabadka-csomag! :)
    De bármelyik is lehetne! Mind nagyon jó!

    VálaszTörlés
  76. Boldog szülinapot!! FRomage!

    VálaszTörlés
  77. Még sok Blogszülinapot kívánok!
    A könyveknek nagyon örülnék csak nem tudom hogy külföldre is érvényes az ajándék?!

    VálaszTörlés
  78. Kedves Ági!
    Boldog (blog) szülinapot!
    A szabadkás csomagot szeretném nagyon!

    VálaszTörlés
  79. Boldog születésnapot!
    A fagyizó bábuskának örülnék. :)

    VálaszTörlés
  80. A szabadkás csomagnak örülnék.
    Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  81. Csilla: boldog szülinapot.
    Nehéz választanom mert főzni nálunk Apa tud, imádom a croassant de ha már csak egyet lehet választani akkor 7.Syringa növényáruház- a nyerő, hiszen 2007.07.07-én este 7kor volt életem legboldogabb IGEN-je:-)

    VálaszTörlés
  82. sok szülinapot még!
    én a reggeli-bérletre szeretnék benevezni.

    VálaszTörlés
  83. Én főzőiskolát szeretnék szülinapodra :D vagy a cseép növény :D és boldog szülinapot neked :D

    VálaszTörlés
  84. Én főzőiskolát kérek a szülnapodra :D vagy teleültetett cwerepet :D és boldog szülinapot kívánok :DD

    VálaszTörlés
  85. Évi (bolhapiac)április 29, 2013

    Naháát! Most találtam rá a blogodra, szuper! Én a Syringa Növényáruház utalványának örülnék a legjobban. Boldog szülinapot! :-)))

    VálaszTörlés
  86. Kedves Ági, boldog szülinapot! A Balkán ízeire vágyom... :-)

    VálaszTörlés
  87. Boldog Születésnapot! Az Antiklaedle gyönyörű csészéinek örülnék!!!

    VálaszTörlés
  88. Boldog Szülinapot kedves Ági! Én a teleültetett cserepet szeretném megnyerni és meglepni vele a páromat! ;)

    VálaszTörlés
  89. Boldog szülinapot! A reggeli bérletre pályázom! ;)

    VálaszTörlés
  90. Boldog szülinapot! Én a reggeli bérletet szeretném :)

    VálaszTörlés
  91. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  92. Szia Ági!

    Boldog szülinapot :) A Szabadkás csomagnak nagyon örülnék :)

    VálaszTörlés
  93. Boldog blogszülinapot! Mindegyik ajándék szuper, nehéz a választás...Az 1001 fonal csomagja mellett döntöttem, a sálacska miatt. :)

    VálaszTörlés
  94. Már 9? Éjjen a szülinapos!
    Hát leginkább egy 4. Kern Ági könyvnek örülnék a legjobban, de amúgy bármilyen ajádék szuper lenne a listáról, mivel ritkán nyerek...:-)
    (na jó, az Antiklaedle csészéje nagyon vonzó..., meg a főzőtanfolyam, meg a kreativ csomag és a többi, stb...)

    VálaszTörlés
  95. juhééé, boldog blogszülinapot! már sok hasznos tippet, receptet zsebeltem be tőled, nem lenne rossz most egy nyeremény is. de persze ha nem mellém áll a szerencse az sem baj, hiszen az étkek megmaradnak! ;)

    én a lecsó utalványnak örülnék leginkább, asszem egy ilyenre magamtól sosem mernék elmenni. :)

    VálaszTörlés
  96. Fromage reggeli bérlete!:-)) Boldog szulinapot!!!:-)))

    VálaszTörlés
  97. Szia Ági,

    Boldog blogszülinapot, és még sok sok hasonlót.
    A főzőssulis ajándéknak, és a könyveidnek örülnék a legjobban, de a többi is fantszatikus

    Dalit

    VálaszTörlés
  98. Ha már .. akkor én is, én is Szabadka csomag!!!! Imádom a szülinapodat!!! :)

    VálaszTörlés
  99. szeretem az oldalad, boldog szuletesnapot!
    szabadka csomagra vagyom!
    virag

    VálaszTörlés
  100. boldog születésnapot!
    a lecsó főzőiskolának örülnék :-)

    VálaszTörlés
  101. :) én a reggelinek örülnék a legjobban :) még sok-sok 9 évet! sok napi mosollyal:)

    VálaszTörlés
  102. gratulálok ági!! az Antiklaedle csészét választanám:)

    VálaszTörlés
  103. szia! boldog szülinapot, főzöiskolás lehetőséget szeretnék nyerni, szia, anna

    VálaszTörlés
  104. Ritka fiú kommentelőként a reggeliző bérletet választom! És boldog szülinapot a blognak!

    VálaszTörlés
  105. Boldog szülinapot! A 9-es csomagért szeretnék játszani.

    VálaszTörlés