Oldalak

8 év, 8 ajándék

2004. április 25-e óta elmúlt 8 év! Én még mindig itt vagyok és írom rendületlenül ezt a blogot. Elnyűttem 2 szolgáltatót és kikötöttem egy harmadiknál. A való életben is költöztem háromszor, írtam könyvet is, háromszor. Gyermekem csak kettő lett ez idő alatt, de ők így a napi mosolyaim kifogyhatatlan forrását jelentik. Fordítóból újságíró, aztán anyuka majd fonalmániás lettem, de mindvégig, mindenhol főztem. Sőt! Ettem.


1400-nál több a bejegyzések száma. Hogy a látogatóké mennyi, nem igazán tudom megmondani, a költözések miatt többször indult újra a számláló. Most TI jöttök! Van itt 8 ajándék Nektek. Válasszatok egyet magatoknak és megnyerhetitek azt, ha a bejegyzéshez megjegyzést írtok. Feltétlenül írjátok meg, hogy mit szeretnétek nyerni, mert az alapján fogok sorsolni!
Ha pedig elmeséljétek, hogy mikor és hogyan találkoztatok először velem, a főztömmel – nagyon boldog leszek ám!




Emlékszik még valaki arra, hogy milyen sokáig volt kint Vadjutka bannere Fűszeres Eszter blogján? Az én csodálatom is azokra az időkre datálódik. Azóta szép kis gyűjteményt halmoztam fel a vidám, textiles kis ékszerekből, sőt a legtöbb barátnőmet is megleptem már ilyesmivel. Most az ősök sorozat egy darabját fogjuk kisorsolni. A hozzá kapcsolódó történetek szívszorítóak és valódiak, akár az enyémek is lehetnének, olyasmik, amiket szívesen megírnék majd egyszer.



Schall Eszterrel való kapcsolatomat a véletlennek és egy mellékattintásnak köszönhetem. De nem dobtuk egymást a virtuális kukába, hanem elkezdtük követni egymást. Azóta nem győzöm csodálni a munkáit, alkotásait. Nagyon-nagyon szeretem a rajzait, de azt még jobban, hogy bögrékre, ékszerekre, vászonszatyrokra is kerül belőlük. Így nem csak a falon, hanem a fülemben vagy a nyakamba lógatva is hordhatom kedvenc mókusaimat. Ha erre esne a választásod, Eszter müzli-evős képével lehetsz gazdagabb.



A Fűszeráruház olyan fűszercsomagot állított össze, aminek minden darabját még felsorolni is sok: currys csirke, kofta masala, narancsos kacsa, ázsiai saláta, pizza, pástétom, rák és hal, zahtar, gringo steak, mexicana mix, pusztamix és sambhar fűszerkeverék. Azt hiszem ezek után bárki, aki ezt a csomagot választja, szinte bármit megfőzhet otthon, és konyhájába csalogathatja a világ minden nációjának ötleteit, illatait és ízeit.



A Sü sütikről csak annyit tudok mondani, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni. Ha ott van előttem egy egész tálca, akkor bizony addig eszem, amíg van rajta. Szerencsére ezt a gaztettet általában nem egyedül, hanem társaságban hajtom végre, így a kalóriaszámláló nemcsak nálam akad ki. A Sü süteményei igazi csokival készülnek és tényleg nagyon komolyak! Milyen lenne megkóstolni otthon mondjuk egy egész tálcányit?



Ha már a sütiknél tartunk, ugorjunk át gyorsan Évi műhelyébe. Ő egy igazi csajos darabot alkotott nektek! Ami azt illeti én nagyon szeretem ilyen „édes” apróságokkal vidámmá, sőt boldoggá varázsolni a napjaimat. Évi műhelyébe virtuálisan gyakran teszek látogatást, mert minden egyes darab, amihez hozzányúl átlényegül a kezében. Nála valahogy minden szebbé, finomabbá és értékesebbé válik az átalakulás során.




Finom és értékes. Ez jellemzi szerintem a Tokaji Borecet Manufaktúra csodáit is. Ezek az ecetek egyszerűen olyanok, hogy az ember lánya kiskanállal nekiáll kóstolgatni. Az ízorgia egy dolog, de az, hogy ezek a nedűk tényleg önmagukban is megállják a helyüket. Nos, ez számomra meglepő. Persze azért valami jóféle salátában még jobban muzsikálnak. Lenne kedved megkóstolni a Tokaji Aszú Balzsamecetből egy egész üvegnyit?



És persze az 1001fonal csodái sem maradhattak ki a sorból, hiszen ez az a világ, amely mostanában eltávolít a konyhámból. Mondjuk a kötés és horgolás legalább olyan élvezetes alkotási folyamat, mint a főzés, csak eredménye egy picit tovább élvezhető. Ha szeretnél valami szépet kötni, válaszd a kézzel festett fonalcsomagot, amihez még egy kötőtű is kerül majd!



A szokásos Szabadka-csomag sem maradhatott ki a szülinapi buliból. Lesz benne mindenféle hagyományos édes és sós finomság, amit csak a szabadkai közértekben és piacon fellelek. Meg persze 3 könyvecske is, A Balkán ízei, az Ételek és életek és Az almárium, a vánkos meg a baracklekvár novellái.

Ez a csomag kakukktojás, mert nemcsak itt, hanem a Facebookon is meg lehet ám nyerni még egyszer, ha az ottani bejegyzés alatt is hagytok egy megjegyzést.

Bőven hagyok időt gondolkodni, sorsolni ugyanis április 30-án fogok.

98 megjegyzés:

  1. Gratulálni szeretnék a sikeres 8 évedhez! Eddig még nem is vettem észre olyan blogot ami 8 éves. Kitartó voltál, néha bekukkantok hozzád én is . Szeretem a humoros megjegyzéseidet. Kívánok további sok sikert és kellemes időtöltést Neked a blogíráshoz, nekünk pedig jó perceket az olvasáshoz!

    VálaszTörlés
  2. Boldog 8.szülinapot! Kívánok még sok ilyen szép napot!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a kitartásodhoz és a 8 évhez!
    Anyahajótól találtam hozzád, azóta is figyelem a recepteket és próbálgatom őket, jelentem, sikerrel:)
    Az étterem ajánlók és kaja-elemzések külön tetszenek.
    Fonalfaló lévén a fonalat választanám, ha nyernék:) Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  4. Ja, és hogy mikor is találtam ide... ha jól emlékszem, egy szabadkai (?) vonatozás és barátnő találás sztori olvasásának alkalmával jöttem és maradtam.

    VálaszTörlés
  5. Én Anyahajótól jutottam hozzád, emlékszem, akkor főztetek együtt és őt ez nagyon feldobta:)

    Receptjeid közül a nem régi diós-medvehagymás kuszkuszt próbáltam ki és mondhatom, isteni! Jószívvel ajánlgatom azóta is mindenkinek:)

    Ha nyerhetnék, "téged" választanálak, azaz a könyvcsomagot:)

    Sokszor további 8 évet ugyanilyen jókedvvel és lelkesedéssel!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! Én is Anyahajótól találtam ide, de az 1001fonalon és a facebookos csoportban is felfigyeltem már Rád és a munkáidra. Én is a fonalat választanám, mint megrögzött kötésfüggő :). És kívánom, hogy olyan sokáig írhasd még a blogot, amíg csak kedved tartja!
    Márti

    VálaszTörlés
  7. Kedves Ági! Én a kitartásodhoz szeretnék először gratulálni. 8 év nagyon nagy idő. Ilyen hosszú időn keresztül szorgalmasan írogatni nagy teljesítmény. Főleg gyerekek mellett, költözködve. Blogok között kutakodva találtam rád a napokban, mert csak nem régen kezdtem a blogok nézegetését és a blogírást. Tetszik a kedves, könnyed hangvételed, hasznos tanácsaid. S mivel én a gasztroblogolás területén "alktok" a borecetekre vetettem szemet. :-) Sok sikert, még ugyanennyi itt eltöltött évet!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Ági!
    Boldog szülinapot kívánok, és további sok-sok bejegyzést! Én a "Napi mosoly"-ok miatt miatt ragadtam nálad.
    A fonalat választom.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Ági!
    A 8 év az már igen tekintélyes idő. Gratulálok a teljesítményedhez, s blogod színvonalához. Kívánom, hogy még sokáig leljed örömöd a blogolásban.

    VálaszTörlés
  10. Szia! Először is őszintén gratulálok a blog 8. évéhez, és ahhoz, hogy ennyire kitartóan írod. Ahogy mondani szokás ennyi még gombócból is sok :D
    A nyereményjátékot köszönöm, kedves tőled, a választásom az Évi Műhelye által kreált kis csajos csodára esne, ha nyernék :D
    Kívánok további tartalmas és hosszú blogolást!
    Üdv!

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    Én is sokszor olvaslak, szeretem a szabadkai beszámolóid, évente többször át szoktam látogatni. A fűszercsomagnak örülnék a legjobban.

    VálaszTörlés
  12. Szia! Én is gratulálok a 8 évhez, nem kis idő. Az én ide találásom története egyszerű: valamelyik gyűjtőoldalon láttam a napi mosolyokat és azok vonzottak ide, a facebookon pedig már tudatosan kerestelek meg:)!
    Ha nyernék, a fűszercsomag lenne, amit választanék.

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok Ági!
    Hogy melyiknek örülnék a legjobban?
    Hát mindegy lenne, mert mindegyik szuper.
    De én mégis a fonalat választanám. (na jó inkább a fűszereket, de nem, mert a könyvcsomagot is szeretném).
    További sikereket és jó blogolást kívánok.

    VálaszTörlés
  14. Englerth Nóraáprilis 25, 2012

    Boldog Szülinapot, további jó munkát, szórakozást! Nekem a Tokaji Borecetre fáj leginkább a fogam,szívesen látnám a polcomon.Reméljük leszel még "10 éves" is, hátha 10 ajándékot sorsolnál....na jó, nem csak ezért.

    VálaszTörlés
  15. Gratulalok!Boldog blogszulinapot kivanok!Sokszor bekukkantok hozzad,a konyveid mar megnyertem es mind a harmat kiolvastam es a szuper recepteket is kiprobaltam ,mint a gibanicat amit szeretek.Neha meg beleolvasok mert nagyon hangulatos.Tovabbi sok sikert kivanok.A fuszercsomagot valasztanam.Agi

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok a 8. szülinaphoz! A Te blogod volt az egyik első, amit olvasni kezdtem olyan 4 éve. Nálad láttam először házilag, szilikon formában készült bonbonokat (kávés és pezsgős)... na kb. ott kezdődött a bonbonmániám, mikor azokat megcsináltam :) Köszönöm!
    A borecetes ajándékot nyerném meg szívesen.

    VálaszTörlés
  17. Szia! Boldog blogszülinapot! Már olvastalak egy ideje, amikor egyszer találkoztunk egy angyalkás találkozón, és valami isteni paradicsomos kenyeret hoztál, amit azóta én is megsütöttem párszor!
    Ja és a Tokaji borecetre fáj a fogam :)

    VálaszTörlés
  18. László Gaáláprilis 25, 2012

    Gratulálok a szép, igényes bloghoz és a 8 évhez! Én a Tokaji borecetet nyerném meg szívesen!

    VálaszTörlés
  19. A Fűszeráruház fűszercsomagot Választanám :)
    Évin keresztül találtam ide nem rég s örömmel olvasgatok nálad is :)

    VálaszTörlés
  20. Kedves Ági! Én még csak most csatlakoztam, de szívből gratulálok a blogod 8. születésnapjához. További sok sikert és kitartást kívánok! Nagyon jó blog, nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  21. Szívből gratuálálok ehhez a sok csodás évhez, és még sok ilyet kívánok!
    Azt hiszem, mostmár ezt a blogodat is olvasni fogom :)

    Ha nyernék esetleg, a fonalat szeretném :)

    VálaszTörlés
  22. Boldog szülinapot:-) Nekem a kedvenc számom a 8-as, ha lazul a végtelen :-P Egy mellékattintással találtam rád, valakinek (nem tudom pontosan melyik blog volt)a blogsávjában láttalak, és igazából az alatta/felette leveő blogot akartam megnézni, de ide kattintottam. Azóta kattintok ide többször is hetente! Mindegyik ajándék nagyon tetszik, a legjobban a Tokaji boreceteknek örülnék, a könyveknek és a fonalnak örülnék.

    VálaszTörlés
  23. Szeretettel gratulálok a 8 éves évfordulóhoz, nagyon szép idő! További sok kitartást kívánok a munkához!
    Én a vadjutka láncnak örülnék leginkább.

    VálaszTörlés
  24. Én a Fűszeráruház által felajánlott fűszereknek örülnék a leginkább, és gratulálok a nyolc évnyi kitartásodhoz, valamint további jó munkát kívánok!

    VálaszTörlés
  25. Húú én valamilyen Szabadkás történetet olvasva jutottam ide egy receptkeresés közben,aztán maradtam :) Tavaly is játszottam veled, azt hiszem akkor is a könyvcsomagot választottam, hát most is így fogok tenni :) Elképesztően nehéz volt eldönteni! Nagyon agyaltam a fűszercsomagon is és a boreceten is... Még kezdő háziasszony vagyok, imádok sütni-főzni és nem sokszor csináltam meg kétszer ugyanazt, mert arra még nem volt időm :) Ezért minden jól jön! A könyveknek különösen fogok örülni.
    Gratulálok a soksok szép, sikeres évhez!
    Evelin

    VálaszTörlés
  26. Én Bardócz Évi ajánlóján keresztül jutottam ide. Schall Eszter képe nagy kedvencem régóta, borzasztóan örülnék neki! :)

    VálaszTörlés
  27. itt is a legjobbakat, jo unneplest. a fonalnak orulnek a legjobban vagy a konyveknek:)

    VálaszTörlés
  28. Évi műhelye (Bardócz Évi) nyomán jutottam el ide, előtte nem rémlik, hogy jártam volna a blogon, de ahogy szétnéztem biztosan vissza fogok térni még. :)

    A 8 évhez pedig gratulálok, még egyszer ennyit, de ha lehet még annál is további sikeres blogolást kívánok!

    (És természetesen Évi nyakláncára fáj a fogam - bár a sütis nyeremény is óóó, nagyon csábítóóó -, de tőle érkeztem ide és imádom a munkáit. :))

    VálaszTörlés
  29. Szeretem olvasni amit írsz, én a kevert piskótádba szerettem bele-családommal együtt :O)További sok sikert kívánok neked:O)
    Évi nyakláncára fáj a fogam!

    VálaszTörlés
  30. Szia!

    Gratulálok a szép, igényes bloghoz és a 8 évhez! Már nem tudom ki által találtalak meg, hisz nem ma volt. Sok jó receptet köszönhetek neked. Én a Vadjutkás ajándéknak örülnék a legjobban.

    Üdv:
    Brigitta

    VálaszTörlés
  31. Gratulálok az elmúlt 8 évhez! :)Én Évi műhelyén keresztül jutottam ide és sikeresen itt is ragadtam. Köszönöm a sok kellemes percet, mint zugolvasó!
    Én a könyveknek örülnék nagyon, legyen mit olvasgatni offline is. :)

    VálaszTörlés
  32. Először is, én is gratulálni szeretnék az elmúlt 8 évhez. A facebookos oldaladról találtam ide,és nagyon tetszik itt minden. :)Én a fűszereket választanám, mert imádom a különlegességeket.
    Gyenizse Violetta

    VálaszTörlés
  33. Boldog blogszülinapot kívánok! Évi muffinos nyakláncát szeretném megnyerni.

    VálaszTörlés
  34. Szia! Az Évi műhelye facebook oldalon keresztül jutottam ide, és csak ámulok és bámulok... Betettem a blogodat a kedvenceim közé! Remélem, még sokszor térhetek vissza ide! A muffinos nyakláncot szeretném Évitől, ha már ő juttatott ide. :) További sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  35. Gratulálok, nem kis idő :)
    Azt, hogy hogy találtam ide, őszintén, fogalmam sincs, de egy ideje már olvasgatlak...
    választani pedig nehéz, azt hiszem a fűszereket választom..vagy Évi "csajos darabját"? egy biztos, mindennek örülnék :)

    VálaszTörlés
  36. gratulálok én is,a bloghoz,a kitartáshoz,a gyermekekhez és a türelemhez :)

    nekem sajnos csak egy hónapja sikeredett idetalálnom,aztán a gépem le is robbant,és elveszett az összes könyvjelzőm,de édesanyámnak hála,akitől is idetaláltam,s aki évek óta figyel téged,sikeresen visszatévedtem is,és rengeteg dolgot írtam ki,főleg,mióta különköltöztem,és én lettem a főfőzőcskéző :) Anyu nagy kötögető,így a fonalért jelentkeznék,amiből magam is kanyarintanék egy darabot és alkotnék belőle valamit,és legalább még nyolc évet,de inkább többet,hajrá,és köszönjük a lehetőséget :)

    Elza (afuggony@gmail.com)

    VálaszTörlés
  37. Szeretettel gratulálok a 8 évhez, a blogírásban és életed egyéb területein elért sikerekhez.

    Én még viszonylag rövid ideje, január óta járok Hozzád rendszeresen, akkor könnyek között olvastam el az "Amikor" című írásodat.

    VálaszTörlés
  38. Boldog Blogszületésnapot kívánok!:) Én tavaly nyár óta olvasom a blogodat és nagyon tetszenek a receptek. A fűszereket szeretném megnyerni:)

    VálaszTörlés
  39. Hát, ha már így lehet válogatni, akkor a Szabadka-csomagot szeretném, ha esetleg úgy alakulna :))

    Azt hiszem Schall Esztinél láttalak meg...

    Még sokszor 8 sikeres évet kívánok!

    VálaszTörlés
  40. Ági, én teljesen új vagyok az oldaladon. Évi műhelyéből jutottam el Ági konyhájába :-)
    Évi fb-s oldalát már régóta nyomon követem, igazán szépeket alkot.
    A blogod számomra még felderítésre váró terep, így a főztöddel ezután fogok megismerkedni. Főzős oldal, finom ételek ... én a Sü sütiket választanám.
    További kitartó és örömmel teli munkát!

    VálaszTörlés
  41. Gratulálok Ági!
    Talán, 4-5 éve követlek nyomon (a receptjeidet), miután karácsonyra megkaptam a számomra igen kedves A Balkán ízei című könyved, amiből sok-sok receptet ki is próbáltam. Közülük talán a tálban sült kafta lett a kedvencem.
    Remélem, még sok hasonló csodás étel receptjét ismerhetjük meg általad!
    Bardocz Évi munkáit is nagyon szeretem, ezért bízom benne, hogy hozzám kerül a muffinos csodája, hogy erősítse nálunk a sütis mezőnyt, a rengetek husis kaja mellett amit fogyasztunk. ;)

    VálaszTörlés
  42. Nagyon Boldog 8. szülinapot kívánok!
    Pár évvel ezelőtt jártam nálad először, valamilyen receptet kerestem a neten és a blogodra irányított.
    Én a Szabadka-csomagot választanám.
    Még nagyon sok ilyen sikeres blogévet kívánok!

    VálaszTörlés
  43. Kedves Ági!
    Ha nem is a kezdetektől fogva, de úgy kb. 7 éve már, hogy rendszeresen olvasom az írásaidat, receptjeidet. Arra már nem emlékszem, hogy honnan keveredtem először a blogodra, de hogy azóta is szívesen visszajárok, az biztos. Gratulálok a 8 évhez, és kívánom, hogy még sokáig örömödet leld a blogolásban.
    Nehéz a választás a remek ajándékokból, de legyen a ... Tokaji borecet!

    VálaszTörlés
  44. Gratulálok, 8 év nem semmi! Mikor felfedeztem a kézműves blogokat, mindnkinél megnéztem a bloglistát. Már nem tudom kinek a blogjában találtam a tiédre, és akkor felismertem, hogy van tőled egy könyvem, amit egy kedves barátomtól kaptam, az Ételek és életek, amit azóta is fellapozok és főzök belőle. Legutóbb a nyúlpástétomot készítettem el. Hát nagyon jó kis ajándékokat hoztál a szülinapodra, nagyon nehéz döntenem a fűszerek és a fonal között, mert mindkettőt imádom. Most mi legyen? Legyen a fonal. Ja, és 30-án van a szülinapom, szóval... :)

    VálaszTörlés
  45. Boldog blogszülinapot! Hűha, nyolc év tényleg szép kor egy blog életében, de azért - csak mohón - legyen majd még nyolcszor nyolc!
    Nem tudom, kitől érkeztem, csak kattintgattam össze-vissza, kíváncsifáncsin.
    Ha esetleg nyernék, leginkább Schall Eszter művének örülnék, mert nagyon szeretek rajzolgatni, és azt is szeretem, ha mások rajzolgatnak szépeket.

    VálaszTörlés
  46. Gratulálok én is! Én egy mamamiboltos fonalkóstoló után keveredtem ide, és kóstolgatom virtuálisan a főztöd néhanapján :) És bár édesszájú vagyok, a fonalak még annál is jobban vonzanak, igy a fonalas csomagot választanám, ha szerencsém lenne...

    VálaszTörlés
  47. Gratula! Még talán az nlcafen fedeztelek fel, de már nem tudom, h melyik étel kapcsán, talán egyik olvasód írt a zöld diólekvárról is, talán, nagyon nehéz a választás, azt hiszem a fűszercsomagot választom.
    További sokszor 8 évet kívánok!

    VálaszTörlés
  48. Kedves Ági, együtt pocakosodtunk és fórumoztunk mikor is.... jó ég 6éve! Hát, azóta vagyok itt veled és próbálgatom a receptjeidet, főleg a gyorsakat és a sütiket.:)
    Szeretem a Napi mosolyt. A könyveid megvannak, sőt már ajándékoztam is őket, de egy tálca csokis Sü Sti... hmmmm, nyammm.
    Gratulálok a 8 évhez!

    VálaszTörlés
  49. Kedves Ági, együtt pocakosodtunk és fórumoztunk mikor is.... jó ég 6éve! Hát, azóta vagyok itt veled és próbálgatom a receptjeidet, főleg a gyorsakat és a sütiket.:)
    Szeretem a Napi mosolyt. A könyveid megvannak, sőt már ajándékoztam is őket, de egy tálca csokis Sü Sti... hmmmm, nyammm.
    Gratulálok a 8 évhez!

    VálaszTörlés
  50. Kedves Ági, fogalmam sincs, hogy hogyan jutottam a blogodra, de kb 3 éve olvasom.Gratulálok a 8 évhez:)
    Ha nyernék, a könyvedet választanám.

    VálaszTörlés
  51. Szigeti Anikóáprilis 26, 2012

    Gratulálok az eredményes és értékes munkádhoz! Évi műhelyétől találtam hozzád, Évi muffinos ékszerét választanám. További jó munkát! :)

    VálaszTörlés
  52. Hűűű! Én is gratulálok! Szerintem egyszerű google keresés alapján találtam ide, receptet kerestem, de már nem emlékszem mit, volt vagy 2-3 éve.

    Én a fonalat szeretném megnyerni :)

    VálaszTörlés
  53. Boldog szülinapot!

    A Balkán ízei c. szakácskönyvet könyvesboltban láttam, aztán kis nyomozás után megkerestelek a Goubán, ahol mind3 könyvedet beszereztem igen jutányos áron! :)
    A nyereménnyel kapcsolatban nehéz a döntés, a Sü süti és a Vadjutka nyaklánc is nagyon csábító....legyen az utóbbi!

    VálaszTörlés
  54. Gratulálok a kitartó munkádhoz.
    A fűszercsominak nagyon tudnék örülni.

    VálaszTörlés
  55. Megint eltelt egy év?:) gratulálok!:)

    A tokaji borecetet választanám, ha lehet.

    VálaszTörlés
  56. Hát a bűnöm az, hogy nem tudom megmondani hol bukkantam Rád. De egyből bekerültél az "ide visszajövök" csoportba.
    Gratula a kitartó munkádhoz.
    Legyenek a fűszerek (bár lehet a borecet lenne jobb választás?).

    VálaszTörlés
  57. Wow! 8 éve még azt sem tudtam, mi az a blogolás... Boldog szülinapot!
    Első találkozás? Szerintem amikor eljöttetek hozzám a gyerekekkel horgolni tanulni. De szerencsére nem az utolsó volt. Nem fogod kitalálni, melyik ajándékra nevezek be :) (A fonalra)

    VálaszTörlés
  58. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  59. Kedves Ági! Gratulálok a nyolc évhez!
    Nem emlékszem már pontosan, hogy kerültem Hozzád, csak arra, hogy mivel én is szabadkai vagyok, valamit otthoni dolgot keresve jutottam el a blogodig :).
    Klasszak az ajándékok, én a sütis csomagot választanám.

    VálaszTörlés
  60. ( 4 év nagy idő! Boldog szülinapot kívánok! Sok -sok bejegyzéssel!

    VálaszTörlés
  61. Hatalmas sülinapi gratuláció!

    Én a karamellás ostyáddal kötöttem közelebbi barátságot az egyik Barkabeli kötős talin, azóta visszajáró vendég letta konykámban:-) És stílszerűen a Sü Sütik dobogtatták meg a szívem:-)))) (meg a fonalak, meg a könyvek, meg a..., meg a...)

    VálaszTörlés
  62. répafőzeléket kerestem a 95-ben született 2.sz. fiacskámnak, akkor odakeveredtem és ottragadtam...bár vidám nem volt a hangulat, de nekem szólt...és azóta is szól!
    bárminek-akárminek örvendenék-a fiúk miatt mégis a tálcányi süti nyert!

    VálaszTörlés
  63. Gratulálok a 8 évhez! Én a fonalakat választanám, ha nyernék!

    VálaszTörlés
  64. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  65. Az 1001fonal-nál találtam rá a blogodra. Mint horgolós, a fonalcsomagnak örülnék a legjobban!
    Lili

    VálaszTörlés
  66. Boldog szulinapot!! Es tovabbi boldog blogolast es meg tobb rajongot kivanok!! En a FB-on keresztul jutottam oldaladra. Es szinten az 1001fonal csodáinak orulnek a legjobban! Koszonom :) Kati

    VálaszTörlés
  67. Gratulálok!
    és te jó ég, majdnem mindet vinnék az ajándékokból :D
    de mivel vérbeli horgolós vagyok, maradok a fonalcsomagnál.
    A tavalyi évfordulós játék kapcsán találtam Rád.

    VálaszTörlés
  68. Kedves Ági! Boldog blogszületésnapot! Igazán szép, hogy már 8 éve írod a blogodat. Nagyon szép ajándékokat vonultattál fel. A fonalcsomag és a Szabadka csomag tetszik a legjobban, de végül a könyvek miatt a Szabadka csomag mellett döntöttem. :)

    VálaszTörlés
  69. 8 év? el sem hiszem. én a blogod úgy olvasom, hogy hallom a hangod,Ági, az ízes beszéded, így az írás átlényegül, kap egy pluszt és ezt külön köszönöm.

    én Eszter rajongója (is) vagyok by the way. :)

    VálaszTörlés
  70. Az 1001 fonalat én is most fedeztem fel, a konyha felfedezésében pedig többek között NEKED is szereped van. Köszönöm és még 8*8 évet kívánok!

    VálaszTörlés
  71. Gratulálok ehhez a 8 évhez! Most találtam a blogodra a Két cica konyhájából, de szétnézek az biztos! A fűszereket szeretném a leginkább megnyerni.

    VálaszTörlés
  72. Kedves Ági!

    Gratulálok a 8 évedhez, ez nem semmi, sőt fantasztikus. Ezt csak olyanok tudják megcsinálni - és nem is találkoztam még olyan bloggerrel, aki ennyi ideig írt volna - akik látják értelmét, szenvedélyesen szeretnek írni, főzni, minden olyan dolgot ami alkotás.
    Ha jól emlékszem én úgy találtam Rád, hogy a már megszünt Gasztro ízlés szerint gyűjtőblogon bóklásztam, és azután benéztem Hozzád. Azóta is szoktalak látogatni.
    Kívánok Neked további sok sikert mindenben amit szeretsz csinálni.
    Mivel én is évtizedek óta kézműveskedek - volt idő amikor vásároztam zsűrizett munkáimmal - és most is azért szüneteltetem a főzős blogom, mert jobban érdekel a kötés, horgolás, varrás, és a könyv írás - így ha én nyernék, akkor a kézzel festett fonalcsomagot választanám.

    VálaszTörlés
  73. Jaj, Ági! A kötős-horgolós csapatból jövök és csak most esik le, hogy a főzős Ági is te vagy! Kreatív blogokról keveredtem hozzád már jó párszor és mindig itt is ragadtam. Gratulálok a 8 évhez és a sok mindenhez ami történt veled ezidő alatt! Még sok-sok évfordulót és ünnepelnivalót neked!

    VálaszTörlés
  74. És a fonalra pályázom. Naná! :)

    VálaszTörlés
  75. A délszláv konyha hozott el hozzád évekkel ezelőtt, és tavaly egy könyvbemutatón is találkoztunk. Szívből gratulálok a 8. blogszületésnapodhoz, és a továbbiakhoz is sok sikert kívánok!
    A Szabadka csomagot szívesen kóstolnám/olvasnám.
    Gaba

    VálaszTörlés
  76. Nyolc év az már nem semmi! :) Gratulálok! Én a fonalas vonalról fedeztem fel a többi blogodat és azóta olvaslak. A főztödből pedig az egyszerű ételek ragadnak mindig magukkal, a saláta ötleteidet nagyon szeretem.
    A nyeremények közül, a fonalat választanám... mivel mindet nem lehet. :)

    VálaszTörlés
  77. Gratulálok a 8. születésnaphoz!
    Kötős oldalról ismerlek, a főzésed új nekem, de kincsekre bukkantam Nálad! A nyereményjátékból a fonalat választanám :)

    VálaszTörlés
  78. Drága Ági!8 év nem kevés idő,gratulálok hozzá!:) Örülök,hogy személesen is ismerhetlek,remélem még sokáig olvashatunk!:D
    A fonalat válaszom én is,ha nekem kedvezne a szerencse:)Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  79. Kedves Ági!
    Most jutottam el ide a fb oldalról.Ezután gyakran be fogok nézegetni.Hogy Te milyen sokoldalú vagy!
    Gratulálok a 8 évhez,a továbbiakhoz is jó erőt,egészséget,sok szép órákat kivánok,szeretettel.
    A fűszercsomagnak örülnék a leges legjobban.

    VálaszTörlés
  80. A kötős-horgolós csoportban ismertelek meg, így lettem olvasód. :) Gratulálok ehhez a tartalmas 8 évhez! :)
    Mint régi rajongója, Vadjutka nyakláncát választanám. :)

    VálaszTörlés
  81. Kedves Ági!
    Isten éltessen a 8. blogszülinapod alkalmával!Évi műhelyéből csalingáztam erre felé, valamint a kötős-horgolós bandából is "ismerős" vagy :D
    Bőség zavara áll fenn nálam, de most kivételesen Évi muffin nyakláncára fáj a fogam-annak ellenére, h betegesen gyűjteni kezdtem a fonalakat!
    Annyira boldog lennék,mert a könyveket is szeretem....

    Tehát NYAKLÁNC! Nagyon köszönöm a játékot!
    üdv:Anett

    VálaszTörlés
  82. Kedves Ági! Én is a kötős-horgolós csoportból ismerem a tevékenységedet. Nagyszerű, hogy ilyen sok dologgal foglalkozol egyszerre! A receptjeidet át fogom böngészni, a sütik nagyon tetszenek!
    Bár még soha nem nyertem ilyen netes játékon, de a fonalcsomagot választanám.

    VálaszTörlés
  83. Kedves Ági! Nagyon jó érzés lehetmegérni a 8. blog-születésnapot ! Gratulálok, és még sokszor 8 évet kívánok! :o)

    VálaszTörlés
  84. kedves Ági, szeretettel köszöntelek a 8. blogszületésnapodon ... én is szeretnék a játékon részt venni, és ha a szerencse nekem kedvez, akkor a fonal-, vagy a könyvajándéknak örülnék a legjobban.
    minden jót kívánok neked, szia Tee Mea, a kötős-horgolós csoportból.

    VálaszTörlés
  85. Hű, azt a mindenit. 8 év? Gratulálok Ági! Még sok szépet kívánok, és sok napi mosolyt!

    VálaszTörlés
  86. Kedves Ági!!

    Gratula a 8 évhez!!!
    Szeretnék játszani..a fűszercsomagra pályázom!!! :)

    Köszi a lehetőséget!!

    További sok sikert!!

    VálaszTörlés
  87. Fonalat szeretnék és önző módon még vagy hatszor nyolc évet!

    Boldog blogszülinapot:))

    VálaszTörlés
  88. Kedves Ági!

    Boldog születésnapot a blogodnak! Én a könyves-szabadkai csomagodat szeretném. Ugyan már meg van az egyik kötet és imádom, de a többit is nagyon szeretném...Véletlenszerűen találtam ide, majd szinte rögtön meg is vettem a Balkán ízeit. Pont az a remek mediterrán ízvilág jön vissza, amit annyira szeretek. :-)
    További jó munkát kívánok Neked!
    Gabi

    VálaszTörlés
  89. Bár én nem vagyok nagy konyhaművész, de az oldalad nagyon tetszik, további sok sikert kívánok:))

    VálaszTörlés
  90. Gratulálok a 8 évhez!
    Én a facebook-on keresztük az 1001 fonal kapcsán kerültem ide.
    Ha nyernék, a fonalnak örülnék a legjobban!

    VálaszTörlés
  91. Gratulálok! Én csak nem rég találtam rád, azt hiszem decemberben miután személyesen is találkoztunk a kötőstalin, de azóta is olvaslak, és nézegetem a régebbi bejegyzéseket, inspirálódom és tanulok. ha esetek a szerencse rám kacsintana akkor a fonalcsomagot szeretném.

    VálaszTörlés
  92. Gratulálok a 8 évhez. Ha nyernék, a Szabadka csomagot szeretném nagyon nagyon nagyon!

    VálaszTörlés
  93. Boldog blogszülinapot, Ági! És fonal :).

    VálaszTörlés
  94. szia agi,

    grat, 8 ev rengeteg. az a vicces, hogy miota itt a bejegyzesed, gondolkozok, de nem birok visszaemlekezni hogyan es mikor hallottam rolad eloszor. sztem balkan kapcsan figyeltem fel rad, balkannak es az ottani eteleknek nagy rajongoja vagyok ^_^
    tovabbi szep blogszulinapokat kivanok

    anna

    (ja, su sutit szeretnek nyerni ha nyerek)

    VálaszTörlés
  95. Remélem még beférek a csapatba!:) Gratulálok a 8 évhez, szinte hihetetlen, hogy már ennyi! A háromszori költözés se lehetett semmi.:) Még sok termékeny évet kívánok! A sütis nyaklánc Évitől dobogtatja meg a szívemet a legjobban.

    VálaszTörlés
  96. 8 év? Hűha! Gratulálok! A Divatkörtén keresztül találtam Rád;)
    Köszönöm a játékot, természetesen nem tudok ellenállni a fonalaknak.

    VálaszTörlés
  97. Boldogat még sokáig! A fonalat szeretném:)

    VálaszTörlés
  98. Boldog 8. szülinapot! Olyan 4-5 éve találtalak egy másik gasztroblogon keresztül. Azóta egyszer találkoztunk a Goubán személyesen is, azóta a hírlevelednek is olvasója vagyok. A legemlékezetesebb bejegyzésed számomra Apukádhoz írt szülinapi köszöntőd volt, megkönnyeztem anno, nem felejtem soha... Nagyon sok sikert kívánok és még sokszor 8 évet!!! A fonalcsomagnak örülnék a legjobban :)

    VálaszTörlés