Oldalak

Spenóttal töltött, lesütött palacsinta


Pár éve (na jó, évtizede) még extra kajának számított volna, amolyan vendégek előtt villogós fogásnak, ahhoz képest most egyszerű, hétköznapi ebéd lett belőle.

Előételnek elég fejenként 1 darab, ha jól akarunk belőle lakni, akkor inkább kettő kell.

Hozzávalók 8 palacsintához: 20 dkg liszt, 2 dl tej, 2 tojás, jó csipet só, csipet cukor, 2 kanál olaj és ásványvíz/szóda, amennyit felvesz.

A töltelékhez: 40 dkg leveles (fagyasztott) spenót, 10 dkg krémsajt, 1 pici hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg Trappista (vagy más jól reszelhető sajt), 10 dkg főtt sonka, 1 kanál vaj, só, bors.

Elkészítése: A palacsinta hozzávalóit elkevertem, hagytam fél órát, hogy a liszt felfegye a folyadékot. Átkevertem és sütöttem belőle 8 palacsintát, nagyon vékonyan kiolajozott serpenyőben.

A töltelékhez kiolvasztottam a spenótot, kinyomkodtam belőle a vizet. A hagymát, fokhagymát apróra kockáztam, 1 kanál vajon pároltam-pirítottam. Hozzáadtam a spenótot, összepároltam. Hozzákevertem a felkockázott sonkát, illetve a krémsajtot is. Fűszereztem. Ekkor már nem melegítettem tovább.

A tölteléket a palacsinták közepébe halmoztam. Két oldalt behajtottam, majd úgy tekertem fel, hogy csinos csomagok legyenek belőle. Sütőtálba helyeztem, jó alaposan megszórtam reszelt sajttal. 15 percig grilleztem a sütőben.

Nem érdemes elkészíteni előre, mert a töltelék könnyen eláztatja a palacsintát és az nem túl kellemes állagúvá teszi.

2 megjegyzés:

  1. Na, meglátta a párom ezt a posztot, és már meg is rendelte :)

    VálaszTörlés
  2. Én imádom! Főleg, ha ennyi spenót van benne!

    VálaszTörlés