Már nem tudom pontosan fölgöngyölíteni, mi vezetett oda, hogy én vajkaramellát csináljak. Azt tudom, hogy azon a szombat reggelen nagyon fájt a torkom, szóval valami vigasztalóra vágytam. Hát, ami azt illeti, a kis lábas felett állni fél órát és folyton kevergetni a bugyborékoló masszát, tulajdonképpen nagyon jó érzés. Főleg, ha nem rángatja senki az ember nadrágszárát.
Rita receptjét vettem alapul, amihez a következőkre van szükség: 2,5 dl tejszín, 250 g cukor, 6 dkg vaj, 6 dkg méz, csipet só. (Én ennek a mennyiségnek csak a felét használtam fel.)
A hozzávalókat egy lábasba öntöttem, majd kevergetve felforraltam. Lecsökkentett lángon főzögettem, először nagy habot vetett, aztán szépen lassan, nagyon lassan, de besűrűsödött. Úgy fél óra múltán gondoltam azt, hogy most már megfelelő lesz, a sötétedő barna szín alapján. Ez a legjobb fogódzó igazából, mert mint kiderült az állag még sokat sűrűsödik, ahogy gyorsan kihűl a massza.
A késznek ítélt cuccot gyorsan szilikon csokiformákba öntöttem és úgy hagytam megszilárdulni.
A végeredmény egy kicsit túl kemény lett, olyan igazi fogkitépősen kemény, de ízre isteni, vajas és karamellás, pont ahogy vártam. Legközelebb egy kicsit korábban leveszem majd a tűzről.
Mondjuk itt nem álltam meg, hanem egy részébe még melegen belekevertem egy nagy marék megpörkölt, feldarabolt diót is. Aztán, mivel vágni szépen nem lehetett, így összetörtem kisebb-nagyobb darabokra és minden egyes darabot csokiba mártottam egyesével.
Ez azért is jó ötlet, mert amit nem mártottam semmibe, az pár nap múlva elkezdett megfolyósodni és nagyon ragadni, míg a csokoládéval "leszigetelt" darabok megőrizték az állagukat.
A maradék, kissé megolvadt vajkaramellákból pedig likőrt csináltam: 5 szem karamellát, 1 dl tejet és 1 dl whiskey-t olvasztottam össze, majd hűtöttem le. Elég komoly lett a végeredmény, tulajdonképpen marakodtunk rajta a drágámmal. Egy édes, krémes, sűrű, karamellaízű és nagyon alkoholos itókát képzeljetek el. Lehetőleg némi jégkockacsilingelés közvetlen közelében.
Hűha, mind szuper ötlet! Különösen a whiskey-s karamellás itóka érdekelne :)
VálaszTörlésklassz lett nagyon!!
VálaszTörlésSzuper...és még méz is van benne! Ez kell nekem, de nagyooon! :)))
VálaszTörlésCsábítóak! :)
VálaszTörlésJól hangzik!Karácsonyi ajándéknak is jó lenne.
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon kedvesek vagytok!
VálaszTörlésEgyetértek Nellivel. Igazi gasztro ajándék! Csodajó! Amibe nem kevertél diót, azt is célszerű csokoládéval bevonni?
VálaszTörlésNagyon jó 3:1-ben! Nekem a sima jobban tetszik a csokisnál.:) Az az itóka,hm...
VálaszTörlésVártam én is,hogy azt írod gasztroajándéknak való, de végül mi írtuk.:)
Csodálom, hogy betegen így kitartottál, én akkor használhatatlan vagyok.
Hát, egyik sem semmi, de ez a likőr mindent visz!!!!!!! Kénytelen leszek még egy készítendő dolgot felvenni a karácsonyi listámra:)))))
VálaszTörlésSzerinted hűtőben meddig áll el?
Úgy értem, ha marad:)
Lilla, szerintem igen, célszerű, úgy nem ragad annyira.
VálaszTörlésRéka, :-) Nekem most ez volt a vigasz, gyógyír, stb.
Mézeskalács, hát én úgy 2 hétig tároltam, addig semmi baja se lett, csak egy kicsit szétvált az alkohol a sűrűbb, tejszínes rétegtől. Aztán elfogyott.
Meggyőztél!El kell készítsem annyira guszta!!!
VálaszTörlésSzintén karamellomán, végigkóstolnám szívesen, de a likőr tényleg az abszolút csúcs!!!
VálaszTörlésÉs akkor még nem is mondtam, hogy milyen, amikor a forró kávéba beledobok egy-két darabkát, aztán lassan kevergetve felolvasztom és szagolgatom. Nyammmi!
VálaszTörlésA desszert is isteni. De az a frivolitás terítőcske...
VálaszTörlésDuende, a nagynéném műve! Hihetetlen keze van. És van ebből a mintából egy igazi nagy terítőm is, képzeld!
VálaszTörlésNagyon guszta recept, biztos kipróbálom karácsonyi ajándéknak.
VálaszTörlésDe ami külön öröm, hogy van még, aki tudja, mi az a frivolitás. :)