Tényleg kissé depresszív ez az érzés, emlékszem, nekem is az volt:( Valami végetér ezzel-de a gyerekek nőnek és jönnek a szülőknek az új kihívások. Egyet garantálok-nem fogtok unatkozni:)
ó, hát a babakocsi helyére illik majd a futóbicikli, meg a háromkerekű, meg a labda, a kréta! és az etetőszék már úgyis foglalta az aranyos kisasztal elől a helyet...
Én már háromszor pakoltam el ezeket, és nagyon élveztem az életet az etetőszék után is, vagyis inkább még jobban! :)
Ember tervez, Isten végez:)Lehet, hogy előkerül az még!Ha pedig nem,akkor élvezd, hogy tágasabb a lakás!:)))(Nálunk legalábbis nagyon sok helyet foglal az etetőszék)Puszi!
Én is így éreztem sokáig. Aztán egyszer mégis lett egy harmadik, 10 évvel a második után. Maga a csoda. És most, amikor a legnagyobb egyetemre megy ősztől, van itt még egy 13 és egy 3 éves. A ráadás: a két fiú után kislány a harmadik.
Én rájöttem a kislány születése után, hogy valahol belül mindig is vágytam rá, de nem mertem még magamnak se bevallani.
Én is sírtam mikor szétszereltük a rácsos ágyat,hogy ugyan alszik-e még benne kisbaba?Hét év után pedig megint össze kellett szerelni!!!!!Lassan megint el lehet rakni.....nekem is összeszorul ilyenkor a szívem!
Ha elcsomagoltad és nem kidobtad, akkor az jelent valamit. Nálunk a két pasimaci után "égből pottyant" Mackólányka. Nem is tudom, kinek nagyobb ajándék, vén szüleinek, vagy a bátyjainak. Majd ha kamaszok lesznek, gondolj vissza erre. Akkor fogod igazán visszasírni ezt az időszakot.
ez tényleg érdekes érzés lehet...
VálaszTörlésén is úgy érzem kettőre vagyunk kalibrálva....
Tényleg kissé depresszív ez az érzés, emlékszem, nekem is az volt:( Valami végetér ezzel-de a gyerekek nőnek és jönnek a szülőknek az új kihívások. Egyet garantálok-nem fogtok unatkozni:)
VálaszTörlésó, hát a babakocsi helyére illik majd a futóbicikli, meg a háromkerekű, meg a labda, a kréta!
VálaszTörlésés az etetőszék már úgyis foglalta az aranyos kisasztal elől a helyet...
Én már háromszor pakoltam el ezeket, és nagyon élveztem az életet az etetőszék után is, vagyis inkább még jobban! :)
Ember tervez, Isten végez:)Lehet, hogy előkerül az még!Ha pedig nem,akkor élvezd, hogy tágasabb a lakás!:)))(Nálunk legalábbis nagyon sok helyet foglal az etetőszék)Puszi!
VálaszTörlésPár év múlva még előkerülhetnek. :)
VálaszTörlésÉn is így éreztem sokáig.
VálaszTörlésAztán egyszer mégis lett egy harmadik, 10 évvel a második után. Maga a csoda.
És most, amikor a legnagyobb egyetemre megy ősztől, van itt még egy 13 és egy 3 éves. A ráadás: a két fiú után kislány a harmadik.
Én rájöttem a kislány születése után, hogy valahol belül mindig is vágytam rá, de nem mertem még magamnak se bevallani.
Én is sírtam mikor szétszereltük a rácsos ágyat,hogy ugyan alszik-e még benne kisbaba?Hét év után pedig megint össze kellett szerelni!!!!!Lassan megint el lehet rakni.....nekem is összeszorul ilyenkor a szívem!
VálaszTörlésJudit
Ha elcsomagoltad és nem kidobtad, akkor az jelent valamit. Nálunk a két pasimaci után "égből pottyant" Mackólányka. Nem is tudom, kinek nagyobb ajándék, vén szüleinek, vagy a bátyjainak.
VálaszTörlésMajd ha kamaszok lesznek, gondolj vissza erre. Akkor fogod igazán visszasírni ezt az időszakot.