Oldalak

Balaton-felvidéki GBT

Itt összefoglaltam a tudnivalókat: http://balatonigbt.blogspot.com/


Vettem egy nagy levegőt és úgy gondoltam, megszervezem az 1. Balaton-felvidéki Gasztroblog Találkozkót. Első körben azt szeretném kideríteni, hogy van-e érdeklődés, lenne-e aki eljönne. Ha igen, akkor pedig meg kellene szavazni, hogy melyik júniusi hétvége lenne szimpatikus. Szombat vagy inkább vasárnap?
14-én vasárnap lesz a találkozó, ha a többségnek így jó!
A konkrét lebonyolítást illetően ezt terveztem: Nem bánnánk, ha a nagyérdemű (persze csak kezelhető méretű tömeg esetén) a kis házikóhoz jönne, valahol Udvari és Vászoly között félúton. Itt lehetne grillezni, vécére menni és kezet mosni. A kilátás zseniális és normálisan le is lehetne ülni.
Arra is gondoltam, hogy egy ebédidőt kellene becélozni, a délután végigzabálása ettől persze még lehetséges. Mondjuk 11 körül gyülekeznénk?
Ja, és olyanok is jöhetnének, akiknek nincs konkrétan gasztro blogja. Ugye?

19 megjegyzés:

  1. Akár Almádiban, akár Akaliban vagyok, nekem útba esik!

    VálaszTörlés
  2. jajjdejóóóó :)
    engem természetesen érdekelne..
    jún. 13-14én 98%os előrejelzéssel lent leszek (viszont lehet, h autó nélkül). a többit egyelőre nem tudom.. de alakítható.
    de nagyon örülök :)

    VálaszTörlés
  3. Jó, akkor van, akit érdekel! :-)

    Max, mikor nem dolgozol?

    VálaszTörlés
  4. Hú, jól hangzik! Nekem a vasárnap jobb, csak sajnos kiszámíthatatlan, mikor nem kell épp a férjemnek elrohannia kocsival, és jelenleg egy autónk van... Úgyhogy ha lesz, én igyekszem eljutni - csak biztosra ígérni nem tudom!

    VálaszTörlés
  5. Egyenlőre előztesen mi is jelentkeznénk:) Kettecskén motorral érkeznénk, bárhová a Balaton-felvidéken:)

    VálaszTörlés
  6. Akár az is lehet, hogy akinek nincs autója, elvonatozik/buszozik Udvariba és ott begyűjtjük a társaságot, akinek van autója.

    VálaszTörlés
  7. Ha nem dolgozik az uram, akkor megyünk! Ha nem baj, ketten. Mert nekünk is egy autónk van, és én nem vezetek. :))

    Ha megvan a pontos időpont és hely, tudsz írni a címemre, az oldalam elején van, legfölül, jó?

    VálaszTörlés
  8. húúú, csábító ajánlat lenne, olyannak is, akinek nincs igazán gasztroblogja. Jó lenne már élőben is látni Titeket! :) és talán a június 13ai hétvégén inkább csatlakoznék hozzátok, mint a másik programra.

    VálaszTörlés
  9. Én se gasztroban utazom, de az ötlet tetszene, minden attól függ, hogy melyik hétvége. Viszont amit ígérhetek, a nálunk esedékes bloggerbulit, amire te is hivatalos vagy, nem szervezem rá :) Kölköket is lehet vinni?

    VálaszTörlés
  10. Nos, akkor úgy döntöttem, hogy 14-én vasárnap lesz a találkozó, ha a többségnek így jó!

    VálaszTörlés
  11. Ez egy nagyon jó ötlet, hogy csak olvasók is jöhetnének, mert akkor én is, boldogan...
    Sőt, Budapest-Római partról indulva, akár utitársakat is vállalok!!!

    Üdv,
    kacago@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Én is szívesen elmennék, bár nem esik útba se jövet, se menet:-)

    VálaszTörlés
  13. Óóóó, csodás, pont az a vasárnap amikor nem dolgozok és még családlátogatás se lesz... :) Szóval úgy tűnik akkor ráérnék, viszont mivel csak tömegközlekedni tudok (max bicaj de azt hiszem a Székesfehérvár Udvari táv kifogna rajtam), valaki összeszedhetne valahol, ha nem gond :)

    VálaszTörlés
  14. persze, hogy persze :D :D :D
    beírtam :D

    Kedves Saját Levében :D Almádiban merre? :D :D :D :D

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok! Bevéstem a naptárunkba:) Pontos adatokat (hol találkozunk és mit vigyünk) milyen formában kapunk?

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    A fagylaltos szezon húsvéttól okt. elejéig tart, és én csinálom, ezért sajna:(

    VálaszTörlés
  17. Szia!

    De szivesen csatlakoznék! Pont14.-én valamikor hajnalban érkezünk meg Almádiba, sajnos aznap lehetetlen lesz elszabadulnom:((

    Almádisok! 2 hétig alchri veszély lesz, ha gondoljátok, találkozhatunk valahol. Sajnos ott netem nincsen, de mobilszámot tudok adni.

    VálaszTörlés