Régimódi böjtölés

Ma van húshagyó kedd. Ez nekem azt jelenti, hogy hamarosan jön a tavasz. A régiek is tudták, hogy erre az új évszakra fel kell készülni.

Annyi, de annyi fajta diétát követhetnék. Én úgy döntöttem, hogy a következő hetekben úgy fogok böjtölni, ahogy a Nagyi tette volna. Hozzám ez áll a legközelebb, ez iránt tudok a leginkább elköteleződni érzelmileg. Ráadásul úgy gondolom, hogy ez a fajta étkezés illik leginkább ahhoz a közeghez, amibe születtem és amiben élek.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A katolikus böjtről elsősorban a lemondás jut eszünkbe. Egyrészt lemondás a húsról. De ez nekem nem esik nehezemre, így igyekszem lemondani az édességekről.
Sajnos a kávét, mit izgatószert nem tudom elhagyni, mert fáj a fejem, ha nem iszom. Viszont az alkoholt könnyű szívvel iktatom ki (úgyis elfogyott a Baileys éppen :).

Egyébként pedig semmi drasztikus:
- Napi háromszori étkezés - csak egyszer szabad jóllakni. Ez nálam praktikusan az ebéd lehet.
- Hét közben nem eszek húst, de halat, tejterméket és tojást lehet.
- A legszigorúbb nap a péntek, amikor minden állati eredetű ételt ki kell iktatni.
- Vasárnap nem böjtölünk, így heti egyszer húst is fogok enni.

Ami az ételeket illeti:
Valójában nagyon könnyű régimódi ételekkel húsmentesen étkezni, elég csak az ötven fél krumplis-tésztás variációt felidézni, amit nagymamáink hatalmas kreativitással főztek meg a szegényes készletekből.
Nekem sokkal könnyebb dolgom van: rengeteg egzotikus hozzávaló és fagyasztott zöldség áll rendelkezésemre. Így nem ígérhetem, hogy kizárólag 100 éve errefelé is ismert ételeket fogok enni, hiszen ma már sokkal szélesebb palettáról válogathatok.
Az biztos, hogy leves és főzelék az lesz bőven, csak néha újragondolva, kicsit átalakítva.

Leírni pedig azért kell, hogy kénytelen legyek betartani. Kövessetek és zaklassatok, hogy tényleg sikerüljön!

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Ági!
Sok sikert és várom a bejegyzéseidet, hogy én is erőt és ötletet merítsek belőlük!
Üdvözlettel,
Judit.

Ági, aki főz írta...

Köszi Judit!