Hideg céklaleves



Lehet, hogy színe sokakat visszatettent. Szerintem gyönyörű és nagyon frissítő ez a kombináció. A nyers cékla nyáron is elérhető és nagyon jól megtalálja útját a konyhába.

Hozzávalók: 40 dkg nyers cékla, 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl tejföl, só, bors + 1 kisebb kovászos uborka, 2 kemény tojás.


Elkészítése: A céklát, hagymát, fokhagymát megtisztítjuk, meghámozzuk, majd felkockázzuk. 1 liter vízben teljesen puhára főzzük. Akkor jó, amikor a villa már könnyedén beleszalad a cékla húsába.

A levest teljesen lehűtjük. Hozzáadjuk a tejfölt, fűszerezzük ízlés szerint és simára turmixoljuk. Levesbetétként apróra kockázott uborkával és főtt tojással tálaljuk. Friss kaporral is megszórhatjuk.

A háttérben pedig egy különlegs limánédé figyel: uborkával és bazsalikommal. Szintén rendkívül frissítő!



3 megjegyzés:

Márkaséf írta...

Örülök ennek a témának, ami egyébként egy litván klasszikus, Lengyelországban és Belorussziában is kedvelt, a Vilnius környéki régióban.
Mivel ezt az ételt igen régóta gyakorlom, a recepthez szeretnék hozzászólni. Ez egy relatív könnyű leves, véleményem szerint a tejföl túlságosan nehézzé teszi az összhangot, legfeljebb kiegészítőnek javaslom. Litvániában aludttejjel, íróval, újabban kefirrel készítik, a helyi tejtermékek igen jó minőségűek, itthon a kaukázusi kefir áll a legközelebb ehhez.
Másrészt, friss kígyóuborkát javaslok, megint csak az összhatás miatt, frissebb, nem válik túl pikánssá, a kovászos uborka túl domináns. Harmadrészt: a fokhagymát sem ajánlom, nem igazán passzol ehhez az ízvilághoz. Biztosan nagyon finom volt a céklalevesed, viszont tradicionálisan nem használják. Helyette finomra vágott metélőhagymával szórják meg gazdagon.
Ez egy nyári leves, köretként hozzá forró főtt krumplit adnak, ami fokozza a frissítő élményt. Abszolút nem önreklám céljából, hanem mert tudom, hogy érdekel, elég alaposan kifejtettem ezt a témát itt: http://hunocu.blogspot.hu/2010/04/eszak-gazpacho-ja.html
Továbbra is, hajrá Ági, a Goldenblogon is!

Névtelen írta...

Oké, a tied is megkóstolom majd! És köszi.

Ági

♥ Beauty and fashion- * Make Up *♥ írta...

:) most találtam a blogodra! Nagyon tetszik,ezért feliratkoztam hozzád..

http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu

puszi