Nagyon mákos kevert sütemény



Ez aztán tényleg jó mákosra sikerült. Kicsit talán túlontúl tömény is, de pont ez a lényege. Azoknak akik szeretik a mákot, sosem lehet belőle elég sok. Vagy igen?
Meg aztán ott a vaníliás krém lágysága meg a meggy savanykássága oldásnak, így már nem is olyan vészes az egész ügy.

Hozzávalók: 20 dkg darált mák, 10 deka finom liszt, 1 kiskanál sütőpor, 10 dkg cukor, 10 deka vaj, 5 tojás, 30 dkg kimagozott meggy, 25 dkg mascarpone, 5 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztottam. Először a fehérjét vertem habbá egy csipet sóval. Akkor jó, ha már teljesen kemény, ha elvágom és megtartja a vágást. Vagy fejjel lefelé is lehet fordítani és megnézni, kicsúszik-e, de az szerintem már bohóckodás kategória.

Ezt követően a puha, szobahőmérsékletű vajat kevertem habosra a cukorral. A tojások sárgáját egyesével adtam hozzá, közben folyamatosan kevertem. A lisztet, mákot, sütőport elkevertem egymással és 2-3 részletben a tojásos vajhoz adagoltam. Ezt már inkább csak keverőkanállal lehet eldolgozni, a robotgép motorját nem szívesen égetem le egyetlen süti miatt. Egy sűrű, nehezen keverhető, ragacsos massza lesz az eredmény.

Ebbe kell beledolgozni a fehérjehabot. Ezt is 3 részletben csinálom. Először nem túl óvatosan, hanem inkább alaposan keverem. Ekkor még nem számít, hogy összetöröm a habot. A második és harmadik adagnál viszont már lazább mozdulatokkal dolgozok, alulról húzom fel a sűrű masszát és forgatom bele a habot. Ha jól csinálom egy könnyedebb, habosabb, de egynemű krém lesz a végeredmény.

Ezt a tészta-alapanyagot simítom egy kör alakú, sütőpapírral kibélelt formába. A tetejére szórom a meggyet. Ez majd egy kicsit belesüllyed, ahogy a sütőportól felemelkedik a tészta.
Kb. fél órát sütöttem a 180 fokos sütőben, de nem árt odafigyelni, hogy viselkedik odabenn a sütemény. Akkor lesz jó, ha felemelkedik, teteje halványan kezd elszíneződni. És a belseje sehol sem remeg már.

Amikor kihűlt, kikevertem a krémsajtot a porcukorral és vaníliás cukorral. Ezt kentem a tetejére, hogy ne legyen száraz magában a süteményem. E helyett forrón is lehet tálalni, vaníliafagyival vagy sodóval akár.

3 megjegyzés:

BORI írta...

...kmmm és hány tojás is kell hozzá?

Ági, aki főz írta...

5! Ajaj, hogy maradt ki? Javítottam.

Gabriella írta...

Klassz, imádom a mákos sütiket! Sok finomság van nálad, jövök máskor is. (ha van kedved, Te is meglátogathatsz:)