Nagyon mákos kevert sütemény



Ez aztán tényleg jó mákosra sikerült. Kicsit talán túlontúl tömény is, de pont ez a lényege. Azoknak akik szeretik a mákot, sosem lehet belőle elég sok. Vagy igen?
Meg aztán ott a vaníliás krém lágysága meg a meggy savanykássága oldásnak, így már nem is olyan vészes az egész ügy.

Hozzávalók: 20 dkg darált mák, 10 deka finom liszt, 1 kiskanál sütőpor, 10 dkg cukor, 10 deka vaj, 5 tojás, 30 dkg kimagozott meggy, 25 dkg mascarpone, 5 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztottam. Először a fehérjét vertem habbá egy csipet sóval. Akkor jó, ha már teljesen kemény, ha elvágom és megtartja a vágást. Vagy fejjel lefelé is lehet fordítani és megnézni, kicsúszik-e, de az szerintem már bohóckodás kategória.

Ezt követően a puha, szobahőmérsékletű vajat kevertem habosra a cukorral. A tojások sárgáját egyesével adtam hozzá, közben folyamatosan kevertem. A lisztet, mákot, sütőport elkevertem egymással és 2-3 részletben a tojásos vajhoz adagoltam. Ezt már inkább csak keverőkanállal lehet eldolgozni, a robotgép motorját nem szívesen égetem le egyetlen süti miatt. Egy sűrű, nehezen keverhető, ragacsos massza lesz az eredmény.

Ebbe kell beledolgozni a fehérjehabot. Ezt is 3 részletben csinálom. Először nem túl óvatosan, hanem inkább alaposan keverem. Ekkor még nem számít, hogy összetöröm a habot. A második és harmadik adagnál viszont már lazább mozdulatokkal dolgozok, alulról húzom fel a sűrű masszát és forgatom bele a habot. Ha jól csinálom egy könnyedebb, habosabb, de egynemű krém lesz a végeredmény.

Ezt a tészta-alapanyagot simítom egy kör alakú, sütőpapírral kibélelt formába. A tetejére szórom a meggyet. Ez majd egy kicsit belesüllyed, ahogy a sütőportól felemelkedik a tészta.
Kb. fél órát sütöttem a 180 fokos sütőben, de nem árt odafigyelni, hogy viselkedik odabenn a sütemény. Akkor lesz jó, ha felemelkedik, teteje halványan kezd elszíneződni. És a belseje sehol sem remeg már.

Amikor kihűlt, kikevertem a krémsajtot a porcukorral és vaníliás cukorral. Ezt kentem a tetejére, hogy ne legyen száraz magában a süteményem. E helyett forrón is lehet tálalni, vaníliafagyival vagy sodóval akár.

Napi mosoly

Anyósom tökfőzeléke maga a nyár: friss, savanykás, kapros. Isteni.

Spenótos leveles



Hoztam egy végtelenül egyszerű, mégis nagy sikert arató finomságot. Sós, leveles tésztás "rétes" talán a legjobb megnevezése.

Először is kell hozzá 1 csomag friss, konyhakész, tehát már sütőpapírra kinyújtott leveles tészta. Érdemes olyat venni, amelyik nincs édesre, vanilin ízűre fűszerezve, hanem sós ételekhez is jól használható.

Tehát ezt a tésztát kitekerjük.

Úgy 30 deka friss spenótot jól megmostam, a vizet leráztam róla. Hosszában a tészta közepére pakoltam, úgy nyersen.

A tetejére 20 deka mozzarella sajtot szeleteltem. Ez végül nem bizonyult jó ötletnek, mert a friss mozzarella sok levet enged sülés közben. Legközelebb valami jól olvadó, de nem ennyire vizes sajtot fogok választani.

Végül szórtam rá egy kis sót, borsot. A tésztát feltekertem. Igyekeztem a hajtást alulra igazítani, és a két végét is aláhajtani. A tetejét megkentem 1 tojás sárgájával. Villával megszurkáltam.

20 perc alatt szép fényesre, haloványan barnára sül a forró sütőben. Nem kell félni, ennyi idő alatt a spenót is megpuhul, megfő.

Készítettem hozzá egy mártást is: 10 deka juhtúró, 4 evőkanál tejföl és egy csokor összevagdalt kapor. Ezt nem kell sózni, mert a juhtúró elég sót tartalmaz magában is. Viszont jól kiegyensúlyozza a meleg ételt és sok plusz ízt ad az egészhez.

Komolyan mondom, hosszabb volt leírni, mint megcsinálni. És a vendégek igazán értékelték, főleg, hogy akiknek készítettem nem esznek húst, viszont így nem maradtak nálunk éhen.

Nő és a bicajvásárlás



Ugye, milyen szép vagyok? És szerény...

Jelentem: Biciklizni tényleg nem lehet elfelejteni! Utoljára '97-ben ültem kerékpáron. Ezt egészen pontosan tudom. Akkor úgy gondoltam, hogy egy életre meguntam és megutáltam a tekerést. Most szombaton felpattantam és minden teketória nélkül tekertem.

Persze kell hozzá, hogy ma már Budapest is kezd kerékpáros várossá alakulni. Ahogy Szabadkán és környékén egyszerűen mindenhova bicajjal jártunk, ez itt Pesten eddig valahogy nem volt igény. De az utóbbi 1-2 évben egyre csak kerülgetem a kocsimmal a sok bicajost. Én sem húzhattam már sokáig.



Végül enyém lett álmaim bicaja. Hogy hogy választottam? Egyik fülemen a telefon, aminek végén kerékpárboltos barátom a Balaton partján adja a tanácsokat. Én meg nézegetem a honlapokat. Ő magyarázott a váltókról, a váz és keréknagyságról meg hasonlókról, míg én ezt csak igen mérsékelten vettem figyelembe. Úgy fél füllel éppen csak meghallgattam. Ez az előnye annak, ha az ember szakértőkkel beszél. Ő majd figyelembe veszi a minőségi dolgokat, én maradok a dizájnnál.

Körülbelül ezek hangzottak el részemről:
- Te figyelj, ez túl barna! Igen, látom, hogy van belőle fekete is, de én rózsaszínt szeretnék.
- Nem, ez nem elég régimódi.
- Ez meg túl pasis.
- Tudod olyat akarok, aminek magasan van a kormánya! Nem akarok görnyedni.

Hosszú csönd, kattintgatás.



- Ah! Ez az! Ilyet akarok! Törtfehér és vízkék! És a formája is pont jó! Ezt akarom! Tudsz nekem szerezni ilyet?

És persze tudott. És amikor elmentem átvenni jól meglepődtem. Mert ez a bicikli nagy. Óriási kerekei vannak. Viszont ennek köszönhetően hihetetlenül kényelmes és csak úgy suhan. Jó alaposan ki is próbáltam már a hétvégén.

Szóval, ha ezentúl láttok egy vízkék-törtfehér biciklit suhanni, akkor én leszek rajta.

Napi mosoly

Éjjel fél 12-kor doggy pack sushit enni a konyhapulnál állva, aztán fél órát prüszkölni a wasabi miatt.

Egy szeletelésfóbiás vallomása



Nos, én vagyok az az ember, aki szinte soha nem vágja el a kezét szeletelés közben. Hogy hogy lehetséges ez? Úgy, hogy igen, igen, igen lassan vagdosok mindent. Szépen, akkurátusan, de lassan. Pedig még késtechnika órára is jártam, esküszöm. De féltem az ujjaimat.
Ugyanez a történet a reszeléssel is. Ott általában a körmöm bánja és nagyon bénán néz ki a jobb kezem 2-3 ujja egészen rövidke kis körmökkel.

Most viszont megérkezett az én kis megmentőm, szenvedéseim eltüntetője. Úgy hívják a kis drágát, hogy Moulinex Fresh Express+. Csini piros színe van, meg kompakt kis formája is. És jár hozzá egy csomó fej, amit pillanatok alatt kicserélve lehet vele gyalulni meg reszelni kisebb és nagyobb lyukakon puhább és keményebb élelmiszerféleségeket.

Jókat játszadoztunk mi így együtt az elmúlt napokban: Waldorf saláta meg Coleslaw. Meg csak úgy simán reszelt répa zellerrel meg tejföllel. Uborkasaláta rogyásig. Végre nem tart fél óráig egyetlen uborka vékonyra szeletelése. Azt ugye mondanom se kell, hogy az uborkagyalutól annyira parázok, hogy elő se mertem venni. Ennek a kis gépnek viszont egyszerűen nem tud úgy belenyúlni az ember a szájába még véletlenül se, hogy lenyisszantsa az ujjait.

Amit végül le is fényképeztem és a segítségével alkottam a CHIPS! Már ezer éve szerettem volna készíteni, de megfelelő szeletelési technológia híján ez nem történt meg. Most meg aztán jól belehúztam.

A krumplichips is jó dolog, de ha répát vagy zellert karikáz vékonyra az ember lánya és süti ki 3-4 perc alatt forró olajban valami egészen izgalmas kis újdonsághoz jut hozzá. Isteni finom! A lényeg, hogy megfelelő vékonyságúak legyenek a szeletek, aztán a sütés már gyerekjáték.

A képen elöl a zeller, mögötte a répa, hátul meg a krumpli. A répát célszerű legutoljára sütni, mert karotin tartalma megfesti az olajat is.

Ősszel készíteni fogok sütőtökből meg céklából is. Meg persze paszternákból, de jó is lesz. És kipróbálom majd úgy is, hogy ízesített fokhagymás vagy éppen rozmaringos olajban sütöm ki őket. A variációk száma már-már végtelen.

Magában is pillanatok alatt el lehet eszegetni, de valami tunkolós mártogatóssal még jobb. Vagy például krémleveset díszíteni vele. Vagy akár köretként is megállja a helyét néhány tejszínes-öntetes husihoz.

Csináljatok ti is chipset!

Napi mosoly

Ma ballagás van az oviban. De valahogy nem bánom, hogy mi még lehúzunk itt egy évet. Majd jövőre még jobban pityergek.

Napi mosoly

Néha olyan keveset kell tenni egy igazán jó vacsoráért. Egyszerűen csak bevásárolni: egy szép darab buffala mozzarella, pár szelet serrano sonka. Meg néhány jól érett paradicsom bazsalikommal, balzsamecettel, olívaolajjal. És valami jóféle kenyér, természetesen.

Hozzá meg egy üveg Degenfeld Muscat Blanc fogyott. Ez eddig Muscat Lunel néven futott, az abszolút kedvenc borom. Igazi csajbor, igazi nyári bor, igazi finomság.

Montenegrói Gurman



Hát, asszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a csevap nekem a szívem csücske kaja. És a Montenegrói Gurmanban ezt nagyon tudják, úgyhogy ők is rohamos gyorsasággal a szívem csücskei lettek ott a Blaha Lujza téren.

Olyan jó a novemberi korasötétben betérni a párás melegbe. A nyár eleji forróságban meg instant miniszünidőt varázsolni a nap közepére. Szuper kis hely ez, én mondom. Abszolút autentikus. Mondom én úgy, hogy soha, de soha életemben nem jártam Montenegró, sőt Crna Gora egyik fekete hegyén sem. Mindezt úgy, hogy életem első huszonpár éve alatt még olyan országban életem, aminek ez is része volt. De ez nekem kimaradt, itt kárpótolom magam az elszalasztott nyaralásokért.

De meg kell, hogy nyugtassak mindenkit, aki maga sem járt még Crna Gorában. Az ottani csevap nagyjából és egészében teljesen ugyanolyan, mint mondjuk a horvát tengerparton. Vagy Szerbia kellős közepén. Vagy éppen egy szabadkai kertvárosi kertben a roston.



Mert bizony itt, Budapest szívében is roston sül a darált hús! Ez hatalmas dolog szerintem! Mert a vaslapon, horibile diktu olajban sült csevapnak semmi köze a valósághoz. Szóval itt bizony rost van és parázs. Ez az a szükséges íz, ami nélkül az étel nem az ami.

És van még saját gyártású lepény is. Maga a zseniális puhaság. És van kajmak - ez egy sós, tej föléből készülő kence. Jó zsíros. És ahogy megolvad a forró csevappal - ez maga a tökéletesség. És van ajvár is. Meg urnebes "saláta". Ami igazándiból ajvár+kajmak (ha jól tudom). Kihagyhatatlan.

Szóval nagyon ajánlom mindenkinek, hogy csosszanjon el szépen oda vagy egyszerűen csak szálljon le a hetes buszról, ami ott megy el előtte (a budai irányban). Ha valaki esetleg nem győzi kivárni, hogy megsüssék a húsadagját, hát még sonkatálat is választhat. Mondjuk reggelire? Mert ez bizony éjjel-nappal nyitva van.

Ha még lehetne egy apró megjegyzésem. Szerintem a baklavát is sürgősen fel kéne venniük a repertoárba, mert a sütikínálat meglepően szánalmas. És egy ilyen trakta után nagyon kell egy kis cukorbomba is.

Napi mosoly

Meghallani a rádióban (Klasszik) annak a bizonyos hat részes Büszkeség és balítélet filmnek a zenéjét. Aztán este leülni és megnézni legalább az utolsó részt.

Mr. Darcy még mindig a leg!