Herbatea Manufaktúra



Decemberben két vasárnapomat is a WAMP-on töltöttem. Ezt nem panaszként mondom, imádok ott lenni. Viszont annyit beszél az ember időközben, hogy teljesen kiszárad a torka.
Ha már úgy megy oda, hogy itt-ott bújkál is benne valami, egy ilyen intenzív nap csak felerősíti ezeket. Így történt, hogy az egyik vasárnapon fél 5 felé már nem jött ki hang a torkomon. Szó szerint elnémultam.

Valaki ekkor irányított a Herbatea standja felé. Gyorsan végigkóstolgattam a gyógynövényes meg ízesített mézeiket és a csipkebogyósból fel is tankoltam. Csodaszerű módon kb. fél óra múlva újra tudtam beszélni.
Azóta feltétlen rajongójuk vagyok. Teakeverékek, fűszeres vagy gyógynövényes mézek és a szárított fokhagyma. Isteni íze van mindnek, de hatásosságukban, egészségemet támogató erejükben is mélységesen hiszek.

Ajánlom őket nektek is. A webshopon keresztül vagy az egyre szaporodó partner helyeken is elérhetők ezek a csodaeszerek.

5 megjegyzés:

Turák Kinga írta...

nagyon szeretem, tavaly nyáron a káptalantóti piacon leltünk rájuk, kardamomos mézet vettünk, nagyon finom az is. Most a wampon a barátokat oltottam be velük! :)

Lekvároskukta írta...

Szia Ági!
Ezt jó, hogy feltetted, utánuk is nézek.
BUÉK :))

Marmalade írta...

A kamillás és csipkebogyóméz nagyon felcsigázott! Muszály lesz valahonnan szerezni!

kiprobaltam.hu írta...

A kardamomos repceméz engem is teljesen elbűvölt: http://kiprobaltam.hu/2012/otlet-kaveba-kardamomos-repcemez/ :]

Névtelen írta...

Sziasztok

Kipróbáltam. Nagyon finom a zsályás méz is, viszont van egy hatalmas probléma. A méz pH értéke erősen savas és a doboz alján műanyagízű a méz. Utánna néztem, PET 1 palacknak hívják ezt a műanyagot, ami ráadásul hajlamos rákkeltőanyagokat kiszivárogtatni magából.