Búcsú egy konyhától


A lakásunk most már csak üres csontváz. Lebomlott róla a cuccok szövete. Holnap már az új helyen alszunk, és talán hamarosan újra főzök is. Nem kéne itt érzelgősködnöm, hiszen az új lakás nagyobb lesz és szebb, naposabb. Minden nagyobb lesz, kivéve pont a konyhát, ami kisebb és nem én rendeztem be.

És azért is nehezemre esik becsukni az ajtót magam mögött, mert az elmúlt öt évben rengeteget főztem itt. Nektek, olvasók és 2 kisgyereknek, akikkel az első almapüré-falattól eljutottunk a nutellás kenyérig. Meg persze sok barátomnak, akit remélem sikerült jóllakatni.
Utoljára egy tisztességes káposztás tésztát sikerült összehoznom, semmi nagy durranás, semmi ízorgia. Igazán semmitmondó búcsúszavak.

Jó volt itt és jó lesz ott is. Végül is csak tőlem/tőlünk függ, hogy érezzük magunkat az új lakás-bőrünkben, amit magunkra húzunk, amit az elmúlt hónapokban alaposan szétvertünk majd újra összeraktunk. (Mindent, kivéve persze a konyhát, amihez nem nyúltunk.) Még új-szagú, még friss, még kicsit ismeretlen. De a sok cucc, apróság és persze a megszokott bútorok, a kanapé kucorodós sarka, az étkezőasztal horzsolásnyomai, a kiságyak matraca, az ágyláb, amibe mindig belerugok. Ezt mind elvittük magunkkal.


És csak most vettem észre, amit eddig is sejtettem, hogy minden fiókból, szekrényből, polcról csak úgy dől ki a tányér-bögre-tálka (vö. csetres), szakácskönyv és főzős magazin gyűjteményem. Ami az utóbbi időben feldúsult a kötőfonalak megállíthatatlan szaporodásával is (de ez már egy másik történet).

12 megjegyzés:

Dió Bisztró írta...

Nem a méret a lényeg:DD Vagyis igen, de vannak dolgok hála az égnek, ahol nem:DDD Fő a kreativitás, amiben verhetetlen vagy! Tehát NO pánik, az életed egy szakasza lezárult, és kezdődik az ÚJ!Sok örömet, jó egészséget hozzá!!

Gesztenye receptjei írta...

Én is sok örömöt kívánok az új lakásban:-)

Puszedli írta...

Ez most a szívemig ért.. Minden jót az új lakásban!

alchri írta...

Kedves Ági, nemrég ugyanebben a cipöben jártam...borzalmas volt.
Szeretem az új konyhámat, de a legtöbb cuccom a pincéinkben /kettö is van/ lapul,a számomra legfontosabbakat felhoztam a 2. emeletre. Nagyon sok boldogságot kívánok az új konyhádban, várom a további sok,jó receptet, bejegyzést a blogodban!

Túry Amália írta...

Úh nagyon a szívemhez szóltak ezek a szavak, mert tervezett költözés küszöbén állunk. A legjobbakat a új lakásban!

Éva írta...

Biztos jól fogod érezni magad az új lakásban is és kis konyhában is lehet praktikusan pakolni.Sok örömet, sikert és jó egészséget kívánok neked az új lakásban!

Marmalade írta...

MAjd az új konyháról is kéretik egy fotó! (Kiváncsi Fáncsiknak...mint én!) Abban meg biztos vagyok, hogy amint birtokba veszed; sütsz, főzöl, kóstolgatsz, megszereted! És gyűlnek az újabb emlékek!

siccike írta...

Hát, ezt nagyon megkönnyeztem... Furcsák ezek a költözős dolgok... Bár talán sztem sokban változnak, ha van már gyerekkel együtt költözik az ember, és főleg egy olyan helyről, ahonnan a gyerekekkel indult...Ők valahogy mindenhova jobban odakötnek...:-)

Ági, aki főz írta...

Köszönöm nektek a szavaitokat!

Néha csak ülök és úgy sírnék egy kicsit én is. De nem megy, se a boldogságtól, se a szormorúságtól. Remélem legalább a főzés menni fog hamarosan.

GasztroRéka írta...

Kívánom, hogy az új konyhában is ilyen aktívan teljenek a napjaid!
Nekem is mindig furcsa érzés volt a költözés.
Várom a beszámolót az új konyháról!
Jól esett ez az írás!

Márti írta...

Én is ebben a cipőben jártam 2 éve. Szép új lakás, nagyobb, tágasabb, naposabb konyha,a saját ízlésemre, amit azóta imádok, de az elején bennem is ezek az érzések kavaródtak. Jó egészséget, és további remek recepteket az új konyhádból :)!

Lekvároskukta írta...

Ági, nagyon jó "belakást" kívánok nektek!
Hamar meg fogod szokni, meglátod :)
Minden jót!
LK