Túrós kevert sütemény


Még nem unjátok a kevert sütiket? Az az igazság, hogy nincs ennél egyszerűbb dolog a világon, én pedig túlságosan lusta vagyok, hogy túl gyakran kísérletezzek ennél bonyolultabb dolgokkal.

Most újraindult az ovis anyukák kórusa, hetente egyszer énekelünk, aztán időnként fellépünk az ovisaink előtt. Szuper időtöltés és még jobb, ha előtte-utána eszegetünk egy kis sütit, forró tea is szokott lenni a torkunk karbantartására.

Ezúttal túrós tésztát készítettem. 250 g (egy csomag) túró volt kiindulópont. Ehhez kevertem hozzá 1 pohár joghurtot. Aztán a joghurtospoharat használtam mércének és kimértem vele 1 pohárnyi cukrot, fél pohár olajat. Jól összekevertem, adtam hozzá 3 tojást is meg egy csomag vaníliás cukrot, 1 citrom lereszelt héját. Végül 3 pohárnyi, 1 csomag sütőporral elkevert lisztet is. Összeforgattam az összes hozzávalót, elég ragacsos lett a végeredmény, amit a sütőpapírral kibélelt tepsibe simítottam.

Felkockáztam 2 nagy almát, 2 őszibarackot, amit meglocsoltam a citrom levével, hogy ne barnuljon meg. Rászórtam 1 kanál cukrot és összekevertem. Ezt rászórtam a tésztára.

180 fokon sütöttem kb. 35-40 percig.

Ez a tészta kicsit tömörebb, mint általában a kevert tészták, mert a túró kellemes rugalmasságot ad neki. Másnap is finom, puha maradt az a néhány morzsa a tányéron.

6 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Ó!Én -mi még nem unjuk!Épp most vettem ki a sütőből a kakaósodat!

Ági, aki főz írta...

Zsuzsi, remélem jó lett és ízlett.

Névtelen írta...

Tudsz cukkinis kevert sütire is receptet?

Ági, aki főz írta...

Névtelen, még nem próbáltam, de azt hiszem Kicsi Vúnál láttam régebben.

Névtelen írta...

Megsütöttem, el is fogyott a tepsiből. Pedig most betegek a manók,
alig esznek, de a sütinek hatalmas sikere volt. :)
Pláne, hogy segíthettek bekeverni :)
Legközelebb a kakaóst próbáljuk ki.
Vera

Pötipite írta...

jók ezek a kevert sütik, bár én mostanában átszoktam a sült "pudding"-okra, elég bele egy tojás és valahogy könnyebbb a tésztája.
Névtelen, cukkinis kevertet kereső, én ezt nyáron megsütöttem,nagyon finom,de a cukor mennyiségét azért érdemes csökkenteni: http://www.bbcgoodfood.com/recipes/633634/chocolate-courgette-cake