Klári-féle zakuszka


Klári már évek óta hozta nekem a kóstolót a zakuszkájából, ami egyszerűen isteni volt. Nekem mindig úgy tűnt, hogy végtelenül bonyolult elkészíteni, de mint kiderült, csak az óriási mennyiséggel lehetnek gondok. Lévén, hogy ő tízkilós nagyságrendekben gondolkodik. A receptje is 7 kiló hozzávalót sorol fel, amit én jelentősen csökkentettem.

A lényeg, hogy minden hozzávalóból ugyanannyit, például 1-1 kilót kell venni: piros húsú paprikát, padlizsánt, zellert, almát, répát és hagymát. Illetve 1-1 liternyit a paradicsomléből és olajból.

Én a paprikát és a padlizsánt előre megsütöttem a sütőben, majd lehúztam a héját. A zellert, almát, répát nagy lyukú reszelőn lereszeltem, a hagymát pedig apróra vágtam. Kevés olajon pirítani kezdtem a hagymát, répát, egy idő után hozzáadtam az almát és zellert is. Végül felöntöttem paradicsomlével és puhára főztem. Hozzákevertem a paprikát és padlizsánt és az egész masszát durvára pürésítettem botmixerrel.

Még forrón üvegekbe szedtem és annyi olajat öntöttem rá, hogy befedje.

Mivel én csak egy üvegnyit csináltam, a hűtőben tartom, de elvileg lezárva, a kamrában tárolva egész télen csemegézhetnénk belőle. Sült húsokhoz, szendvicshez, tulajdonképpen szinte bármihez jól menő ételről van szó és télen mindig jól jön egy nagy adag zöldség.

6 megjegyzés:

Mimimama írta...

Szia!
Ez hasonló mint az ajvár?
Üdv mm.

Ági, aki főz írta...

Mimimama, a héten készítek egy nagy adag ajvárt is, szerintem az egy kicsit más: csak paprika és padlizsán kell bele.

nana írta...

jól hangzik az alma és a zeller benne!

Notburga írta...

Ha több üveggel készíted, száraz dunsztba rakod?

Ági, aki főz írta...

Notburga, állítólag elég csak fejtetőre állítani a csatos üveget és hagyni, hogy kihűljön. A forróságtól belül vákum keletkezik.

Ági, aki főz írta...

Üzenet Kláritól: a 7 kilós adagba szokott egy kis kanálnyi szalicilt tenni, így biztos nem romlik meg.