VKF! Déltengeri rák-nyárs ezersziget öntettel


Az ehavi VKF háziasszonya, Kata, azt kérte tőlünk, hogy rajunk tüzet a szabadban. A családunkban az ilyesminek évtizedes hagyománya van, egyszer már meséltem valami hasonlóról. Az egyetlen bibi, hogy szinte mindig ugyanaz kerül a faszénparázs fölé: csevap (amiről már írtam itt és itt is), kolbászkák, kakastaréj alakúra vagdosott szalonna, szalonnába tekert csirkemáj (aminek elkészítése gyakorlatilag nem recept), meg pisztráng vagy más egészben süthető hal (erről is volt már szó). Őszintén szólva nem nagyon bánom én, hogy mindig ugyanazt esszük a szintén kötelező szereplő, görög saláta mellé. A hagyományok jó dolgok!

Persze volt már olyan is, hogy saját szakállamra sütögettem, próbálkoztam már csirkemellel is, ami elég jól kiszáradt, sertésszűzzel, ami finom szaftos maradt, illetve kicsontozott csirkecombbal, mi hasonlóan jó lett. A pácolást nem szoktam túlzásba vinni: olaj, fűszerek, esetleg méz.

A különböző színes zöldségek: cukkíni, padlizsán, paprika, hagyma fantasztikusan mutatnak nyársra húzva! És akár mindenféle fűszerezés nélkül is csodás ízeket kapunk végeredményül.

Még egy aprócska ötlet, aminek kivitelezéséhez szintén nem szükséges különösebb recept, sem szaktudás: egy egész camembert fóliába csomagolni és pár percre a rostra pakolni. A belseje fantasztikusra olvad, lehet bele mindenféle zöldségeket, kenyeret mártogatni.
Déltengeri rák-nyárs

Én tipródtam egy ideig és csak kitaláltam valami olyasmit, amit eddig nem ettünk: ananászt és rákot húztam nyársra. Megkenegettem olajban elkevert, szétnyomkodott fokhagymával, sóval borssal. Mindkét oldalán 2-2 percig sütöttem.
Ezersziget öntet
Készítettem hozzá mártogatóst is, ez lett az egész kompozíció legjobban sikerült darabja. Összekevertem 2 kanál majonézt, 2 kanál tejfölt, 1 kanál ketchupot, fél kaliforniai paprikát apróra darabolva és egy pici chiliolajat.

4 megjegyzés:

GasztroRéka írta...

milyen jól néz ki ez a sütő! ebbe sok emberre lehet ételt készíteni!

Kata írta...

Köszönöm Ági a részvételt, izgalmas lehetett ez a ráknyárs!

"saját levében" írta...

Az a giga fokhagyma a grillen nagyon ismerős nekem valahonnan!

Ági, aki főz írta...

Réka, igen jó kis sütögetőhely!

Kata, szuper ötlet volt, én köszönöm.

Saját levében, hogy egyesek mennyire szemfülesek! Hihetetlen!