Nem hagyom magam



Vagy legalább is megpróbálkozom azzal, hogy ne vonyítsak a paplan alatt összegömbölyödve az önsajnálattól. Minusz egy férjjel egy hétig, egy oltás után enyhének várt, de annyira mégsem enyhe bárányhimlővel. Miközben a másik oltás a hűtőben vár arra, hogy a 2-es számú gyerek megkapja, és rettegve figyelem a rajta kitörni készülő pöttyáradatot. Valahogy kibírom, hogy csak ésszerű mértékben zabáljak csokoládét.

Aztán jön a mindent elborító latyak az égből, de valahogy elmanőverezem magam a moziba. Igen, szar anya vagyok, otthon hagyom három teljes órára a vinnyogó gyermekeimet és agyamat átmosom egy édes Viktória királynős filmmel meg a gyönyörűséges díszletekkel, kosztümökkel.

És képtelen vagyok böjtölni, miközben nyuszis ajtódíszre vadászok, hogy végre lecseréljem a rénszarvasosat. Inkább sütöttem egy elő-húsvéti kalácsot, mennyeit, sonkásat, tormásat. Az illata egészen betöltötte a lakást és ez jó volt. Meg az is jó volt, hogy a 42-ben kiadott háztartási útmutató tapintása, szaga mennyire emlékeztet még mindig a nagymamámra.

Sonkás-tormás húsvéti kalács

Hozzávalók: 50 deka (lehetőleg kenyérnek való) liszt, 3 dl tej, 1 tojás sárgája, 5 deka vaj, csapott kiskanál só, 1 kanál cukor, 1 csomag száraz élesztő. A töltelék 10-15 deka puhára főzött sonka, 3-4 evőkanál reszelt, akár tejszínes torma. A kenegetéshez 1 tojás.

Elkészítése: A tejet meglangyosítottam és belekevertem a cukrot, élesztőt. A liszttel összedolgoztam az összes hozzávalót, jól meggyúrtam, gyömöszöltem. Letakarva 1 órát kelesztettem. Újra átgyúrtam. 2 felé osztottam és mindkét tésztaadagot még 3 felé vágtam. A így kapott bucikat téglalap alakúra nyújtottam, megkentem apróra vágott sonkával és tormakrémmel. A sonka főzőlevéből pedig isteni bablevest kreáltam.

A tésztát adagonként kinyújtottam, megkentem és feltekertem. A hosszúkás, töltött rudakat hármasával megfontam, összegömbölyítettem és így helyeztem a sütőpapírra.

A sütőt jól előmelegítettem, 220 fokra, amíg még egy fél órát kelt a kalács. A tojással csak akkor kentem le a tetejét, mielőtt betettem a sütőbe. Körülbelül 35 percig sültek.

16 megjegyzés:

Maimoni írta...

Ági, én teljesen megértem, hogy MOST kellett elmenned moziba. És eszedbe ne jusson ettől sz*r anyának gondolni magad. Én, amikor vakbéllel műtötték a gyerekemet, a Halálos fegyvert III-at bambultam a tévében. Semmi másra nem voltam képes.
Egyszer volt olyan is, hogy egyedül maradtam három napra a párhetes első gyerekkel, és mellgyulladást kaptam; nekem ilyenkor egyből felment mindig 40 fokra a lázam, és le sem jött egy jódarabig. Nem volt telefonom, nem volt kocsim, három napig támolyogtam a lakásban, mire hazaért a férjem, csak annyit mondtam, most vigyél a kórházba... És ott maradtam vagy 5 napig. Na az is egy sz*r helyzet volt. Bocs, nem igazán vág ide, csak eszembe jutott...:))
Túl kell élni.

Flat Cat írta...

Én tegnap sütöttem egy hasonló kalácsot a havi Gasztrotippes rovatba, és holnap készülünk lelépni cirka 6 órás mozimaratonra-igaz, a férjemmel. Pedig nagyon fáradt vagyok, és fáj a torkom, de a mozi terápiás hatású, ez köztudott.:)
A gyereke(ke)t meg szerintem nem bűn lepasszolni három órára (hatra se), igaz, hogy nekem holnap fog sikerülni 14 hónap után először, de én nagyon várom.

Bouillabaisse írta...

Jajj Te szegény, hősies vagy, nem Sz.r anya! Nem mész túl sokra ezzel a mondatommal, de valahogy el kellett mondanom, hogy együtt érzek nagyon Veled.

VOKinga írta...

Szegénykéim!
Nagyon is túlélőtúra az anyaság sokszor, hála Istennek, hogy egy picit ki tudtál lépni, így talán több erőd lesz végigcsinálni a bárányozást.
Szurkolok, hogy legalább picik legyenek a hólyagocskák és gyorsan túlessetek a nehezén!!!!!!

Piszke írta...

Nem biztos, hogy a másikon lesz ilyen hatása! Nálunk felnőttön kijött, gyereken nem...Viszont ezerszer rosszabb a mostanában kerengő agresszív igazi bárányhimlő, inkább nem mesélnék. Úgyhogy a pohár félig tele :):
Mozizni meg muszáj.Ne hagyd ki az Egek Urát se!

Millie írta...

Fel a fejjel (B)anyatárs! :-D
Én januárban 4 napra leléptem Bercelonába... Egyedül.
Munka volt, de úgy feltöltött, mintha nyaraltam volna...
;-)

A kalács meg nagyon guszta!

bodza írta...

Szia Ági :) Kipróbáltam, tényleg hat!
Vagyis megihletett a kalácsod és mivel épp minden volt hozzá ma délután, hát megsütöttem. Remélem az íze is olyan finom lesz, mint amilyennek látszik. Köszi a remek receptet! :)

szepyke írta...

Ha attól lennél szar anya, hogy néha fel kell töltödnöd, hogy aztán folytasd a napi "rutint", akkor a világ lenne szar. Mármint, ha így lenne. Neked is egy életed van (vagy több, ki, miben hisz), muszáj néha magaddal is törödnöd! A gyerekeid meg így látnak egy boldog mamit maguk körül. Pont

Ági, aki főz írta...

Mindenkinek köszönöm a biztatást!

Bodza, remélem az íze is tetszett.

bodza írta...

Hajjaj, annyira ízlett mindenkinek, hogy idő sem volt lefotózni :)) Pedig gyönyörűen oszlottak el benne a sonkakockák :)

Névtelen írta...

Szia Ági,

olyan jó mindig ide jönni!

mióta megcsináltam a diós-fonottad, teljesen kelt kalács fun lettem! Köszönöm!!

És ezt is megcsinálom a napokban!
Az Éva Magazin Húsvéti különszámából készítettem vasárnap egy kelt aszaltgyümölcsöset, nagyon finom lett!!!!!!

Rem. himlőileg rendben vagytok, tanácstalan vagyok az oltással kapcs... még van 5 hónapom dönteni..:-/

Angéla

Ági, aki főz írta...

Bodza :-)))

Angéla, nagyon örülök. Az Éva húsvéti melléklete nagyon szép és érdekes. Képzeld, hogy én is kb. 2 éve ismerkedem csak a kelt tésztával, de beleszerettem.
A himlővel kapcsolatban: A nagyobb gyerek 1 oltást kapott, így nagyon enyhék voltak a tünetek, 8 kiütés összesen. Szóval nagyon ajánlom, de lehet, hogy csak 1-et, hogy aztán el is kapja a betegséget és biztos legyen benne, hogy átment rajta.

Cecile írta...

Én is megsütöttem kis változtatással, és tényleg nagyon finom! Ma sütöm a következő adagot belőle.
A többieknek igaza van, muszáj feltöltödni, mindenki csak jól jár vele. A három kiscsaj mellett néha én is úgy érzem, muszáj kiszabadulnom, azonnal, legalább 1-2 órára. Miután hazajövök, még a legnagyobb hisztit is jobban viselem.

Ottis írta...

Ezt a kalácsot húsvétkor én is elkészítem!Nagyon guszta!

Névtelen írta...

szia Ági!

Köszi a himlős ötleteket, megbeszélem a gyerekdokival! Remélem ti már jól vagytok!

Ez a kalácsot húsvétkor kipróbálom az biztos!

Már említeni akartam neked, amiről te már biztosan tudsz, és ha volt róla szó a blogon akkor elnézést mindenkitől.

Láttam egy interjút egy szabadkai plébánossal, aki szerb nyelvű szakácskönyvet írt magyar ételekről + borbemutató. Nagyon jópofának tűnt maga az ember, és a könyv is belekukkantásra érdemesnek!

Üdv!

Angéla

Ági, aki főz írta...

Angéla, ez nagyon érdekes! Utánakeresek, hogy ki ő.

A himlő második felvonása kitört a kisebb gyereken, sokkal durvább, mint a nagyon, aki ugye kapott oltást. Úgy sajnálom, és nagyon nyűgös is, hogy minél nehezebb legyen elviselni...