Húsgombócok paradicsomszószban sütve


Ez a recept úgy keletkezett, hogy valahogy kitaláltam, hogy jó lesz. Az lett. Voltak valami régi emlékképeim, de akárhogy kutattam, nem találtam hasonlót. Így aztán összeraktam magamnak. Azt kell mondanom, a gyereksereg csak úgy falta.

Hozzávalók 3 felnőttnek meg 4 darab 100 centi körüli gyereknek: 70 deka darált marhahús, 1 tojás, 1 zsemle, 1 konzerv darabolt paradicsom, 1 hagyma, 4-5 darab aszalt paradicsom, 2 dl vörösbor, só, bors, bazsalikom, oregano.

Elkészítése: Egy nagy tepsibe öntöttem a paradicsomkonzervet, a vörösbort és beleszórtam a felkockázott hagymát, aszalt paradicsomot. A zsemlét összetépkedtem, vízbe áztattam és kinyomkodtam. A darált hússal összemorzsoltam, hozzákevertem a tojást és fűszereztem. Apró golyókat formáztam belőle és a paradicsomszószba ültettem.

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, 35 percig sütöttem a húsgombócokat. A teteje megpirult, de alapvetően jól átpárolódtak a szószban. Mielőtt kivettem volna, úgy 5 percre rászórtam egy csomag mini mozarellát, ami beleolvadt a szószba.

Főztem hozzá vagy fél kiló tésztát is, szuper kis vacsora kerekedett belőle. Összenyomkodva, esetleg turmixolva már akár 9-10 hónapos kortól adható étel. Nem kell megijedni a vörösbortól, mert az alkohol teljesen elpárolog belőle és csak egy finom, gazdag íz marad. Persze ki is hagyható.

4 megjegyzés:

Gina írta...

Ez nagyon jónak tűnik!
Jamie Olivernek volt hasonló receptje régebben.

Ági, aki főz írta...

Gina, én is Jamie-re gondoltam, de sehol nem leltem a receptet. Valamelyik tévéműsorában lehetett még az őskorban.

Ági, aki főz írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gina írta...

Ha megtalálod szólj!Én is keresem régóta,de addig kipróbálom a tiédet :))