Bécs: hova, merre, meddig?

Körvonalazódni látszik egy bécsi hétvége számomra. Minden tippet, ötletet, fontos megnézni, kóstolni, megtapasztalni valót szívesen vennék!
Bécs számomra az elérhetetlen nyugat, hihetetlen, de még mindig. Egyszer voltam ott huzamosabb ideig, vagyis 4 napot, a szüleimmel. Talán 89-90 lehetett... Azóta egy átutazós délután jutott. Innen, Magyaroszágról nézve valószerűtlen az egész, tudom. De nekem csak másfél éve van szép új útlevelem, addig mindenhová vízum kellett és az osztrák nagykövetség nem arról volt híres, hogy csak úgy osztogatta ez a pecsétet. A sokórás sorok pedig további meggondolásokra késztettek.
Bécs mégis vonzó számomra, kell legyen ott valami a vásárlási lehetőségeken túl is, amitől egy város azzá lesz ami. Bennem még mindig dereng a Monarchia és mindaz, amit az egykorvolt fényes főváros ebből a birodalomból hordozott. Hogy megtalálom-e majd, még nem tudom, de kíváncsisággal telve indulok.

15 megjegyzés:

szepyke írta...

Schönbrunni kastélynál már karácsonyi vásár van. Puncsos, smarnis, kirakodóvásáros. Mindenképpen nézzétek meg.
Rathausplatzon, a bécsi városháza előtt, is van kirakodóvásár, szerintem az is fontos. Mindig úgy van "megcsinálva" hogy a fákon hatalmas díszek vannak kivilágítva. Még felnőtt fejjel is csak bámulom, gyerekeknek körhinta, felnőtteknek vásár. De tömeg!!!
Nézd ezt meg:
http://utazas-nyaralas.info/becs/vasarlas-becsben.html Itt írnak a használt piacról is!!! Azt is csak ajánlani tudom, a közelben van egy eszméletlen kínai bolt!

Ezek ugyan vásárlásra lennének, jók, de mi sem szoktunk semmit venni, csak nézelődni, meg sétálni. Szerintem érdemes!

Gasztro: a Julius Meinl a nagy-nagy sétáló utcánál.
Mariahilfertől séta a kivilágított belvárosban. Jesszusom, de irigyellek!:)

Ági, aki főz írta...

Szepyke, köszönöm! Én irigyellek, hiszen te már ismered ezeket.

Palócprovence írta...

Múzeumok? Pl. Albertina, Belvedere, már ha belefér egy hétvégébe:
http://www.wien.info/hu/sightseeing/museums-exhibitions

Vagy egy pillantás Hundertwasser színekkel és fákkal tarkított megosztó (vagy imádják vagy utálják)házára vagy a kihagyhatatlan Stephansdomra.

De bármit is csinálsz vagy nézel meg majd, biztosan jól fogod magadat érezni! :)

L.Krisztina írta...

Kunsthaus Wien-Hundertwasser Museumban. Pont most van a híres fotós Annie Leibovitz kiállítása:))
Ha rövid ideig vagytok akkor csak sétáljatok, a belvárosban kávézgassatok, és érezzétek nagyon jól magatokat:)))))))))) Sisi Múzeum a bécsi Hofburgban is csodálatos, ha már Monarchia:))De minden képpen nagyon jó utat kívánok::)))

"saját levében" írta...

Az Albertinában impresszionisták vannak január elejéig! A karácsonyi vásároknak külön oladala van, de innen is kiindulhatsz: wien.at.

Unknown írta...

Az aktuális Feinschmecker újság fő témája Wien. Nem tudom, Pesten mennyire lehet hozzájtuni, de rengeteg jó címet találsz benne, mindenképp érdemes lenne beszerezned az út előtt.

Ági, aki főz írta...

Ó, te jó ég! Köszönöm! Azt már látom, hogy alvás nem nagyon lesz.

mandy tarragon írta...

Mi is készülünk, bár mi "csak" a karácsonyi vásárra. Jó neked, hogy több napot is leszel :)

anyahajó írta...

Florianigasse, 8. kerület, Tunnel nevezetű diáktanya, reggel 9-11 között isteni reggeli, válaszd az arabisches Frühstücköt, zseniális!
A 8. kerületben van még egy szuper kisvendéglő, megpróbálom kibogarászni a térképen, hogy hol, meg küldök fotót, hogy mit ettünk ott nyáron, az is nagyon bécsi.
Maroni az utcán kihagyhatatlan, kávézóból a Landtmann a Ringen, meg ha először vagy, akkor nyilván a Sachert sem szabad kihagyni, fagyizóból a Zanoni, de ott a kávé is remek, elsőre ennyi kulináris dolog jut eszembe, de persze Bécsben az a jó, hogy minden sarkon kávézó van. A HAvelka talán leghíresebb, de szerintem nem a legjobb, mondjuk a hangulat az tényleg jó, és ne lepődj meg, hogy a pincér bunkó, az abszolút hozzátartozik egy hagyományos bécsi kávéházban. De mennék veled!

Eszti írta...

Karslkirche kupolafreskóit kéznyújtásnyira nézni, miután az üveglift felvitt:
http://www.karlskirche.at/

Notburga írta...

Sajnálom, hogy nem olvastam utazásod elött a beírásodat, tudtam volna néhány szép, a turisták által kevésbé ismert bécsi Karácsonyi Vásár tippet adni. Szívesen találkoztam volna Veled, igaz éppen Magyarországon voltunk vasárnap estig. Remélem, legközelebb sikerül...

Ági, aki főz írta...

Notburga! Még nem mentem el, várom a tippeket!!!

Névtelen írta...

Kedves Ági!!

Naschmarkt!

Le leszel nyűgőzve, az egyik legizgalmasabb piac, ahol voltam, pici éttermekkel, kóstolási lehetőségekkel!

érezd nagyon jól magad!

Üdv,

Angéla

Notburga írta...

Nagyon szépek a következö karácsonyi Vásárok itt Bécsben:

Altwiener Christkindlmarkt, Freyung 1010 Wien
nyitvatartás: 20.11. - 23.12.2009 10-21 óra;

Kunsthandwerksmarkt/Adventmarkt a Karlskirche elött(Karlsplatz)
20. 11.-23.12.2009
naponta 12.00-20.00 óra

Weihnachtsmarkt Spittelberg-en: 1070 Wien
14.11.-23.12.2009
H-P 14.00-21.00, Sz+V 10.00-21.00

Adventmarkt: Altes AKH Universitätscampus, Alserstr. / Spitalg. 9. kerület Wien 14.11.2009 - 24.12.2009
H-P 14-22 óra Sz, V: 11-22 óra 24.12.2009: 11-15 óra

Kulturmarkt- & Weihnachtsmarkt Schloß Schönbrunn, 13. Bezirk Wien, 21.11.2009 - 26.12.2009 / Kutyát nem szabad odavinni.
naponta 10.00-21.00 óra,
24.12.09 10-16:00 óra,
25.12.+26.12.2009 10-18:00 óra

Ezek tényleg szépek, sok a kézmüves és nem látsz annyi giccses rémséget. Sok a magyar árus is, föleg Spittelbergen.

Ha van idötök múzeumra, az Albertinában egy nagyon színvonalas impresszionista kiállítás látható. Lehet on-line elöre jegyet venni, akkor nem kell sorba állnotok.
http://www.albertina.at/jart/prj3/albertina/main.jart

dec.1.2009-6.1.2010 látható a Természettudományi Múzeumban (Naturhistorisches Museum)egy Betlehem kiállítás, ez esetleg a gyerekeknek érdekes.

Kriszta írta...

Most voltam kint öt napot, igaz inkább babáztam. Most nem jutottunk el a karácsonyi vásárokba, de tavaly igen és nekem a Schönbrunnál lévő tetszik a leginkább. A városházánál lévő túl nagy, iszonyat tömeg van, a Hofburggal szemben levő, ami talán két múzeum között van meg túl kicsi.
Ami nagyon praktikus a National Geographic és a Marco Polo sorozatokból is van Bécsről városnézős, térképes leírós könyv. Az előző leginkább a turistalátványosságokat részletezi és a belvárosi rész szép nagy kihajtható térképen van, az utóbbinak a végén van a térkép, de sokkal több tippet ad, mint az előző. Valamelyiket mindenképpen szerezd be, de ha mindkettő megvan akkor igazán felkészült leszel.
Remélem tartalmas időtöltésetek lesz. :)
Mikor mentek?