Villa-interjú: Libor Mária, a Limara pékségének írója


Ha kenyérsütésről, péksüteményekről vagy édes kelt tésztákról van szó, már többszáz embernek jut először eszébe a Limara péksége blog. Ezt írta nekünk az általa lefotózott a villájáról: "A kenyérhez nem kell villa, de van kettő ami azonnal eszembe jutott. Az egyik apukám villája, csak azzal az eggyel volt hajlandó enni. Ez a villa anyukámnál van, így arról nem tudok sajnos most képet küldeni. A másik a kisfiam villája, amivel megtanult enni, ezt a húgomtól kapta, nagyon kedves nekem."


- Miért pont a kenyér?

- Ez érdekes, és nem is tudom igazán, a véletlennek, a sorsnak nagy keze van benne. Mindig szerettem sütni-főzni, új ízeket kipróbálni. Amikor először ültem a net elé, akkor is azonnal recepteket kezdtem el keresgélni. Itt találkoztam először a kenyérsütőgéppel is, addig fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán van ilyen. A férjem évekig mondogatta, hogy vesz nekem, de én mindig hárítottam, hogy minek az, csak még egy elektromos kütyü a szekrény tetejére. Végül anyukám lepett meg vele, egy karácsonyi ajándéka volt. Azon a karácsonyon anyósom is ezt szeretett volna nekünk ajándékozni, őt is lebeszéltem róla, anyukám viszont nem kérdezett, cselekedett, tőle meglepetés volt. Mondanom sem kell, anyósom kicsit azóta is neheztel érte, pláne, hogy látja, mennyi örömöm, sikerem van vele.

Természetesen azonnal a neten kezdtem kutakodni receptek után, és szinte rögtön rátaláltam E.Margitra és csapatára. Hetekig csak olvasgattam őket, majd kicsit félve bejelentkeztem közéjük. Annyi szeretettel, kedvességgel fogadtak, hogy órákig ültem minden nap a gép előtt és tanultam, lestem tőlük az ötleteket, technikákat. Az ottani hangulat, légkör egyszerűen arra késztetett, hogy napról napra jobban, tökéletesebben készítsem el a kenyereimet. Hamarosan sikereket értem el, már tőlem is kérdeztek, én is tudtam tanácsokat adni a kezdőknek. A kenyérsütés szenvedélyemmé vált. Tudod, nagyszerű érzés egy remekül sikerült ételt, egy gyönyörű, kívánatos süteményt, egy szépséges tortát az asztalra tenni, de egy kenyeret! Na az valami más. Fantasztikus érzés. A sülő kenyér illatáról már nem is beszélve.

- Mi a jó kenyér titka? Te mit gyúrsz bele?

- Szerintem kenyeret nem nehéz sütni, aki akarja könnyen meg tudja tanulni. Igazából csak néhány alapvető dolgot kell betartani. A megfelelő dagasztás és a kelesztés a legfontosabb. Ha ezek megvannak tulajdonképpen már azt mondhatja bárki, hogy tud kenyeret sütni. De van még egy nagyon fontos dolog! Bele kell minden kenyérbe gyúrni egy kicsit magadból is. Szívvel-lélekkel kell csinálni, a tésztával együtt kell lélegezni. Ha csak gyorsan összedobok egy kenyeret, mert rohannom kell, akkor soha nem lesz olyan, mint amikor odafigyelek rá, szeretettel készítem. Hiába tartom be a receptet, ha csak összedobom, a kenyér akkor csak olyan lesz, de ha oda is figyelek rá, szeretem miközben csinálom, akkor beszélni fog hozzám miután kisült, akkor még az illata is más. Biztos sokan mosolyognak ezen, de ki kell próbálni, ez bizony így van!

Az igazi, mindennapi kenyérbe csak víz és liszt kell, valamilyen kovász, csipet élesztő. Tökéletes kenyér lesz belőle. Természetesen minden adalék nélkül. De azt gondolom, csak a képzelet szabhat határt a különböző ízesítésű kenyereknek. Lehet ízlés és hangulat szerint variálni a folyadékot, a különböző liszteket, egy kenyérben akár négy-öt fajta liszt is lehet. Bármilyen zöldséggel, gyümölccsel, sajtokkal, aszalt gyümölcsökkel, zöldségekkel, kakaóval, magvakkal, pelyhekkel más és más kenyereket lehet készíteni. Izgalmas a kísérletezgetés.

- A blogodat elnézve semmiféle divatos, natúr meg egészségtudatos meg hasonló táplálkozási elvet nem vélek felfedezni, hanem a jó hagyományos kosztot. Miért tetszik az embereknek ennyire ami régimódi, mondhatnám ódivatú?

- Igen, valóban nem vagyok elkötelezett híve egyik divatos irányzatnak sem. De ódivatúnak azért nem mondanám a konyhámat. Érdekes, hogy neked ez jött le, mert az ismerőseim, családom, barátok szerint én mindig valami különlegességet készítek, van aki csak félve jön hozzánk ebédre. Ez persze csak vicc volt. Szeretek kipróbálni új, eddig ismeretlen ízeket, de szeretjük a hagyományos magyaros konyhát is. Ez nem azt jelenti, hogy mindennap pörkölt és bő zsírban sült étel van az asztalon. A magyaros ízekkel nincs semmi baj, csak korszerűbb, könnyebb módon kell őket elkészíteni.
Megrögzött húsevő vagyok, a családom is az. Természetesen azért arra törekszem, hogy minél egészségesebben étkezzünk, a gyerekeimet is szeretném erre szoktatni. Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, sovány húsokat, elsősorban szárnyasokat. Szerintem az átlag emberek ezeket szeretik, ezeket főzik nap mint nap. Azt tapasztalom, hogy egy különleges ételre, ízre rácsodálkoznak, de nem készítik el az olvasók, idegenkednek tőle, még akkor is, ha egyszerűen beszerezhető alapanyagokból készült. Nagyon tetszik, de ezt az én családom nem enné meg, a válasz rá. Ellenben ha a magyaros ízek felfedezhetők benne, akkor már sokkal bátrabban próbálkoznak az újnak tűnő ételekkel is, mert arra azért van igény, hogy egészségesebben táplálkozzunk.
Az egészségesebb táplálkozásról sokan úgy gondolják, hogy sokkal drágább, költségesebb, mint a megszokott, hagyományos. És lássuk be, sajnos igazuk is van. Egy ilyen vidéki kisvárosban egyébként is nehéz beszerezni olyan alapanyagokat, amit egy átlagos háziasszony nem használ. Számtalan esetben kaptam válaszul a zöldségesnél, hogy nem hozunk amit keresel, mert rajtad kívül senki nem viszi, mert nem tudják, mire való.
A multik terjedésével már kicsit jobb a kínálat, de érdemes azért összehasonlítani egy itteni és egy fővárosi multi árukészletét. Itt sok mindent már ők sem tartanak. Ha nagy ritkán kapok valami különleges zöldséget, alapanyagot, biztos, hogy a pénztáros vagy egy vásárló megkérdezi, hogy mire használom, mit készítek belőle. A piacon a nénik nem bébi répát, bébi céklát, spenótot, apró cukkínit árulnak, hanem jó nagyot, ami már bizony leöregedett, de az nyomja a súlyt. Azt hiszem, van még mit tanulnunk, de az igény a korszerűbb, egészségesebb étkezésre már meg van a legtöbb emberben.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Végre egy normális interjú a sok sznob miss után, erre Limarát leódivatúzod. Ritka nagy parasztság már ne haragudj! Talán azért nem esznek az emberek hetente lazacot meg polipot mint Dolce Vita vagy a többi sznob, mert abból a pénzből másik 3 tök egészséges és normális fogást meg lehet főzni. Ja, és persze mert másoknak nem az a fontos, hogy kirakatban főzzenek, és eldicsekedjenek vele. Újságírónak ne menj.

Ági, aki főz írta...

Kedves névtelen!
1. Azt hiszem nagyjából már vagyok újságíró.
2. Olyan kérdéseket kell feltenni, amik foglalkoztatják az embert, és szerintem egyáltalán nem baj, ha provokatív vagy a válaszadónak, illetve az olvasónak nem tetszik.
3. Limara megvédte magát - már ha egyáltalán védelemre szorul.

Palócprovence írta...

Nagyon tetszik! :))
A beszerzésekről még csak annyit, hogy egy kis faluban (és azért sokan nem városokban élnek) még katasztrofálisabb a helyzet, sokszor alapvető dolgokat sem lehet beszerezni. A multik, piacok, nagyvárosok pedig elérhetetlen távolságban vannak...

"saját levében" írta...

A névtelenség szép kádári hagyomány. Mondhatni ódivatú.

Moha írta...

Végre sor került Limarára!Nagyon szeretem Őt!
Egyébként én is úgy érzem, hogy az ő konyhája nem ódivatú, rengeteg olyan alapanyagot használ (csicseriborsó, kókusztej, kuszkusz, friss gyömbér, gránátalma, medvehagyma)ami nem az átlagos magyar konyha szerves része. És teszi ezt nagyon ötletesen, vállalkozó szelleműen.Azt hiszem nem is véletlen a sikere. Bár én ismerem őt személyesen is, de azért jó volt olvasni,köszönöm az interjút!

De jó főzni! írta...

Az egyik nagy kedvencem Limara, ezért igencsak örültem ennek az interjúnak.
/Az ódivatú vitához először nem akartam hozzászólni, de aztán meggondoltam magam . Szerintem jó kérdést tettél fel Ági, Limara meg tökéletesen megválaszolta - imádom azt a természetességet, ami árad belőle. Bár bántónak tűnik, nem az, hiszen a cikkindító mondat épp eléggé elismerő. Nekem tetszett az interjú, a kérdések is, de a válaszok annál inkább /

Beatbull írta...

Szerintem is jó röpke-interjú! Limara válasza az utolsó kérdésedre különösen tetszett, mert benne van az ördögi kör, amiből nem tudom, hogy valaha ki fogunk-e törni tudni... Mármint a magyar piac és a fogyasztók. Nem árulom a hozzávalót, mert nem veszi senki. Nem veszi senki, mert nem tudja, mire/hogyan használható fel. Leírok ötleteket, hogy mire lehet felhasználni, de az pedig túl új - akárcsak az alapanyag is. Tehát továbbra sem veszik - honnét is, hisz nem árulják. Ha pedig árulják, akkor pocsék minőségben (igaz részben azért is rossz minőségben, mert rajtuk marad), s így pedig annál, aki megkóstolja, nem születik pozitív élmény, tehát továbbra sem lesz kereslet. Ördögi kör... Jól esett tavasszal látni, hogy pl. egyre nagyobb a spárgakínálat, de sajnos a minőség továbbra is hagy kívánnivalót maga után. Egy fás, kesernyés spárga pedig nem hagy jó élményt maga után. Nem tudom, mi lenne a legjobb kiút ebből - talán az eladó vihetne magával példaként valami kóstolót. Itt a piacon pl. bármely gyümölcsből/zöldségből vihetek kóstolót magammal (igaz, törzsvásárló is vagyok). De pl. nem rossz ötlet, hogy a kecskesajtos standnál kecskesajtos pizzát/lepényt árulnak. Ha ismert közegben találkozol az új alapanyaggal, akkor könnyebben meg tudsz barátkozni vele - ha ízlett a kecskesajtos pizza, akkor talán veszel kecskesajtot is.

Mademoiselle írta...

Szerintem is nagyon jó a cikk, nagyon szteretem Limara blogját, rengeteget tanultam tőle. Amióta ő a kenyereiről ír, az enyéim is klasszisokkal jobbak lettek. Burgonyapehely forevör! :-D

Limara írta...

Ági! Nagyon szépen köszönöm az interjút, megtisztelő volt számomra.:)
Köszönöm szépen a kedves hozzászólásokat is. Névtelennek köszönöm, hogy védelmébe vett.:) De nem éreztem Ági kérdését sértőnek. Első pillanatra meghökkentem, a következőben nagyon izgalmasnak éreztem a kérdést. Órákig lehetne róla beszélni, a válaszom is sokkal hosszabb volt eredetileg, de töröltem jó részét, végülis nem regényre kért fel Ági. :)
Köszönöm szépen! :)

Tünde írta...

Az ódivatún én is meglepődtem elsőre, de miért is ne?

Szerintem eddig ez a legjobb interjú, Limara teljes szívvel-lélekkel válaszolt, és a kérdések is jók. Várjuk a folytatást.

Mária írta...

Kedves Ági! Nagyon szépen köszönöm, hogy ezen az oldalon is találkozhatnak az érdeklődők Limarával. Más blrogról ismerem, s nagyon sokat köszönhetek Neki. Ő egy igazi, csupa szív, segítőkész EMBER.Tanácsai, receptjei hasznos útravalók valamennyiünknek, akik megismerhettük.

Mária írta...

Limarám:fenti levelemhez még azért hozzáteszem: Köszönet Neked mindenért.(dulifuli13)

libi írta...

Én biztosan állíthatom, hogy Limara esetében szó sincs ódivatról. Talán találóbb lett volna a hagyományos szó. De ez sem fedi a teljes valóságot. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert sokmindent megkóstolhatok abból amit készít. De a legfontosabb az -és nagyon örülök neki, hogy ezt az olvasói is érzik- mindent szívvel készít, örömét leli benne. Elfogult vagyok vele, és nagyon büszke rá!

Brigitta írta...

Nagyon örülök,hogy Limara ilyen nagy népszerűségnek örvend!
Én egy vagyok a bámulói közül,és azok közül is,akik ámulok,hogy milyen sok különlegességet készít.A mi családunk is a hagyományos konyha híve,és ahogy Limara is említette,pont az a fajta,akiknek nehéz valami újdonságot belecsempészni a mindennapi étkezésébe.Így csak plátói a kapcsolatom a különleges alkotásaival.
De ,mint hogy van szerencsém E.Margit csapatához tartozni évek óta,személyesen is ismerem Limarát.Neki köszönhetem,hogy megtanultam kenyeret,péksüteményt készíteni a családomnak.Nem lehetek eléggé hálás soha.Ezért is köszönöm,hogy egyre több helyen találkozhatom a nevével,munkáival.

És én meg is ragadok minden alkalmat,hogy megköszönjek neki mindent,és hirdessem,mennyire nagyszerű barát,és kedves személyiség.

Ági,köszönöm,hogy olvashattam!

Névtelen írta...

Aki szivét megossza még Canadával is.
A Limara pékséget az internetről ismerem.Nem találok szavakat ahhoz,
hogy eléggé megköszönjem Máriának azt a nagy segítséget amiben engem részesített.Ő egy tiszta szív-lélek aki mindenkinek segít szeretettel.
Neki köszönhetem,hogy a kenyérsütést
el mertem kezdeni és most imádom csinálni.Mária ezer köszönet és hála.
József