Menzakaja: szeretem/utálom

Szeretnék cikket írni menzakaja témakörben, ezért aki erre jár és van pár jó vagy rossz emléke a témakörben, ne habozzon megosztani velem.
Mi volt a kedvencetek?
Mit utáltatok a legjobban?
Mi az, amit otthon is megpróbáltok újra kivitelezni?

16 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Nem szerettem a menzai főzeléket és leveseket a rántás miatt, a pörköltet az ehetetlen hús miatt, viszont a szaftos kenyér sercliből nagyon ment nálunk.
Szerettem a rakott ételeket, piskótát csokiöntettel, töltött paprikát, húsgombócot.
Ezeket csináljuk is otthon.

Agatha írta...

Imadtam a kaposztas tesztat es a rantott halat krumplisalataval, meg az aranygaluska is nagyon jo volt vaniliasodoval. Ezeket otthon is csinaljuk. A levest viszont altalaban el sem kertem, messzirol lehetett erezni a terjengo szagokon, hogy porbol keszult remsegrol van szo. Viszont sokszor volt finom zoldbab, bab, borso, krumplileves, ezeket helyben foztek. Krumplis teszta is gyakran volt, azt azota sem szeretem, annyira meguntam anno.

anyahajó írta...

Az egyetemi menzán volt egy olyan gombaleves, hogy azóta se és azelőtt se ettem annyira finomat, pedig a receptet is elkértem. És szintén ott ettem először tojáspörköltet, amit nagyon megszerettem. A spenótfőzeléket is a menzán szerettem meg. Egyébként nem vagyok menzakedvelő, ahogy lehetett, átálltam a saját magamnak főzésre, mert a sok hús és a számomra tök fölösleges üres levesek, na meg a szétfőtt tészták nem az én világom. De azért volt pár kaja, amit igazán szerettem ott. A gimis menzáról nincsenek túl jó emlékeim, bár lehet, hogy akkor abban az életkorban voltam, amikor az emberek az élő fába is belekötnek :)

cricri írta...

Szeretem kaja elsősorban a piskótakocka csokiöntettel (az én korosztályom a piskóta lekváros, tekercs formáját maximum otthonról ismerhette). Én szerettem a meggymártást "csizmatalp" husival, főtt krumplival, illetve az édes paradicsommártásos hús(?)gombócot is. Akkor, ott utáltam mindkét "zöldförmedvényt", a spenótot és a sóskát is. Meg persze a finomfőzeléket. Mára viszont olyannyira megváltozott a helyzet, hogy összefut a nyál a számban, ha szóba kerülnek. (Igaz, a "zöldekből" csak az egyik, de nem tudom, hogy az melyik. Érthetőbben: volt az édes, "csizmatalppal", főtt krumpival tálalt változat, és a sötétzöld színű, főtt tojásos étek. Az egyik spenót, a másik sóska. Csak nem tudom, melyik az édes. Mert azt nagyon újraenném, csak nem t'om mit kéne hozzá vennem, spenótot vagy sóskát és persze, hogy hogyan készítsem el. Ha vki tudna segíteni, nagyon hálás lennék!! Meg arra is kíváncsi lennék, hogyan készül a "csizmatalp".) A leveseket úúútáltam (azóta sem bírok ránézni semmire, ami leves). A főzelék-félék is rámhozták a frászt. Az egykaptafás tésztafélékre sem igazán szívesen emlékszem - általában annyira minimális rávalóval kaptuk, hogy nem lehettünk biztosak benne, ez most grízes vagy diós. A mákost felismertem, és rettegtem tőle, mert utána a napköziben vakargathattam a fogaim közül. A káposztásnál meg nem tudtam eldönteni, sósnak vagy édesnek készítették, mert sem ez, sem az nem volt. Nálunk otthon annyi cukor kerül rá, hogy csillámokat szór, viszont a menzán cukor hiányában sajnos nem tudtam utófőzni a tányéromban. Általános megállapításom, hogy a másodikak mind fojtóan taplószárazak voltak (kivétel a főzelék-félék, mert azok meg iszonyú folyékonyak-vizesek voltak). A rizseshús, tarhonyáshús szaft nélkül elég nyögvenyelős kaja (ráadásul még hús sem volt benne - ha mégis, akkor azt egy mócsingdarab jelentette). Jé, semmi más főfogás nem jut eszembe! A paradicsomos káposztától nem voltam elájulva ha jól emlékszem, a szilvásgombócról hiányzott nekem a tejföl, de legalább a fahéjas cukorral ne spóroltak volna! Épp mint a darástésztánál a lekvárral! Viszont imádtam a tejbegrízt. Természetesen szigorúan egyszínűre keverve, amitől a kényesebb ízlésű menzatársak szívinfarktust kaptak. Na, olyan tejbegrízt sem tudok itthon előállítani! Volt, hogy otthon reklamáltunk, mert Anyuci tejbegrízében nem voltak csomók! Felháborító figyelmetlenség! Szegény vért izzadt, hogy csomókat gyártson nekünk (a húgom is menza-növendék volt). Szerintem utánozhatatlan még a menzai tea, és a karamellástej - gondolom csak nagyüzemi mennyiségnél alakul ki a jellegzetes ízük. Én mostanság ölni tudnék értük.
Most hirtelen ennyi.

bamboo írta...

Nekem a kedvenc gimis menzai ebéd: frankfurti leves, túróval töltött rántott palacsinta, vanília öntettel. Ez vitte a prímet mindig és csak nagy ritkán volt. Meg persze a piskóta, csokiöntettel és tejbegríz. Főzelékek közt finom volt a spenót, krumpli, kelkáposzta, borsó, bab. A többiről nem nyilatkozom, mivel a tököt, zöldbabot és sóskát amúgy sem szeretem. Viszont még az oviban utáltatták meg velem a tarhonyát. Az az évek során nem lett jobb, leves formájában sem.
Ami még jó értelemben mély nyomott hagyott bennem, táborok alkalmával a reggelihez adott tea és tejeskávé.

linda írta...

Én is imádtam a frankfurti levest és a paradicsomos káposztát. Ez a kettő nálunk sosem volt otthon, azóta már profik vagyunk a levesben, de a káposztának nem mertem nekiállni. Imádtam még a tejbegrízt, hogy olyan folyós, aztán felnőtt fejjel rájöttem, hogy a sok víz miatt, de azért én itthon azóta hasonlóra készítem.
Amit nagyon utáltam az a tökfőzelék volt. 30 év kellett, hogy elteljen mire megpróbáltam magamtól és az itthonit imádjuk.
Kíváncsi vagyok a cikkre. :)
Ja és a cukros teák.............. MMMMM :)

Chef Viki írta...

Szeretem kaja: sárgaborsó leves, frankfurti leves, grízes tészta, káposztás tészta, tejbegríz.

Nemszeretem kaja: paradicsomos káposzta, paradicsomos krumplifőzelék, tökfőzelék, a híg levesek, az iszonyú rizseshús.

Olvasom a többieket, és hüledezek: menzán süti??? Én a Holdra jártam ezek szerint :-DD

szepyke írta...

Én csomó ételt tudok, amit csak és kizárólag a menzai kivitelben ettem meg.
Ilyen a finomfőzelék például, amit senki nem tudott olyan finoman csinálni.
És a baráti társaságunkba én hoztam el a csodát, amit napközis piskótának hívnak, mert azért is mindenki oda-meg vissza volt a napköziben, amikor az asztalra tettem eléjük, utcákat neveztek el rólam a tudtom nélkül...:))

szepyke írta...

Viki, én meg a marsra... Süti max a napközis piskóta volt, meg tejbegríz... vagy tejberízs, azt kész.
Vagy kaptunk egy almát, azt csá!

Süti a napköziben, bruhahaha!
Jah, amit utáltam: a teljes napköziben az uzsonnát, amikor tonhalas szendvics volt, vagy vajas-mézes kenyér, vagy töpörtyűkrémes kenyér... Broáááf

Kicsoda írta...

PISKOTA KOCKA CSOKIONTETTEL!!! mikor a kisfiam ovis lett, joelore elmondtam neki, hogy ez a tutisag, imadtam es nem vagyok kepes ilyet sutni stb. Gyerek jon haza es mondja, hogy mama te biztos ezt szeretted? Ez nem tul jo;-D A kakaos csigad sokkal finomabb. (egyebkent imadja a menzat, mert en SOHA nem foztem makos/grizes(?) tesztat, paradicsomos kaposztat stb)
Amit csak menzan eszem meg az a rantott sajt, imadom enni, de utalom sutni.

szepyke írta...

Kicsoda, már mért ne lennél képes, itt a recept:

http://szepsegtar.blogspot.com/2009/04/piskota-nemcsak-napkoziseknek.html

Milyen ügyesen csinálok reklámot magamnak... Illetve a napközispiskótának!:)

cricri írta...

Az a gyanúm, hogy nagyon szórt a hozzászólók korosztálya! Rántott hal? Aranygaluska? Tojáspörkölt? Rántott palacsinta? Porleves? Nagyon fiatalok lehettek, ha már ilyesmiket kaptatok a menzán! Nálunk még a leves az előző-napi-maradék-plusz-egykis-víz kreáció volt. Ízetlen, hideg, tetején dermedt olajfoltokkal. Ha ki volt írva az ajtóra, hogy aznap mivel boldogítanak minket, akkor legalább tudtuk, minek együk - különben gőzünk nem volt róla. Egykaptafára ment az összes. Esetleg úgy tudtuk még azonosítani, hogy visszagondoltunk az előző napi főételre: borsófőzelék volt? Akkor ez borsóleves. Éltünk a gyanúperrel, hogy a mosogatólé sűrű alját szolgálták fel rendszeresen - csak semmi pazarlás jelszóval. De ha már említettem a borsófőzeléket, elmesélem, hogyan lehet megizzasztani menza-kölyökként a házikonyha-anyát. Mikor otthon borsófőzelék került az asztalra, mi reklamáltunk, miért nem kaphatunk "fehérborsófőzeléket". Anyukám meg csak integetett a fülével, hogy mégis mi a jó búbánatot szeretnénk mi enni. Végül hosszas kérdezés-kézzellábbalmagyarázás után fény derült a titokra. (Nem egyszerű két mégnemfőző gyerkőcből kiszedni, hogyan készül az általuk áhított étek!!!: "Milyen a rántás? Abban van vmi?" "Milyen rángatás? Nem rántott hús volt benne, hanem csizmatalphús!")És a titok?: nálunk a borsófőzelék piros színű, a menzai fehér (és édes!!! mert arra bukik a gyerek!). Azóta anyucim két lábosban készíti a borsófőzeléket: pirospaprikával apukámnak és magának, paprika nélkül, cukorral a menza-korosztálynak.

Maimoni írta...

Szia Ági,
Ha van kedved, válaszolj erre a körkérdésre, itt találod nálam:
http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/2009/10/foldim-max-meg-az-o-konyhajabol-egy.html

Egyébként, én imádtam a menzát. Olyan ízt ember otthoni körülmények között produkálni képtelen, ezért utánozhatatlan. Szerettem a főzelékeket, a milánói spagetti néven közreadott ételt, aztán amivel csak a középiskolában találkoztam: az uborkamártást. A rizsfelfújtat, a tejberizst... Egyedül a resztelt májat nem.

Tünde írta...

Kedvencek: sárgaborsó főzelék savanyú káposztával, paradicsomos káposzta, paradicsomleves. A paradicsomos káposztát azóta már itthon is sikerült reprodukálni, miután az egyetemi étteremben is volt, pont olyan, és csillogó szemmel megkérdeztem a szakácsot. Kérdezte valaki, úgyhogy leírom: káposzta felvagdal, kis vízben feltesz főzni sóval és egy doboz Mutti Polpával (persze a szakács itt sűrített paradicsomot mondott, de én Dolce vita-n nevelkedtem gasztro szempontból) :D. Én szoktam mellé tenni egy kis fej hagymát kettévágva, de a szakács szerint az nem kell a főzelékbe, csak a levesbe. Híg rántással kell berántani, és szórni bele cukrot ízlés szerint (én mézzel szoktam). Kérdezte még valaki a titokzatos zöldet, ami édes volt, az a sóskamártás.
Jó volt még a meggymártás a cipőtalp mellé, sőt én még a tökfőzelékkel is ki voltam békülve.
Azért hagytam ott a menzát ötödik körül, mert gusztustalannak tartottam a környezetet: jött a konyhából a fertőtlenítő és a mosogatólé szaga, néha maradékok voltak az evőeszközön vagy a háromszögletű fémtálcán, ami mindig nedves volt (fujj), a tejberizs, tejbegríz körül a tányérban állt a víz, mert nem voltak szárazak a tányérok. Úgy emlékszem egyedül a rakott karalábét nem ettem meg, mert mindig fás volt benne a karalábé. Ja, és szerintem a cukros teának nevezett izé is rettenetes volt.

Rózsaszín pöttyök írta...

Nagyon válogatós voltam és vagyok. A főzelékek közül csak a fehér krumplifőzeléket, a kelkáposzta főzeléket és a sárgaborsó főzeléket eszem meg (teljesen mindegy, ki főzi - én magam nem főzök főzelékféléket), feltét nélkül. Hús-féléket nem ettem meg, vagy kikotortam a mócsingot a tányérom szélére - mindig gusztustalan volt...
De szerettem a lebbencs levest, a henger-tarhonyát és a töltött káposztát (Debrecenben ettem menzán). Ez utóbbit minden helyi étterem jól csinálja. Kedvenc sütim a bolyhoska volt: a minden süti-, tésztavég- és krémmaradék bele édesség - valahogy a beledolgozott nájlonok sem zavartak sosem. :-P

Remélem az én gyerekem nem fog ezzel a "színvonallal" találkozni...

A munkahelyi menzán már meg tudom találni azt, amit megeszek. Bár néha nehéz...

Hiányolom egyébként a következő ételeket: párolt/grillezett hal és baromfi, resre párolt zöldségfélék, nyers zöldségből készült saláták, nyers gyümölcs. (Bár hallottam már olyan menzáról, ahol készítenek ilyesmit is.)

Rózsaszín pöttyök írta...

Ó elfelejtettem egy negyedik kedvencemet: a szürke pirított grízt imádtam. (Nem tudom miért...)
Mikor csóró voltam, képes voltam minden nap azt enni majonézzel vagy lekvárral - igaz, nekem mindig aranybarnára sikerül. ;-)