Armani Caffé


Egyszer majd lesz nekem is egy olyan piros Armani kösztümöm. Talán majd ha két évig félreteszem a gyesem teljes összegét... Álmodozni lehet, ugye? Meg kipróbálni az Armani-életérzést, ha már a boltjuk mellé egy caffét is nyitottak.

Azt hittem, hogy ez egy amolyan kötetlen kávéház, ehhez képest egy puccos étterem. A berendezésben a fekete dominál, erőteljes piros hangsúlyokkal. Igazából jól néz ki, a maga rideg módján. A falakat viszont nem tudom milyen elgondolásból, de mindenhol óriási tükörfelületekkel borították. Talán a gazdagok és szépek szeretik magukat nézni, ahogy rágnak, de én nem. Szerencsére az egyik sarokban sikerült olyan kuckót találnom, ahol éppen nem láttam magam.
Helyet választani nem volt nehéz, ugyanis összesen volt vagy 4 vendég. Meg öt pincér. A hangulat ennek megfelelően eléggé emlékeztetett egy halottasházra, suttogó, a helyzet komolyságához illeszkedő beszélgetés plusz a fekete berendezés.
Az én pincérem szerencsére egy kicsit csevegősebb, mosolyogni is hajlandó. Elmesélte, hogy egy hónapig okították őket és mindenki beszél angolul meg plusz egy nyelvet és természetesen magyarul is. Azért nem rossz, ha már a pincérek is 3 nyelven tudnak.

Az étlap olaszos, de nem pizza-pasta vonalon. Valahogy minden csalogatóan hangzik, nem is nagyon tudok választani. Végül lesz egy polip carpaccio kezdésnek. Mint azt megnyugtatóan megtudom, ez nem nyers polipot jelent, hanem pároltat, amit aztán lehűtve, formába paszírozva vágnak hajszál vékonyra. Nekem úgy tűnik, minden hozzávaló készen várakozik a hűtőben, csak éppen tányérra kellene pakolni. Ehhez képest jó negyed órát ropogtatom a grissinit, amire megjelenik a költemény. Nem tudom elképzelni, mennyit kell várni, amikor teltház van. De a polip tényleg mennyei, a krumplisaláta olajbogyóval és kapribogyóval szintén nagyon kellemes.

Hússal töltött tésztát kértem, ne kérdezzétek az olasz nevet, magyarul szaloncukor. A mártás se nem paradicsomos, se nem tejszínes, hanem egy beforralt húsalaplére emlékeztet. Van benne gesztenye és parmezán is. Egészen mennyei kombináció, tényleg vegytiszta ősz, bár egy kicsit több zöldfűszert azért még elbírt volna.

Közben sajnos lejött a főnök és elkezdte kioktatni a bejáratnál ácsorgó vendégfogadással megbízott hölgyet (hostess? háziasszony?). Én meg végighallgathattam a vendég-kezelés csínját-bínját. Olyan nagyon szívesen szóltam volna neki, hogy hé, én is vendég vagyok és ha olyan nagyon ért hozzá, akkor ezt nem itt és most, hanem valahol hátul kellene megvitatni.

Mindegy, az adagok nem valami óriásiak, bőven elfér még egy édesség. A csokitortára állítólag negyed órát kellene várni - köszönöm a figyelmeztetést, így egy túrótortára voksolok. Ez az igazi meglepetés. Egy ropogós tésztakosár érkezik, benne a világ legjobb, krémes, lágy rikottakrémje, egészen pici fahéjjal megszórva. Kértem mellé egy kávét is, ami persze úgy tökéletes, ahogy van.

Igazából az összes étel nagyon oda van téve, de a hangulat. Nos, legközelebb viszek magammal egy népes olasz családot, hátha akkor jól is fogom érezni magam. De az biztos, hogy továbbra is a tükrökkel háttal fogok ülni.
Étterem-teszt/kritika címszavakban:
Hangulat: ravatalozó
Berendezés: rideg piros-fekete, sok tükörrel
Menü: modern olasz
Ételek: szépen komponált tányérok, kicsit sótlan, de finom ízek, kicsi adagok

4 megjegyzés:

trinity írta...

A legdühítőbb, amit el tudnak követni vendéglátóhelyeken, hogy a vendég előtt oktatják ki a személyzetet...Alapból tilos!!! Én sem szívesen nézegetem magam evés közben, a fene sem érti:))

Lizi írta...

A minap arra jártam, akkor is négyen voltak bent (egy asztalnál).

Alapvetően nem félnék beülni, hogy kinéznének vagy ilyesmi, de mégsincs kedvem oda bemenni. Nekem túl rideg.

Ettől függetlenül persze biztosan megtalálja a közönségét.

Névtelen írta...

Körülbelül milyenek az árak? 4000forintból jól lehet lakni?

Ági, aki főz írta...

Névtelen, attól tartok, hogy nem. Elég kicsik az adagok, így a jóllakás eleve nem garantált, egy főre úgy 6-7 ezret számolnék, ami 3 fogás.