Porból lettem, porból vagyok

Tudja kedveském, én már elmúltam nyolcvan is. Aztán még mindig itt vagyok. Lassan, egyre lassabban, de vagyok. Nem mennek a cipők. Mondom is a patikus Jutkának, hogy adjon már valamit erre, hogy nem mennek a cipők. Mondja ő, hogy vegyek új cipőt, hát vettem, egy olyan szép bézseset, lyukacsos orrút. De az se ment, hiába szép. Persze hova is mennék, vén létemre. Csak a temető meg a templom, oda még valahogy eljutok, ha kell, hát taxival.
Szóval nekem már a sarki boltig elmenni se könnyű, cipekedni meg pláne nem. Főzni meg aztán sose szerettem, amióta így vagyok, egyedül, eszembe se jut. Az evés se. Olyan felesleges dolog ez. Hiába eszik az ember, újra meg újra megéhezik. Ráadásul még mosogatni is kell.
Szóval ha engem kérdez bárki is, egy-egy szendvics nekem tökéletesen megfelel. Ha a híres amerikaiak ezt eszik, miért ne ehetném én is? Csak az a baj az amerikaiakkal, hogy minden rosszat átveszünk tőlük, azt a buta meztelenkedős divatot meg az öldöklős filmeket. Bezzeg a rendőröknek nincs olyan hatalma nálunk, mint ott. Ott szó nélkül lelövik a betörőket, itt meg még bocsánatot is kérnek tőlük.
Néha főzök is, levest. A kedvencem a dörgicsei csibeleves, jó sok tészta van a csomagban. Olyan egyszerű, csak beleöntöm a forró vízbe és már ehetem is. Manapság már sokféle zacskós leves van, de mindig visszatérek ehhez. A májgombócos például egyáltalán nem tetszik. Kicsik benne a gombócok, nem is hasonlítanak arra, amit még anyám csinált.
Hát, más világ volt az, neki eszébe se jutott volna az ilyen por dolog, de hát ő nyolc embert etetett minden nap, kopasztottam én is vele a csirkét. Gyűlöltem és örülök, hogy ma már nem kell ilyesmit csinálnom. Örülök, hogy ma már ilyen egyszerű lett minden. Még mobiltelefonom is van ám! A kis dédunokám mutatta meg, hogy kell használni, azon szoktunk beszélni, mert a fiamék nem itt laknak ám, hanem a svédeknél. Csak az a baj, sokszor elfelejtem feltölteni. A legjobb, ha mindig be van dugva az áramba, így nem felejtem el.
A kis dédunokám csuda egy pók, mind a ketten imádjuk a gumicukorkát. Van egy olyan habosabb fajta, amit könnyű elrágni. Szép rózsaszín és mindenféle gyümölcs alakúra van formázva. Ott náluk is lehet kapni, de most már nálunk is a nagy közértben a város szélén. Néha hozatok az ismerősökkel pár csomaggal. Csak az a baj, hogy a kamrában nagyon járnak az egerek és a gumicukor nagyon gyorsan fogy. Nem kell megijedni, az olyan nagy egerekről beszélek, mint amilyen én is vagyok.
Ha meg sült húst akarok, akkor rendelek egy fél adagot a kifőzdéből. Kihozzák házhoz. Na abból a fél adagból két ebédem is megvan. A francia salátájukat is nagyon szeretem. A műanyag dobozt meg még mosogatni se kell, csak kidobom a szemétbe. Nagyon praktikus, nem?
És most, hogy ilyen jól elbeszélgettünk, elárulom, hogy mi a kedvenc csemegém. A Gála pudingpor. Ismeri? Hát az csuda találmány! Csak összekeverem a tejjel és olyan, de olyan finom! Amikor jönnek a barátnőim a szokásos kis csevelyre, mindig azt csinálok. Ők is nagyon szeretik, főleg ha még tejszínhab is van a tetején.

2 megjegyzés:

stampoasis (alias nokedli) írta...

nekem nagyon tetszett az írásod. igazán olvasmányos és kifejezetten izgi, ahogyan a csúcspontra jut. a cím is tuti;-)

napmátka írta...

és porrá leszek:)
Nekem is tetszett!