VKF! A hercegnő burgonyája


A hercegnő gyűlölte möszjő Parmentier-t, úgy gyűlölte, ahogy csak egy visszautasított nő gyűlölhet. Az egy dolog volt, hogy a királyt sem vonzották a bájai, hiába forgolódott víg özvegyként az udvarban. Azt viszont egyáltalán nem tudta megbocsátani, hogy ez a nyavalyás patikárius több figyelmet szentel nyavalyás krumplijainak, mint neki.
Talán, ha nem egy helyen nőnek fel, ha nem Parmentier apja lett volna az ő kertészük, akkor egyáltalán nem érdekelte volna ez az egész. Akkoriban ő nem sok figyelmet szentelt a nyakigláb, nagy orrú fiúnak. Amióta azonban újra meglátta az udvarban, ahogy XVI. Lajosnál törleszkedik, hogy ráveszi a királyt, hogy gomblyukába buronyavirágot tűzzön, ahogy katonákkal őrizteti a vetését. Az egész annyira szánalmasnak és nevetségesnek tűnt a szemében, hogy valaki egy ilyen kis, még csak nem is szépséges növénynek ekkora figyelmet szenteljen és közben őt, a hercegnőt láthatóan fel se ismerje.
Azon a bizonyos az első, burgonyát népszerűsítő nagy lakomán látta meg őt. Amikor a király ceremóniamestere nagy karlendítések közepette elsorolta a menüt, kihangsúlyozva, hogy melyikbe hogyan került be a krumpli, a hercegnő egy feszengő, magassága miatt kissé görnyedt tartású férfit látott meg az ajtóban. Rögtön ismerősnek tűnt neki, különösen az irdatlan hosszú orra. Aztán persze gyorsan megtudta, hogy kiről van szó, az új üdvöskéről, a király kedvenc patikkusáról.
A hercegnő aznap este igencsak vonakodva ült le az asztalhoz. Jól emlékezett még nagyanyja rikácsolására, amikor a kertész meg a szakácsnő néhány új növénnyel próbálkozott, a húst hússal körítő, szokásos menü kibővítése érdekében. "Ez mind méreg, meg akartok bennünket mérgezni, haszontalan barmok!" üvöltötte magából kikelve, amikor a kertész azt ecsetelte neki, hogy a burgonya, különösen az új, tavaszi gumók mennyire finomak. Öreganyja persze a csokoládéitalt se engedte be a házába, úgy kellett titokban iszogatnia a barátnőinél, ha ilyesmire vágyott. A kávét meg egyenesen az ördög italának tartotta, amellyel a mórok akarják kipusztítani Frankhon lakóit.
A gasztronómiai sivárságban eltöltött gyerekkor után a férje oldalán sem tapasztalt meg sok újdonságot, bár az udvari lakomákon sorra vonultak fel az új világ fűszerei, gyümölcsei, saját konyhájába sohasem engedte volna be az ilyesmit. A férjét aztán gyorsan elvitte valami kór, ő meg itt maradt, már nem éppen fiatalon, nem éppen gazdagon és nem éppen az aktuálisan divatos szépségek közé sorolva. Az új kérők nem tolongtak ajtaja előtt, így kényelmesen eléldegélt az apanázsából az udvari pletykák, szórakozások forgatagában.
De azon az estén, a krumplis vacsorasort kóstolgatva felsajdult benne valami vágyakozás a régi dolgok iránt és ennek megtestesülését Monsieur Parmentier-ben vélte felfedezni. Aki viszont oda se bagózott rá. Csak a kis gumóival törődött, csak ezekről tudok ódákat zengeni, hiába hívta meg sétálni a télikert buja hajtásai közé, hiába évődött vele hosszú vacsorákon keresztül. Egyszerűen nem tudott áthatolni a tudós férfi maga köré épített védelmi mechanizmusán. Így sejlett fel benne szép lassan a gondolat, hogy megöli. Mégpedig saját fegyverével, saját kis gumói segítségével. Nem felejtette el ugyanis, hogy mielőtt ez a nagy kampány, - amelynek középontjában Parmentier, meg az ő burgonyája állt - elindult volna, igenis mérgezőnek tartották az emberek ezt a növényt. Talán nem véletlenül. Néhány elejtett megjegyzésével meg is szerezte a tudásmorzsát, amire szüksége volt.
A föld feletti zöld gumókból főzött jó erős főzetet, amely olyan keserű lett, mint ahogy egy igazi méregnek lennie is kell. De ravasznak gondolta ám magát a hercegnő, a főzetet szinte teljesen elpárologtatta, egészen sűrűre, aztán kávéba keverte. A macskája csúfos véget szenvedett, miután kipróbálta a kotyvalékot, így a nő nagy reményekkel tette retiküljébe a halálos üvegcsét. Az újdonságokra olyannyira kiéhezett patikus érdeklődésére akart apellálni, és dühödten vette észre az irányában először felcsillanó érdeklődést a férfi szemében, amikor átadta a sűrű, fekete löttyöt. Remegve várta az eredményt és a hatást, de a möszjő csak nem volt hajlandó felhajtani a nagy "felfedezést". Inkább hazavitte kis laboratóriumába, hogy kivizsgálja. De mást nem igazán tudott megállapítani, mint hogy kávé és hogy igen keserű. Baja viszont nem lett tőle, egy haja szála se hullott ki a kísérletezéstől.
Amikor ezt a hercegnő megtudta, dühödten földhöz vágta a tükrét, aztán a parfümös üvegcséit szép módszeresen a szobalányához vagdosta, a szépségtapaszait tartalmazó dobozkákat megtiporta, sőt három parókáját is szétvagdosta. Végül jó alaposan kisírta magát és keresett egy másik férfit, akit tovább üldözhetett vágyaival.
S hogy ki az a Parmentier meg mi köze a krumplihoz, például itt elolvasható.

6 megjegyzés:

napmátka írta...

Szegény hercegnő...:(
Jó volt olvasni!

duende írta...

:) Élvesztem! :)

stampoasis (alias nokedli) írta...

tetszett a sztori és a ráncos krumplik képe gondolom a hercegnöt hervadt szépségére utaltak;-)

Ági, aki főz írta...

Nokedli, valami olyasmi. ;-)

Anett írta...

Tudom, hogy már megkaptad, de azért nézz be hozzám, én is neked szánom a super chef sapkát!

A paradicsomos kenyered pedig (amit volt szerencsém személyesen is megkóstolni az angyalkás gbt-n) nem győzöm eleget dícsérni!! Isteni, folyamatosan készítem!

Ági, aki főz írta...

Anett, nagyon köszönöm!
Jó, hogy mondod ezt a paradicsomos kenyeret, én meg nem is csináltam azóta!