HH kudarc


Miután az elmúlt két délelőttöt két fogorvos karmai és fúrói között töltöttem, akik csak a fejüket csóválták és azt mondogatták, hogy "ez már biztosan nem fog fájni, nem fájhat", és még mindig csak összekuporodva nyüszítek az ágy sarkát harapdálva... Szóval ilyen körülmények között elég nehezen koncentrálok bármiféle élelemmel kapcsolatos dologra. És keddig várnom kell az újabb fordulóra. Esküszöm még életemben nem vágytam így arra, hogy kihúzzák a fogamat. De nem fogják, ne kérdezzétek, hogy miért.


A helyzet egyetelen pozitívuma, hogy csak úgy pörögnek lefelé a kilók. Már csak azt nem tudom, miből csinálok anyatejet. És ez itt a legkérdésesebb pont, mert délben, amikor már tényleg nem bírtam tovább, bevettem egy fájdalomcsillapítót, iszonyatos lelkifurdalás közepette, de aludtam végre egy picit.


Naszóval, azért csak megírom az elmúlt napok menüit, csupa hazai hozzávalókból. A kísérlet ma délután felfüggesztésre kerül, miután anyós pajti lidlis bevásárlása borít minden tervet. De legalább a család többi tagja nem hal éhen.


HH szerda:

Edédre hagyma krémlevest meg spárgás lepényt ettünk, amit ezúttal leveles tészta alappal és juhtúróval készítettem.

Vacsorára sütöttem egy fehér kenyérkét, szendvics alapanyagként funkcionált.


HH csütörtök:

Ebédre egy hatalmas kondér húslevest főztem, sok zöldséggel, csirke aprólékkal. A csirke combjait meg sütőben megsütöttem apró gombák társaságában, tárkonnyal fűszerezve. Kenyérrel tunkoltuk a szaftot.

Vacsorára spenót főzelék volt, a maradék csirkével.

14 megjegyzés:

Lilahangya írta...

Oszinten egyutterzek veled egy friss gyokerkezeles utan...

Zsuzsa írta...

Ági, elvi okokból nem szedsz fájdalomcsillapítót, vagy a szoptatás miatt? Cataflam mehet.

Lilahangya írta...

Nekem egy-egy szem algopyrint is mondtak

starfokker írta...

gyönyörű a fotó!:)

szepyke írta...

Ha valaki együttérez veled, az én vagyok. Ez elmúlt két hónapon hetente két napon látogattam meg a fogorvost. Négy, azaz négy fogamat húzták ki. Nem részletezem, csak annyit, hogy jártam valakihez, aki hirtelen meghalt, de előtte csinált egy koronát, ami alatt az egyik fog felett góc alakult ki. Ami úgy fájt, hogy egyik éjjel beindult és azon gondolkodtam, lemegyek a pincébe a korcsolyáért és kiütöm azzal, ahogy abban a bizonyos filmben, ahol Wilson volt a kosárlabda... Szóval, megértelek. Sok-sok erőt!!!!

Ági, aki főz írta...

Nagyon kedvesek vagytok! Köszönöm és pontosan tudom, hogy nem vagyok egyedüli a bolygón, akinek éppen fáj a foga.

Ami a fájdalomcsillapítót illeti, a szoptatás miatt nem akarom, mert ugye mindegyikre rá van írva, hogy átmegy a tejbe. De nem bírtam ki és most is bevettem egyet. Talán nem lesz ettől semmi baja a kőcnek. Hinni szeretnék benne. Tényleg a végsőkig szoktam tűrni a fájdalmat, amikor már ennyire rinyálok, akkor mindenki tudja, hogy baj van.

trinity írta...

Szegény, a fogorvosi rendelő nem a kedvenc helyem:( Jobbulást!!!

trinity írta...

Ági, együtt írtunk....
Ennyi fájdalomcsillapítótól nem lesz semmi baj, ne aggódj! A szülészeteken is Algopyrint adnak.....

szepyke írta...

Hűteni nem tudod? Mélyhűtős borsóval? Mondjuk attól meg nehogy arcüreg gyulladást kapj. Nem tudok megoldást javasolni, nekem éjjel mentek el gyógyszerért, és mire bevettem, annyira kész voltam, hogy szinte le sem ért, már aludtam, úgy kiütött. Ha tudnék, küldenék neked energiát, vagy valamit, mert annyira átérzem a dolgot. Én is csak azt mondhatom, jobbulást. És minél előbb.

Flat Cat írta...

Nem irigyellek a fogorvos miatt...
Paracetamol tartalmút szedhetsz (Rubofen, Nurofen stb.), max. 3x500 mg mehet, átmegy a tejbe, de a kicsinek nem lesz tőle baja ( a Nurofen szirupban is ez van) Nem minden bántja a kicsit, ami átmegy a tejjel.
Algopyrin már nem egyértelmű, mert a gyógyszerleírások szerint káros mellékhatása lehet. De a Germicid C-ben is ez a hatóanyag van, és valójában a mellékhatás 10000-ből 1 esetben bántja a csontvelőt.Még ezt sem feltétlenül hiszem el, mert Mo-on ilyen még nem is volt, de azért én sem merem szedni, akkor sem, ha tudom hogy csak a gyógyszer-lobby miatt "járatják le" az Algopyrint (ez tényleg azért van), és hogy kórházban is ezt kapnám. Babona, ez van. De a paracetamol tényleg biztonságos, és minden, amit amúgy adnál a kicsinek is, ha beteg lenne, ésszerű dózisban, és ha nagyon muszáj.
Ja, én orvos vagyok :)

Ági, aki főz írta...

Köszönöm, doki néni. :-) Az a mókás, hogy a Nurofen szirupra, amit ugye adok a gyereknek is, ha lázas, még arra is rá van írva, hogy szoptatás alatt nem. Na ez már mókás szerintem.

Szepyke, hűtés megy ezerrel, vettem jó kis puha tömlőt.

Még egyszer nagyon köszönöm ezt a sok gondoskodást!

anyamanya írta...

Szegénykém, gyors jobbulást!!!!

napmátka írta...

Ez a spárgás lepény tökéletes, elvarázsolsz vele!
A fogorvosnál - sajnos - ezt a hosszas kínzást ismerem...sok erőt és kitartást kívánok hozzá.

anyahajó írta...

Nagyon együttérzek - bár épp most nem fáj a fogam. Ha közvetlen szoptatás után veszed be a gyógyszert, kevésbé árt. Én hasogató fejfájás miatt vettem be párszor, de még csak aluszékony se lett a bébi tőle.