Balaton-felvidéki GBT

Itt összefoglaltam a tudnivalókat: http://balatonigbt.blogspot.com/


Vettem egy nagy levegőt és úgy gondoltam, megszervezem az 1. Balaton-felvidéki Gasztroblog Találkozkót. Első körben azt szeretném kideríteni, hogy van-e érdeklődés, lenne-e aki eljönne. Ha igen, akkor pedig meg kellene szavazni, hogy melyik júniusi hétvége lenne szimpatikus. Szombat vagy inkább vasárnap?
14-én vasárnap lesz a találkozó, ha a többségnek így jó!
A konkrét lebonyolítást illetően ezt terveztem: Nem bánnánk, ha a nagyérdemű (persze csak kezelhető méretű tömeg esetén) a kis házikóhoz jönne, valahol Udvari és Vászoly között félúton. Itt lehetne grillezni, vécére menni és kezet mosni. A kilátás zseniális és normálisan le is lehetne ülni.
Arra is gondoltam, hogy egy ebédidőt kellene becélozni, a délután végigzabálása ettől persze még lehetséges. Mondjuk 11 körül gyülekeznénk?
Ja, és olyanok is jöhetnének, akiknek nincs konkrétan gasztro blogja. Ugye?

19 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Akár Almádiban, akár Akaliban vagyok, nekem útba esik!

nana írta...

jajjdejóóóó :)
engem természetesen érdekelne..
jún. 13-14én 98%os előrejelzéssel lent leszek (viszont lehet, h autó nélkül). a többit egyelőre nem tudom.. de alakítható.
de nagyon örülök :)

max írta...

Dolgozom:((((

Ági, aki főz írta...

Jó, akkor van, akit érdekel! :-)

Max, mikor nem dolgozol?

Maimoni írta...

Hú, jól hangzik! Nekem a vasárnap jobb, csak sajnos kiszámíthatatlan, mikor nem kell épp a férjemnek elrohannia kocsival, és jelenleg egy autónk van... Úgyhogy ha lesz, én igyekszem eljutni - csak biztosra ígérni nem tudom!

Vica alias KiVi írta...

Egyenlőre előztesen mi is jelentkeznénk:) Kettecskén motorral érkeznénk, bárhová a Balaton-felvidéken:)

Ági, aki főz írta...

Akár az is lehet, hogy akinek nincs autója, elvonatozik/buszozik Udvariba és ott begyűjtjük a társaságot, akinek van autója.

duende írta...

Ha nem dolgozik az uram, akkor megyünk! Ha nem baj, ketten. Mert nekünk is egy autónk van, és én nem vezetek. :))

Ha megvan a pontos időpont és hely, tudsz írni a címemre, az oldalam elején van, legfölül, jó?

Itality írta...

húúú, csábító ajánlat lenne, olyannak is, akinek nincs igazán gasztroblogja. Jó lenne már élőben is látni Titeket! :) és talán a június 13ai hétvégén inkább csatlakoznék hozzátok, mint a másik programra.

anyahajó írta...

Én se gasztroban utazom, de az ötlet tetszene, minden attól függ, hogy melyik hétvége. Viszont amit ígérhetek, a nálunk esedékes bloggerbulit, amire te is hivatalos vagy, nem szervezem rá :) Kölköket is lehet vinni?

Ági, aki főz írta...

Nos, akkor úgy döntöttem, hogy 14-én vasárnap lesz a találkozó, ha a többségnek így jó!

Névtelen írta...

Ez egy nagyon jó ötlet, hogy csak olvasók is jöhetnének, mert akkor én is, boldogan...
Sőt, Budapest-Római partról indulva, akár utitársakat is vállalok!!!

Üdv,
kacago@gmail.com

Cukroskata írta...

Én is szívesen elmennék, bár nem esik útba se jövet, se menet:-)

Zsu írta...

Óóóó, csodás, pont az a vasárnap amikor nem dolgozok és még családlátogatás se lesz... :) Szóval úgy tűnik akkor ráérnék, viszont mivel csak tömegközlekedni tudok (max bicaj de azt hiszem a Székesfehérvár Udvari táv kifogna rajtam), valaki összeszedhetne valahol, ha nem gond :)

VKOrsi írta...

persze, hogy persze :D :D :D
beírtam :D

Kedves Saját Levében :D Almádiban merre? :D :D :D :D

Vica alias KiVi írta...

Sziasztok! Bevéstem a naptárunkba:) Pontos adatokat (hol találkozunk és mit vigyünk) milyen formában kapunk?

max írta...

Szia!

A fagylaltos szezon húsvéttól okt. elejéig tart, és én csinálom, ezért sajna:(

alchri írta...

Szia!

De szivesen csatlakoznék! Pont14.-én valamikor hajnalban érkezünk meg Almádiba, sajnos aznap lehetetlen lesz elszabadulnom:((

Almádisok! 2 hétig alchri veszély lesz, ha gondoljátok, találkozhatunk valahol. Sajnos ott netem nincsen, de mobilszámot tudok adni.

Millie írta...

Én is mennék!