Újabb japán leckék


Ezúttal elengedett kézzel, könyvből alkottam. Ha jól értelmeztem Harumi könyvét, akkor a japánok imádják az apró kis tálkákat meg az apró kis falatokat. Egy kis ez meg egy kis az. Ezt próbáltam rekonsturálni, gyakorlatilag a sarki közért kínálatára alapozva. Azt kell mondanom, hogy egyik elkészítése sem ördöngösség, mégis nagy élmény ezekkel az újdonságokkal pepecselni, kísérletezni.

Harcsa tempura (Jobb felső sarok)
15 dkg lisztet, 2,5 deci vizet meg 1 tojást kevertem össze. A hozzávalók legyenek jéghidegek, nem kell sokáig kevergetni, csak éppen összekutyulni. Az olajnak viszont forrónak kell lennie, így a tempura-bevonat jó ropogós lesz és nem issza magába az összes olajat.
Ebbe a fenti tésztába mártogattam a papírvékonyra szeletelt, szintén még majdnem jeges halat.
Persze tonhalból vagy más tengeri halból autentikusabb lett volna, de nekem most ez a szép harcsafilé akadt a kezembe.

Szezámmagos répasaláta (Jobb alsó sarok)
Harumi azt mondja, hogy a gyufaszálnyira vagdosott répát dobjuk pár percre a mikróba, aztán szórjunk rá szezámmagot, szezámolajat, egy kis mirint (vagy helyett citromlevet) meg sót. Nagyon jól összeállnak az ízek, de akár egy konzervnyi tonhallal is feldobható az egész. Nekem így már túl sok lett volna a halból.

Sushirizs gombával (Bal alsó sarok)
A rizst megfőztem, vizes formába gyömöszöltem és kiborítottam. A tetejére szójaszószos, újhagymával együtt pirított gomba került.

Chilis rákfalatok (Bal felső sarok)
A nyers, fagyasztott rákot kiolvasztottam. A serpenyőben szezámolajat és olíva olajat forrósítottam, reszelt fokhagymát, chilit szórtam bele és a rákokat is beledobtam. Addig pirítottam, amíg szép piros színük lett.

8 megjegyzés:

anyahajó írta...

Jól hangzik és lalás is gyönyörű. Szerinted mikro nélkül is működik valahogy? Én egyelőre nem engedtem be a konyhámba.

anyahajó írta...

természetesen tálalást írtam, nem lalást.

Ági, aki főz írta...

Persze, serpenyőben is szoktam répát pirítani, isteni!

"saját levében" írta...

És közben tényleg nem vágytál egy kis gibanica-gyömöszkölésre?

Ági, aki főz írta...

Ööö, ezt most akkor hogy?

"saját levében" írta...

Kézzel, könyékig a réteslapban! Csakis!

édesem írta...

látom, te is szereted a gyönyörű szakácskönyveket! sajnos én is gyűjtögetem, nem egy olcsó mulatság :-(

Ági, aki főz írta...

Az az érdekes, hogy mindenki ismeri a mániámat és általában mindenkitől ajándékba szakácskönyvet kapok. Most is kaptam kettőt, egy magyarosat meg egy réges-régit.
Legjobban a különleges külföldieket és a nagyon régieket szeretem.