Séta a varázskertben

Ma reggel úgy ébredtem, hogy kirándulni kell. Végre vége az esős évszaknak, ráadásul a nap a Balaton felvidék varázslatos világában sütött le rám, nem maradhattunk bezárkódzva a házikóban. Kapolcsig nem merészkedtünk el, pedig ott ezen a héten van ám látnivaló. Mi beértük a csendes, nyugodt, ám így is csoda izgalmas Dörgicsével. (Már ez a név önmagában is olyan csiklandósan csalogató.)

Sétáltunk egy nagyot. Betértünk Nagy István szobrászművész kertjébe. A bácsi láthatóan megörült nekünk, azonnal el is kezdett mesélni, mi pedig kellő figyelemmel tüntettük ki. Az utánunk jövők rendre körülszaladták a kertet, mi rászántuk az időt. Egy ideig a szobrokról volt szó, aztán kibontakozott egy olyan ember humora, aki már sokat megélt, mégis derűsen képes szemlélni a világot.

A szobrok is varázslatosak, már önmagukban is. De a kertben elhelyezve, a tájba olvadva egészen lenyűgöztek. Egyre csak az járt az agyamban, hogy én is ilyen kertet szeretnék! Ahol ennyire együtt tud élni egymással a művészet és a természet. Elképzelem, ahogy egy őszi alkonyatban a szél beszélni kezd, a falevelek színes árnyakat rajzolnak és megelevenednek a figurák.

Órákig ott maradhattunk volna, de tűzött a nap, a gyerek ugyan talált magának homokozót, de az éhségtől sajnos szédülni kezdtem, így kimentettük magunkat. Itt részletesebben is olvasgatható és nézegethető Nagy István és a kertje.

Persze nem állhattuk meg, hogy ha már Dörgicsén jártunk, ne térjünk be a helyi borászatba, a Pántlikába. Egy kedves fiú vezetett körbe. Hatalmas acéltartályokban őrzik a jó kis boraikat. Rá kellett döbbennem, hogy egyszerűen imádom azt a dohos, alkoholos szagot, ami minden pincében eluralkodik. És persze a hűvös is igen jól esett.

Kóstolni is lehet, akár szervezett formában is. Mi egy Olaszrizling Selection 2006 és egy Sauvignon Blanc 2007 tartalmú palackkal tértünk végül haza.

Éhségünket pedig a Vászoly és Balatonudvari között lévő Lucifer csárdában csillapítottuk, amiről tavaly már írtam. Még mindig jó, házias a kaja, talán a sóval és a cukorral kicsit jobban fukarkodhatnának. De a kilátás továbbra is pazar.

Nincsenek megjegyzések: