Az évek során ha bárki is megkérdezte tőlem, hogy mi a kedvenc ételem, általában gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy a palacsinta. Főleg azért könyörögtem gyakran az ellátásomról gondoskodó személyeknek, hogy készítsenek nekem palacsintát, mert számomra a bekeverése, megsütése kivitelezhetetlen feladatnak tűnt. Most, úgy harminc éves korom táján jutottam el odáig, hogy bele merek vágni.
Palacsinta imádatom azonban nem múlt el nyomtalanul, ezért most rendhagyó névsorolvasást tartok az engem egykor és ma is etető, főzési szokásaimat meghatározó emberek körében.
Anyu és a gyümölcsös palacsinta vaníliás sodóval
Azt hiszem sohasem megy ki a fejemből az a vasárnap reggel, amikor isteni illatokra ébredtem. Az előző éjszakai dorbézolás miatt elég későn kászálódtam ki az ágyból, de megérte. Reggelire ugyanis apróra vágott gyümölcsökkel töltött, vaníliasodóval mennyeivé varázsolt palacsintát kaptam.
Nem tudom, hogy akkor és úgy általában elég hálás tudtam-e lenni Anyunak, azért a sok melegséggel és szeretettel tálalt ételért, gondoskodásért. Nem főzött ő különlegesen, de annál jobban. Képes volt arra, hogy megszerettesse velem a répafőzeléket. De igazából a rántott csirkéire, a krémesre, képviselőfánkra emlékezem legszívesebben. És arra, hogy ő talán soha életében nem adott nekem olyat, amit ne szerettem volna, képtelen ételt elrontani. Szeretnék én is ilyen gondoskodó anyává válni, mindennap szeretettel fűszerezni az asztalra kerülő ételt.
Apu és a Gundel palacsinta
Őt aztán nem érheti meglepetés a konyhában. Egy mérnök pontosságával készít tervet, vásárol és szinte vonalzóval főz. Gundel palacsintájába minden belekerül, aminek benne kell lennie, nem spórolja ki a csokoládét, nem helyettesíti dejóval a diót. És persze a végére tartogatja a szenzációt, a sötét szobában kék fénnyel fellángol a tojáshéjba töltött alkohol. Ez a tömény élvezet is egy olyan ízélmény, amit képtelenség elfelejteni.
A mérnök bőrében azonban igazi ínyenc is lakozik, aki olyan hidegtálakat alkot, hogy mindenki csak ámul és bámul. Ő hozta nekünk az első mangót és papaját, Franciaországból pedig mindig egy zacskónyi sajtot röptet meglepetésképpen. Azt hiszem a kísérletező kedvemet és a különleges ízek vadászatára való hajlamomat vitán felül tőle örököltem.
Ancsa és a fagyis palacsinta
Hugicám a család sütiszállítója címre pályázhatna. Az a meggyes, mogyoróval és csokoládéval dúsított piskóta, amit az egynapos gyermekemet látogatva nyomott a kezembe, sokat segített abban, hogy képes legyek egyáltalán talpra állni.
Régen sokszor sütöttünk együtt, vagyis én inkább főztem, amíg ő kevert-kavart. Manapság azonban valahogy mindig az egyszerűbb megoldást választjuk és irány a Boss. Ott pedig a vaníliafagyival töltött, meggyöntettel tálalt palacsinta dívik, így számomra ez igazán Ancsát jellemzi.
Joli nagyi és a hortobágyi palacsinta
Első évtizedemnek legalább felét az ő konyhájában töltöttem. Hatalmas konyha volt ez, ahol mindig folyt a munka vagy éppen az evészet. Ma már üres ez a konyha, de én még pontosan emlékszem mindenkinek a kijelölt helyére, feladatára, az ebédeket irányító koreográfiákra.
A távolból sokáig valamiféle romantikus elragadtatottsággal szemléltem emlékeimet, azokat a hagyományos ételeket, amelyek nap, mint nap az asztalra kerültek. A hortobágyi húsos palacsinta azonban tökéletesen leírja, amit gondolok a Joli nagyi konyhájáról. Valójában a maradék csirkepörkölt hatékony felhasználási módja és tulajdonképpen a palacsinta is viszonylag olcsón előállítható.
Most, hogy eloszlott szemem elől a mindent megszépítő köd, azt is látom, hogy a fahéjtól illatozó szilváslepény, a szilvás gombóc és a nudli mellett gyakran kénytelen voltam olyan étkeket is legyűrni annál az asztalnál amelyeket kifejezetten utáltam. Elég csak a gombóclevesben úszkáló hagymadarabokra gondolnom. De nem akarok hálátlan lenni, végül is Joli nagyinak köszönhetem, hogy egyáltalán ismerősek nekem az olyan ételek, mint a vadas nyúl meg a csorgatott tojásleves.
Kati nagyi és a túrós palacsinta
Kati nagyinál is sokat és sokszor ettem, ő pedig életcéljának azt tekintette, hogy felhizlaljon. Sajnos azonban a cukorral kikevert nyers tojás vagy éppen a lekváros keksz nem hagytak bennem kitörölhetetlen kulináris emlékeket. Egyszerű, pragmatikus és némileg íztelen volt a főztje. Viszont palacsinta fronton vitán felül ő nyerne. Persze abban az esetben, ha a tészta állagát nézzük. Nála puhább, lágyabb és még a melegítést is jól tűrő, mégis eléggé vastag palacsintákat senki sem tud csinálni. Csak éppen az ötlet hiányában mindig ugyanolyan túrós-mazsolás töltelék került belé. Szó se róla, minden alkalommal becsülettel legyűrtem belőle jó pár darabot.
Gita és a lekváros palacsinta
Az én drága, egészségtudatos anyóspajtim. Az utóbbi tíz évben ő alakította leginkább a konyhai gondolkodásomat, főként a férjem kedvenceit kell eltanulnom tőle, úgyis mint brassói aprópecsenye, borsóleves, stb. Palacsintája is jó, de általában nem viszi túlzásba, lekvár vagy túrótöltelék jár hozzá. Szerencsére ez a házi baracklekvár gyakorlatilag 80 százalékos gyümölcstartalmú, így a szememben némileg eltúlzott édesítőszer használatot is elnézem neki.
Lajos Mari és a gombás-májas palacsintabatyu
Lehet, hogy manapság trendi lenézni LM által előállított könyveket, de számomra a maga idejében kifejezetten izgalmas és inspiráló ötletekkel voltak tele a híres 33-99 kötetek. Itt van például ez a gomba- és májraguval töltött, majd batyuszerűen, póréhagymaszárral összekötözött palacsinta-csoda. Saját kútfőmből nem biztos, hogy kipattanna egy ilyen ötlet, pedig a vendégek mindig értékelik ezeket a meglepetéseket.
És ciki-nem ciki, a többi sztár is inspirál, Judittal, Nigellával és Jamie-vel az élen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése