Lassú-gyors döntetlen: Vapiano

- Te, szép mozzarellákat látok, együnk azt.

- Milyen a mozzarella, buffala? - kérdezzük hát kórusban a kiscsajtól a pult túloldalán.

- Nem tudom mi az a buffala, de a mozzarella finom. Ja, és a bruschettát nem itt az előételeknél, hanem a pizzáknál kell kérni.

Oké, ennyi kompromisszumra még hajlanék. Ha az ember trendi csaj akar lenni, igyekszik eljutni trendi helyekre. Vagy legalábbis kipróbál néhány új helyet, ha már néhány órára sikerült megszabadulni a 75 centis rabszolgatartójától.

Ez az új olasz híresség, a Vapiano meg azóta izgatta a fantáziámat, amióta megnyitott, vagyis amióta olvastam róla. Kicsit izgultam is, hogy szombat este nem biztos, hogy találunk helyet, de szerencsére elég tágas az étterem, ebből a szempontból felkészültek a rohamra.

Egy picit tanácstalanul toporgunk a bejáratnál, a pulton belül a hölgy éppen telefonál. Aztán a kezünkbe nyom egy-egy kártyát meg egy listát a választékkal. Talán már az interneten érdemes lett volna utána olvasnom, mert így futtában dönteni, kabátban ácsorogva egy zsúfolt helyiség közepén, elég nagy kihívás.

Igyekszünk legjobb tudásunk szerint begyűjteni választásunk tárgyát, közben a tálcát sem leborítani. Egyik helyen kérünk tehát insalata caprese-t, másik sorban állva meg szénégető tésztát. Na, ez meg tejszínes. De visszafogom magam, nem itt fogom elmagyarázni a drágámnak, micsoda megvetés illeti azt, aki a blogszférában tejszínes carbonara-t emleget.

A pizzára várni kell, a pultos csaj hátramorog, hogy elfogytak a csipogók. De ez engem nem túlzottan izgat, csak az a húsz perc, amit két falatnyi paradicsomos kenyérke elfogyasztása után eltöltök a ketyere megszólalására várva.

De végre sikerült nagyjából mindent begyűjtenünk, hely is akad. Lecsüccsenhetünk, körbenézhetünk. A hely nagyon fehér, nagyon letisztult. A hardcore minimalizmust csak a stratégiailag elhelyezett bazsalikom, rozmaring és mentaerdők oldják, na meg a rengeteg nyüzsgő, evő, mászkáló emberke.

Amíg a pizzát várjuk, figyelmünket a spagettire fordítjuk. Hát, először is sótlan. A hagyma kicsit megégett. De ami a legrettenetesebb: a tészta szétfőtt. Egy magát olasznak valló helyen. Szerencsére rezeg a kütyü, felfalhatom a fügés, mézes és hajszálvékony sonkaszeletekkel beborított, ropogós pizzámat. Tökéletes. Csak még egy picurkával több paradicsomszószt szeretnék, hogy igazán boldog legyek.

Az édességet korábbi helyünket elhagyva, a bár részlegen fogyasztjuk, a cetlinken szereplők közül csak néhány szerénykedik a vitrinben, de hála a teremtőnek csokitorta legalább van. És ez aztán tényleg csokis, amolyan nedves érzetet keltő tésztával, illetve némi plusz csokidózist biztosító mázzal.

Aztán kifelé leadjuk a kártyánkat, ahová minden rendelés alkalmával szorgalmasan rátették a fogyasztásunkat. 7000 forint két főre, három fogást számolva plusz néhány pohárka ásványvizet. Egy szombat esti vacsorát tekintve nem annyira sok, az ételek minőségét, a várakozást, az otthonosság teljes hiányát nézve, viszont enyhén szólva is borsos.

Nincsenek megjegyzések: