Nyolc után

After eight a hajszálvékony csokirétegek közé álmodott mentolos krém, akár forró változatban, bögrében is tálalható. Főleg hideg, kedvetlen estéken csinál jókedvet a bögre szorongatása kívülről, az mentás likőr gőzei belülről melegítenek.
Hozzávalók 1 adaghoz: 1,5 dl tej, 2 dkg étcsokoládé, 2 evőkanál menta likőr.
Elkészítése: A tejet lassan felmelegítjük, a beletördelt csokoládét kevergetve felolvasztjuk, majd végül belekeverjük a likőrt. Forrón fogyasztandó.

A bűnös csokis sütemény

És íme, most bemutatom a múltkori lelkiismeret-furdalás rohamom okozóját. Mennyei csokis süti a bűnös. Olyan krémes, annyira csokis, hogy beleharapni tiszta élvezet, a legteljesebb fajtából. Kalória szempontjából persze felér egy zsírba fojtott ebéddel. És mennyi tojás! Főleg úgy, hogy majdnem az egész tepsit én kebeleztem be. Hozzá pedig vanília ízesítésű igazi fekete teát ittam, természetesen tejszínnel. Nem ám filteres vackot: igazi három percig áztatandó teafüvet. Mennyei kombináció.
Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 5 tojás, 4 + 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt.
Elkészítése: A csokit gyengéden felolvasztjuk, lehetőleg a mikróban, esetleg egy gőz fölé helyezett lábaskában. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét keményre verjük, majd hozzáadunk két kanál cukrot és selymesre, fényesre verjük. (eltarthat egy ideig). A sárgáját kikeverjük a többi cukorral, hozzáadjuk a lisztet és a csokit. Végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjét is. Előbb egy kis adagot alaposan elkeverünk, majd a többit lágy alulról felfelé irányuló mozdulatokkal simogatjuk bele a krémbe. Ezután egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, kis is vajazhatjuk. A habos-csokis keveréket beleegyengetjük és 130 fokon 25-30 percig sütjük. Kicsit várunk amíg, meghűl, de langyoskásan, amíg a csoki olvadékony hangulatban van, addig a legfinomabb.
Miért van az, hogy az evés és az étel élvezete helyett valami szörnyűséges bűntudat -egészségmániás nem evés – majd zabálás spirál felé fordulnak az emberek? Miért gondolják, hangoztatják azt olyan sokan, hogy a mesterséges, gyakorlatilag műanyagokból álló adalékok jobban szolgálják az egészségüket, mint a valódi ételek? Mire gondolok? Cukor helyett édesítő. Tej helyett „albínó húgy”, amiből kivontak mindent, amit szegény tehén megtermelt (vitaminok, ásványi anyagok, sok-sok zamatos fehérje). Miért gondolják azt az emberek, hogy jobb, ha kímélő módon elkészített hús helyett panírba forgatott, olajban kisütött zöldséget esznek? Kalória és tápanyag szempontjából sem járnak jobban?
Másrészt: miért fosztjuk meg magunkat a teljes ízek átélésétől és élvezésétől, amit a lassú, komótos evés jelent? Amit csak a friss fűszerek, friss alapanyagok pompája adhat. Miért kell folyamatos bűntudattal szennyezni a reggelit, ebédet és a vacsorát? Miért kell idegeinket és gyomrunkat a „jó” és „rossz” ételek közötti folyamatos vívódással terhelni? Ki a fene mondja azt, hogy a génkezelt, vegyszerekkel felpumpált gyümölcsök jobbak, mint a zsírdús, kalóriabombának számító csokoládé?
Miért kell folyamatosan fogyókúrázni? Ha az emberek csak akkor ennének, ha tényleg éhesek, talán nem lenne baj. De mi akkor eszünk, ha elénk rakják, szóval mindig! Ha valaki kínnal és keservvel és tényleges nem-evéssel lefogyasztja magáról a zsírt és a húst is, akkor aggódva összesúgunk a háta mögött. Aggódunk érte. Csak azért mert teljesítette a tökéletesség iránti elvárásainkat. Érti ezt valaki?
A válaszokat nem tudom. Én imádok enni. Szinte bármit megeszek, csak a mű kajákat nem csípem. Persze mostanában kicsit több vaníliás kólát ittam, mint rendesen (mert rendesen egyáltalán nem szoktam). Gyűlölöm a fogyókúrás recepteket. Lehet, hogy kisebb lenne a fenekem, ha leadnék 5 kilót, lehet, hogy 4 számmal kisebb ruhákba is beleférnék, ha leadnék 10 kilót. De valahogy nem érdekel!!! Boldogabb lennék? Több pénzem lenne? Sikeresebb lennék? Jobban szeretne az én drága Cicóm? Az is én lennék, ez is én vagyok, az egyéniségem nem változna, talán csak a nevetős jókedvem lenne oda a szenvedéstől. Van értelme?

Budapesten

Sétálgatni ebben a szépséges, sokat szidott, de rengeteg simogató emléket adó városban. Betérni az összes könyvesboltba, ténferegni a nyomdafesték illatú polcok között. Végül nem venni semmit. Olvasni egy jó könyvet a villamoson, elbújni vele a tömeg elől. Enni egy jót, inni egy jót, beszélgetni egy régen látott barátnővel.
Ettem egy jót a Nem süti nevű saláta és szendvics bárban. Sárgarépa krémlevest és spenót krémmel töltött pitát paradicsommal. Pont olyan volt, ahogy én szeretem, vagy ahogy én csinálnám.
A HÉV-en, villamoson Az alkimistát olvastam, teljesen elvarázsolt. Ott jártam én is a forró és végtelenül sárga sivatagban, menta teát ittam Tangerben, birkákat tereltem Spanyolföldön. És kincset találtam egy nyugodt délutánban, minden percében, minden ízében és illatában.
Ittam egy jót a Jókai téri teaházban: ír whiskey ízesítésű hideg teát tejszínhabbal. Bizzar, de torok simogató kombináció. Teljesen feléledtem tőle az addigi ásítozós tespedtségemből. A tea felett találkoztam Ildivel, akivel félévente, évente futunk össze. Ilyekor leülünk egy kávéházba, teázóba és megbeszéljük kivel mi történt. Örülünk egymás sikereinek, irigykedünk az utazásokra, amelyekre egyikünk vagy másikunk elment vagy éppen készül. Kapcsolatunk sosem volt komolyabb ennél, de jó tudni, hogy van egy ember a városban, aki örül, ha félévente beszélgethet velem és én vele.
A drágám megvárt a Margit hídnál. Már ment le a nap, olyan giccsesen narancssárga volt az ég alja. Leengedtem a kocsi ablakát és hagytam, hogy a menteszél bele-belekapjon a hajamba. Csacsogtam, ő megérintett néha. Gyorsan hazaértünk.

Horvátországban

Nos, a receptek még elmaradnak, viszont a horvát túránk első napjait szívesen bemutatom. A Plitvicei tavakhoz nyolcadikos korom óta szerettem volna elmenni. Ott és pont akkor kezdődött a háború.
Most viszont csak a természet mennyei csodái vannak ott. A víznek olyan a színe, amit még soha, sehol nem láttam. Minden méteren újabb csoda, újabb gyönyörűség. Az ember észre sem veszi és csak gyalogol egész nap, bámul és ámul.
A fényképezőgép kevés, az élmény, a látvány, a hangulat felejthetetlen.