Költözök

Kicsit bezűrösödött az életem mostanság. A múlt héten eladtam a lakásomat azzal a feltétellel, hogy most hétvégére kiköltözünk. A dobozok és zsákok labirintusában alig találom meg a számítógépet, ezért most egy ideig hiányolni fogtok. És a bútorok még hátravannak (hajtépő és fej falba verő hangok).A legnagyobb bánatom pedig az, hogy ki kellett dobnom a hatalmas magazin gyűjteményemet, ami hét év alatt összegyűlt. Sok angol, német és francia lap is volt köztük. Csak a Cosmót és az Elle-t mentettem meg, amelyekből az összes eddig megjelent számom megvan. Hiába, én már csak ilyen mániás vagyok. Betű mániás. Könyvekből is van egy emberes adag, de könyvet mégsem dob ki az ember…
Azért kerestem nektek egy tavalyi receptet, hogy ne szomorkodjatok.
Padlizsán torony
Egyszerűen imádom a padlizsán puha húsát és önmagában is fűszeres ízét. Sajnos csak nyáron élvezhető ez a zöldség, de ilyenkor ezerféle módon készítem el, hiszen nem lehet minden nap ugyanazt enni. Ez esetben például elegáns köretet kreáltam belőle.
Hozzávalók 4 személyre köretnek, 2 személyre vacsorának: 1 hosszúkás padlizsán, 2 paradicsom, egy csomag mozzarella, olaj, bazsalikom, só.
Elkészítése: a sütőt előmelegítem 200 fokra. A padlizsánokat felszeletelem, besózom, és állni hagyom. 20 perc után a képződő keserű levet leitatom. Egy tűzálló tálat vagy tepsit vékonyan kiolajozok, hogy ne ragadjon le az étek. Alulra teszem a padlizsánokat, megszórom őket bazsalikommal, sóval, pár csepp olajjal, ráhelyezek egy paradicsom és egy mozzarella szeletet. Minden padlizsán külön-külön tornyocskát fog alkotni. Fóliával lefedem és betolom a sütőbe. 20 perc letelte után leveszem a fóliát és még tíz percig sütöm, hogy a sajt kicsit megpiruljon.

Nincsenek megjegyzések: